Az utolsó sárkány élete

Mint látjátok én egy arany és egy ezüst sárkány leszármazottja vagyok, s a nevem Draudan. Történetem több ezer éve kezdődött, s láttam fajtám üldöztetésének kezdetét. Bár én még fiatalnak számítok a magam 3-3500 évével, s még remélhetőleg sok időm van hátra, hisz mi sárkányok nagyon hosszú életűek vagyunk. Az őssárkányok körülbelül 8-9000 évesek és 30-40 méter magasak, de én még eltörpülök mellettük a magam 20-25 méterével. Tanúi voltunk a halandók és a szellemek felemelkedésének és fajtánk hanyatlásának. Ez az én történetem, mint fajtám utolsó túlélője. Most elmesélem nektek miért éltem túl fajtám képviselőit, s miért keresek egy tiszta lelkű és segítő kész lányt. Bár méreteim elég félelmetesek a halandók szemében, de tudom hogy nagy veszélyben vagyok mert minden halandó a kincsünkre és varázs erőnkre pályázik, hogy elnyerjék az örök életet. De leszögezném kedves olvasó, hogy MI sem vagyunk halhatatlanok sőt nagyon is halandók vagyunk, ami már bebizonyosodott. Szóval akkor most elmesélem életem egyik legszörnyűbb eseményét, s remélem megértitek tetteimet. Mint említettem a nevem Draudon és én egy sárkány vagyok. No ne a szellemekre gondoljatok, hanem azokra a sárkányokra akik valaha éltek ezen a földön. Szóval én valódi sárkány vagyok, akik ismerik a mágiát és csak a legszükségesebb esetben veszik fel egy halandó alakját. Hogy mégis mit jelent ez? Csak azt hogy nem szeretjük a halandók alakját viselni, mert mi büszkék vagyunk magunkra és kinézetünkre, nem úgy mint a szellemek egy része. Hogy ezen még is mit értek? Annyit, hogy a szellemek előszeretettel vegyülnek el az emberek közt bár egy kicsit elütnek tőlük. Mi ha felvesszük a halandók alakját akkor se tudunk elvegyülni köztük, mert a szemünk hüllő szerű marad és a bőrünk is hasonló árnyalatot vesz fel mint a pikkelyeink. Még is mit jelent ez? Vegyünk engem alapul, na szóval ha én felveszem a halandó alakom akkor a szemem olyan mint a mácskáké vagy kígyóké, a bőröm ezüst és arany árnyalatú és a hajam is ilyen árnyalatú lesz. Tehát láthatjátok nem tudunk elvegyülni az emberek közt. Na térjünk vissza a történetemhez. Még fiatal voltam és magamon kívül nem sok minden érdekelt akkoriban. :)) Az emberek és a szellemek még kevesen voltak, s mi sárkányok uraltuk e földet. Több száz évig éltünk békében a halandókkal és a szellemekkel, de történt valami és a halandók ellenünk fordultak. Sok ember emlegette a sárkányok mesés kincseit, s ezért kezdtek üldözni minket. Ezekben az időkben találkoztam a párommal egy gyönyörű és intelligens ezüst sárkány hölggyel, aki kissé forrófejű volt bár ez nem volt ritka a fajtánknál. Jól meg voltunk együtt és már közös ( hm ezt nehéz megfogalmazni, ugyanis nem tudom pontosan miként írjam le talán ez jó lesz) „gyermekeinket" vártuk. Egy reggel szokásos ellenőrző körutamra indultam a párommal közös területünk felet, s mire visszaértem párom már holtan feküdt barlangunk bejáratában. Amint földet értem egyből lakhelyünk belseje felé mentem ahol szörnyű látvány fogadott még meg nem született gyermekeink közül az egyiket megölték és a másikat elrabolták ( félre értés ne essék mi igazi sárkányok tojásokból születünk). Mérhetetlen gyászomban és rettenetes dühömben nem egy falut tettem a földdel egyenlővé, s az ott lévő halandókat lemészároltam. Miután gyászom és dühöm csillapodott egy nyugodt csendes helyet keresetem magamnak, s hamarosan megtaláltam „álmaim" nyugvó helyét ahol békében pihenhetek. A hely egy kis facsemete közelében volt. Amint elhelyezkedtem a barlangban évszázados álomba merültem. Nem tudom mennyi idő telhetett el mióta álomba merültem, de egy reggel hangos veszekedésre ébredtem. Kissé morcosan keltem fel, ami nem csoda. Miután kimásztam az eddig rejtekhelyemül szolgáló barlangból néhányszor megmozgattam szárnyaimat, s jó néhány méterrel a föld felé kerültem. Mámorító érzés volt ismét a levegőben lenni, de megakartam tudni ki zavart fel álmomból. Amint közelebb értem hozzájuk (gyalog mentem :) ) felém néztek, s hatalmas rettegést olvastam ki a szemükből. Majd az egyikük megszólított.