ride ☽ bts

01

"kelj fel. indulnunk kell." legszebb álmaimból namjoon hangja és az ablakon beszűrődő, szinte már túl fényes napsugarak ébresztenek reggel nyolckor. lassan nyitom ki a szemeimet, legszívesebben feljebb húznám magamon a takaróm és visszaaludnék, de tudom, hogy nem lehet. hamarosan jönnek a számlával, és nekünk addigra kint kell lennünk a motelből amiben tegnap este gyorsan megszálltunk.

újra ugyanez. itt már csak minden nap így kezdődik és forog le. a legtöbb idő amit egy helyen töltöttünk talán két hét volt, mert kissé megakadtunk. egy kis időre munkába kellett állnunk, hogy továbbléphessünk, és épp ahogy megismertem a várost, már mennünk is kellett tovább.

összekapom azt a kevés cuccomat amit mindig hurcolok magammal hogy aztán esténként az ágyam mellé vethessem. ruhák, amiket néhány megállóként a publikus mosodába cipelek tisztítani, egy kis pénz, és a hamis személyigazolványom, amivel bármit kikérhetek. mindig nálam van, és még egyszer se fulladtam vele kudarcba.

egy hátsó ajtón keresztül, észrevétlenül távozunk. joon azt mondja, a közelben meg fog állni egy turistákkal teli busz amire valahogy fel kéne szállnunk, én meg csak követem. mindig olyan biztos a dolgában. ennek örülök, mert így magabiztosan követhetem akármerre is jár, akármit is tesz. mint amikor egy bizalompróbán hátra kell dőlnöd, hogy a mögötted lévő ember elkap-e, te pedig minden reményedet abba a személybe fektetve úgy borulsz hátra, hogy tudod ő majd száz százalék megtart. vagy száztíz.

namjoon előre küld a busz sofőrjéhez, mondván nekem úgyis be fogja venni a dumámat. nem hibáztatom; sok embernek esett már meg a szíve rajtam és a "elkeveredtünk és nincs pénzünk jegyre hazáig" sztorimon. nem minden esetben, de ha sikerült kifognod a leglágyabb személyeket, jó pár megállót utazhattál teljesen ingyért. amikor nem jön össze, vagy másik lehetőséget keresünk, vagy gyorsan összeszerzünk egy kis pénzt. nem nehéz, hisz nem messze akarunk eljutni. hogy őszinte legyek, számunkra teljesen mindegy hol kötünk ki. a lényeg, hogy minél távolibb legyen.

"elnézést!" lépek oda a férfihoz aki abban a pillanatban szállt le hogy átnézze az újonnan érkezett utasok jegyeit. kérdőn, türelmetlenül néz rám. "most néztem a busz menetrendjét, és ezzel pont haza tudnánk jutni, tudja eléggé elvesztünk.. most volt az első alkalmunk az új iskolában ami a városon kívül van és nem nagyon értem még mi merre közlekedik.. és.. és fel kéne ide szállnunk." valamiért ma nem nagyon megy ez az egész. a szavaim összegabalyodnak, nem hihetőek. mégis próbálok minél pánikba esettebbnek tűnni, hátha majd az dob valamit a színjátékomon.

"rendben. jegy?" vonja fel szemöldökeit.

"az.. az nincs." idegességemben az ajkaimba harapok miközben kattogni kezd az agyam. a fél életem hazugságok által kialakított utakon éltem le, de ma se a forrón tűző nap, se az egyre jobban növekvő fejfájásom nem járul hozzá a sikeremhez.

"sajnálom, de anélkül nem szálhattok fel. bármi más kérdés?"

"kérem.. minket.. minket kiraboltak tegnap este. esküszöm, egy kis pénzem se maradt. vagyis, de.. nézze!" kutatni kezdek a táskámban a pénz után, habár tudom, abból egy fél jegy árát se tudnám biztosítani. viszont a nagy keresgélésben a táska a földre zuhan és minden kiesik belőle. "basszus!" szisszenek fel miközben lehajolok hogy mindent összeszedjek.

a sofőr felsóhajt, "mit bánom én. gyertek. van fél perced."

egy mosoly szökik fel az arcomra miközben mindent sietősen elpakolok namjoon segítségével, majd felpattanok a járműre. a busz jobban meg van telve, mint szerintem lennie kéne, de nem zavartatom magamat. mindketten leülünk a végében a földre.