végzem a reggeli rutinom és át megyek az ebèdlőbe erre jimin...
Jimin épp taeminnel és hyuk-kal reggelizik.
De közben a vele szemben ülő taemin kezét fogdossa és simogatja.
Taemin észre vesz.
- hej! Gyere ülj ide.
Szia én taemin vagyok.
- helo.
- el ment a hangod?
- hagyd csak egy kicsit megvan szeppenve.
Nem foglalkozz vele. Mikor kezdődik az első tánc óra?
Hát köszönöm jimin ezeket a szép szavakat de az a büdös nagy helyzet hogy megérdemeltem
de fáj főleg az éjszaka miatt.
Remélem hamar el múlik ez a viselkedése.
Bár...Jimin: utánam jött.
Oh taehyung miért kell meg nehezítened az életem ennyire?!
És még egy szobába is kerülünk hát ez hatalmas!
Mit akar a sors tőlem?! Mit?!
El hiszem amit mond pedig nem akarom de a szívem hiszneki és meg dobban ahogy az ajkaihoz èrek.
Ma este az enyém lessz!
Reggel fel ébredek és ott van mellettem és akkor is ezt szerettem volna látni mikor kook rajta kapott az első próbálkozásunknál.
Az első volt hogy fiúval voltam mert annak ellenére hogy be jelentettem hogy ő lessz alattam utána hagytam hogy felém kerekedjen többször is az este folyamán mert az övé akartam lenni.
Ki kelek az ágyból és el megyek reggelizni majd a folyosón össze találkozom taeminnel is és együtt megyünk reggelizni.
Yoseob is ki fárad út közben a szobájából és magunkkal rángatjuk.
Áh! Fel kelt a drágaság.
- hagyd csak egy kicsit megvan szeppenve.
Nem foglalkozz vele. Mikor kezdődik az első tánc óra?
Azért nincs el felejtve amit tett.
Lehet kicsit erős voltam de most ez van ezt kell szeretni.
7 kor kezdődik az első tánc óra és taeminnel állok egy párba ő pedig egy másik sráccal kèntelen össze állni mert én el iszkoltam előle amint be léptünk a próba terembe.
- jimin leszel a tánc párom?
Mi?! Hova lett?!
- bocsi V én inkább taeminnel táncolok.
Keress valakit.
Látom hogy nem igazán esik jól neki és még morog is mikor meg látja hogy taeminnel vihogni kezdünk.
De ha egyszer vicces srác mit tegyek.Jin: a két fiú nélkül olyan furán ures a dorm.
De van elég dolgom neki állok össze szedni a frissen száratt ruháim. Rapmon a nappaliban néz valami zenés műsort.
Suga most hogy kaptunk két hetet amin azt csinálunk amit szeretnénk ő természetesen idèzem az időjeles használatát a "baránőjèhez" ment "aki persze nő és a barátja".
Ez suga. Már mondta hogy hogy áll a lánnyal de még nem mondta ki nyíltan hogy a barátnője.
Egyáltalán meg kérte már hogy legyen a barátnője?
Legyen az ő dolga de már mind szivesen össze ismerkednènk vele és hálánkat is ki mutatnánk felé amiért ki húzta a depressziójából suga-t.
Èn főznek neki egy istenien finom ételt.Rapmon: figyelem Jin-t a nappaliból fèl szemmel ahogy a mosó konyhában szorgoskodik.
De el gondolkozik valamin.
Mit ne mondjak jól össze lettünk válogatva.
V már az elején bejelentette hogy meleg amint meg bízott bennünk és ki derült hogy jimin is az bár nem mondta el. Még.
Suga persze heteró és jhope is mert mind kettejüknek barátnőjükvan.
És. Hát itt vagyok én aki már közel s távol ha meg engedhetek magamnak nèmi színpadiasságot igencsak hosszú ideje szerelmes vagy jobban mondva gyengéd èrzelmeket táplálék Jin iránt.
Talán itt lenne az ideje el mondani neki.
Most csak úgy is mi vagyunk itthon.
- Jin!
- igen?
- beszèlgethetnènk?
- igen. Csak össze kell még hajtogatnom a ruháim.
Fel jössz a szobámba?
- öm. Igen.
- remek! Gyere.
Be érünk és neki lát hajtogatni majd el pakolni a ruhákat.
- Jin figyelj.
Szeretnék el mondani valamit de nehéz.
- oh. Mond csak tudod hogy én meghallgatlak.
- hű.
- na mond már!
- meleg vagyok.
- nagyon jó hogy el mondtad. Már egy ideje sejtettem.
- és nem bánod?!
- dehogy! Már miért bánnám?!
Ne butáskodj. Nem te vagy az egyetlen.
És rám néz de olyan szemekkel hogy. Nem is tudom mit gondoljak. Most vagy soha!
Ha most nem mondom el mit ezrek sosem fogom.
- Jin szerelmes vagyok. Szerelmes vagyok belèd.
Erre a kijelentésemre el ejti a ruha adagot amit a kezében tartott és rám mered hatalmas szemekkel.
- hát. Erre most mit mondhatnék?!
Nèzd Namjon...
- áh! Had csak. Ènn...most le megyek sétálok inkabb egy kicsit.
- de Namjon.
- ne had csak már rosszul kezdődött. Felejtsd el.
Mentem szia.
- hellooo.
Nem vagyok kíváncsi a kifejtèsère hogy ő nem meleg és nem szerelmes belém sőt! Nem érez egyáltalán olyasmit mint én.
Bár már néha tett félre érthető dolgokat na meg ő alapjában fèlre érthető.
BINABASA MO ANG
BTS_/ Veled / Nèlküled (Szünetel)
FanfictionBTS Veled / Nélküled A történet a Bts-ről szól a benne lévő és épp kialakuló kapcsolatokról főszerepben V (taehyung) és jungkook (kooke) és jimin. Az ő hámasuk egy igen jó barátság de egy idő után napról napra lassan...