Soha többé

Fájó emlékek és új esélyek

Sophie dühösen nézett az osztálytársára:
-Most azonnal szívd vissza!-ordított a lány.
-Mit?-nézett rá, pedig jól tudta mire gondol.
-Azt, hogy dilis vagyok.-világosította fel. A lánynak hosszú szőke haja volt. Nem az a szalmaszín amit a mesékben láthatunk, hanem az a szín ami leginkább a sötét akácmézre emlékeztet. A szemszíne furcsa keveréke volt a kékesszürkének és a zöldnek. Orra szinre már idegesítően pisze volt. Rózsaszín viszonylag telt ajkait öszeszorítva várta a választ.
-Ó szóval zavar az igazság.-kérdezett vissza a srác-Különben is, azzal, hogy így kiborulsz, csak az én elméletemet támasztod alá.
-Áá nem vitatkozom...-legyintett és tovább ment. Megszokta már, nem ez volt az első eset, hogy valaki így beszélt vele. Lassan kiment a teremből, a gúnyos röhögés,már nem érdekelte.
Legalábbis látszólag. Amint befordult a folyosó sarkán, arca megváltozott, eltűnt róla a színlelt nyugalom, szép lassan elkezdtek könnyek folyni a szeméből. Többen is nézték, de nem érdekelte, még senki sem ismerte itt, elvégre még csak ötödik év eleje volt...

Ugorjunk egy másik helyszínre:

Bell kiakadt, legszívesebben most azonnal felrúgta volna a csajt, de nem tehette, mert a tesióra közepén voltak. Megvolt rá az oka, miért érzett így, az előbb említett személy ugyanis az épp az előző pillanatban rúgta sípcsonton, szánt szándékkal!

Az óra után szekrényéhez sietett, minél előbb ki akart jutni az épületből. Kinyitotta a szekrényét és amit látott az mindenen túltett! Egyenruhája cafatokban lógott a vállfán! Gúnyos nevetést hallott a háta mögött, sőt több gúnyos nevetést. Megpördült a tengelye körül és meglátta az iskola főkicikiző csoportját. Elege volt, felkapta a tesiórán már említett lányt és a gallérjánál fogva nekinyomta a falnak... Bell nem volt magas inkább alacsonyabb mégis hihetetlen erős izmokkal rendelkezett. Haja barna volt, helyenként fekete beütéssel. Szürkéskékes zöld szemei, jelenleg dühösen meredtek az előtte lévő lányra, akit a falhoz szorított. Egyenes orrát kissé felhúzta, világosrózsaszín száját pengevékonyra préselte majd leplezetlen undorral szólalt meg.

- Tűnj el!- kiáltott rá. -Ezekkel a libákkal együtt!- és a többi lányra mutatott...

 Négy evvel később, augusztus egy kastély folyosóján:

-Miss Léna, mégis, hogyan gondolja, hogy életben hagyjuk őket?- Léna  hártanézett és mielőtt válaszolt volna a füle mögé tűrte világosszőke félhosszú haját. (értsd: Pont fül alá ér. Majdnem olyan mint a kleopátra csak nincs hozzá frufru. ) És felvonta tökéletesen félkörívbe szedett szemöldökét.

- Nézze szerintem a puszta létezésük, nem ok arra, hogy elpusztítsuk őket!- pisze orrából és bíborvörösre festett ajkaiból kiindulva senki sem nézte volna többnek húsznál, bár valójában már kétszáz is elmúlt.

- Az a két fiú veszélyes! Vagy nem emlékszik, mi történt négy éve?-rimánkodott tovább az alacsony öregecske férfi.

-Tökéletesen emlékszem. Viszont az eset kiváltó okaira is.-válaszolt a nő majd megállt egy lépcső előtt.- Most felmegyek a toronyba és beszélek velük.-Azért kellett nyomatékosítania ezen szándékát, mert tudta, hogy az illető, amilyen hülye rákérdezne mit csinál.  Ezzel elindult felfelé a lépcsőn,mit sem törődve a férfi könyörgésével:

-Miss Léna ezek megölik!

-Nos, véleményem szerint, még ha nem is emberek, az érző lények listáján vannak.-ezzel felment a lépcsőn. A lépcső tetején megállt elővett egy kulcsot majd a zárba illesztette. Elforgatta majd az ajtó hang nélkül kinyílt, semmivel sem elárulva jöttét. Megállt a tágas, kör alakú szobában, ahol nem volt senki, felnézett a plafonra, oda ahol a csapóajtót sejtette, majd oldalra nézett, megragadta a sarokba támasztott létrát,(egy kör alakú szobában lehet sarok?) és szétnyitotta  felmászott rajta és kinyitotta a csapóajtót a feje fölött. Egy sötét szobába küzdötte fel magát. A szobában két srác ült körül-belül 16-17 évesek lehettek. Az egyiknek "hosszú" haja furcsán játszott a vörös és a fekete között. Szemei éjkékek voltak. Orra egyenes volt a végén kissé pisze. Szája gúnyos mosolyra húzódott amikor meglátta a nőt. Persze eszébe se jutott volna segíteni neki. Magasságát nem lehetett megállapítani mert a földön ült. A másik fiú, tőle tisztes távolban, a szoba másik sarkában ugyan ezt az "áldásos"tevékenységet folytatta. Barna hajában napszítta szőke csíkok húzódtak. Szemei barnászöldek voltak. Halvanyrózsaszín vértelen ajkai állandóan gúnyos mosolyra húzódtak kivéve most. Egyenes orra megremegett, mikor beleszagolt a levegőbe. Magasságát nem lehetett megállapítani mert, mint már mondtam, ült.

- Szia Léna, na mi hír? Megölnek, vagy sikeresen elérted, hogy megússzuk?-kérdezte a vöröske.

- Mázlitok van mer' az utóbbi. De vannak bizonyos fő'tételek!

-Mik azok?- kérdezte a szöszi.

- Azta, előjött a trehányabbik énje- nézett fel a vörös hajú srác.

- Kuss! Naszóval, nappal nem mehettek ki ebből a szobából, csak éjjel. Ez aló' természetesen kivételek az évközi szünetek és a nyári szünet. És továbbra sem használhatjátok az erőtöket!

- Tulajdonképpen nagyobb szabadságot kapunk mint eddig- állapította meg a vörös hajú.
De most már elegem van abból, hogy állandóan szösziznem, meg vöröskéznem kell a szőke neve Michael a vörös neve pedig Fox volt. Michael beceneve Mika volt. Fox nem szerette ha becézik, ennek ellenére, Mika szinte hobbijának tekintette, hogy újabb és újabb becenevekkel idegesítse.A legújabb mániája a Fire Fox volt ami ugye egy böngésző neve is, és egyben utal Fox tűzképességére. Mika egyébként a fény mestere volt. És mellékesen rókadémonok, ezzel meg is magyaráztam miért szaglászott.- De amúgy meg mi ez a: "csak iskolai szünetekben mehettek ki" cucc? Tudtommal itt nincs iskola!

-Még nincs, még!- húzta fanyar mosolyra a száját

-Mi van? Beszélj már érthetően! Hallod?- fakadt ki Fox.

- Egy kísérleti iskola idén szeptemberben indul, és az igazgató én leszek.- válaszolt Léna, majd elment. A szobában szinte hallani lehetett a ciripelést.

Szeptember 1. iskolai megnyitóünnepség :

-Üdvözlünk mindenkit a Szent Ignác Gimnáziumban! Először is hadd tisztázzam: Azért kerültetek ide, mert ti mások vagytok. Nem vagytok rosszabbak a többieknél, csak mert nem vettek fel titeket azokba gimnáziumokba, amelyekbe jelentkeztetek! Ti...különlegesek vagytok, tehetségesek, és ezért itt a helyetek. Ne higgyétek, hogy ,,light''-os óráitok lesznek vagy bármi ilyesmi! Itt és most leszögezem, mindent megteszünk azért, hogy innen a lehető legjobb főiskolákra és egyetemekre mehessetek tovább.-"Léna kisasszony" annyira beleélte magát a beszédbe, hogy teljesen eltért a megadott szövegtől. A diákok soraiban, néhány másodperc hatásszünet múlva, kitört a taps. Egyesek felálltak és úgy tapsoltak, mások fütyültek, szóval mindenki lázba jött. 

-Köszönöm-hajolt meg-és most,had mutassam be a tanáraitokat: Ő itt Mr Writhe az irodalom tanár és ő lesz az Á osztály osztályfőnöke.-Mr Writhe tovább egy magas már őszülő férfi volt. Karvalyorral és vastag húsos ajkakkal. Léna tovább lépett eggyel- Ez a hölgy itt Miss Suzanne. Ő lenne a  B osztályfőnöke és egyben a matematika és fizika tanárotok is. Susanne egy fiatal nő volt olyan húsz éves. Hosszú platinaszőke haját felkontyolta a tarkójára. Divatos szemüvegén megcsillant a napfény. Fekete kosztümje, kiemelte kecses alakját. Lábain a ruhához illő fekete tűsarkút vett fel.
Később a bemutatkozás és a beszéd után pedig minden diák felment a szobájába, ahol el is kezdődtek a rivalizálások, kipakolások, de legfőképpen a tanév.