The demon's wip- a démonok ostora

Egy hosszú ezüstös-fehér hajú lány állt az északi palota egyik ablakánál, s vöröses-sárga szemeivel gondterhelten nézett ki az ablak alatt elterülő kertre. Gondolatai visszatértek halála pillanatához, amikor egy időre búcsút vett a halandók világától. Szemei lassan elhomályosultak, s emlékei lassan visszatértek arra a napra mikor egykori szerelme rájuk támadt. Sajnos barátain már nem tudott segíteni, s mikor szerelme közelébe ment az rátámadt. Elkezdett menekülni a hanyou elől, de ez nem tartott sokáig mert egy szakadék szélére ért. Kétségbe esve keresett valami menedéket, de mivel nem talált és a hanyou morgását egyre közelebbről hallotta így leugrott a szakadékba. Még érzékelte hogy egy kéz utána nyúl és megpróbálja elkapni, de a kéz tulajdonosa már elkésett és ő hangos puffanással ért földet a szakadék alján; ami tele volt apró hegyes és éles kövekkel. Éles fájdalom hasított a lány testébe, de amilyen gyorsan jött úgy el is múlt és többé nem mozdult meg. Mikor magához tért egy érdekes helyen találta magát, ami egyáltalán nem hasonlított arra a helyre amit életében ismert. Túl nagy volt a fényesség és csak egy alak halvány körvonalait látta maga előtt, ami egyre közeledett hozzá. A nő alig néhány lépésnyire állt meg Kagome előtt, aki érdeklődve nézte. A nőnek hosszú lilás haja, szürke szeme és egy pár hó fehér szárnya volt, s miután megállt a néhai miko előtt kedvesen megszólította.

-Üdvözöllek az angyalok és a halandók világának kapujában. A nevem Manami és én figyelek arra hogy csak azok lépjenek be az angyalok birodalmába, akik igazán megérdemlik.-mondta a nő

-Értem, de én mit keresek itt?-kérdezte Kagome akkor még zavartan

-Ez hosszú lesz, de a lényeg hogy neked még nem kellet volna meghalnod. Ezzel most felborítottad az egyensúlyt.-sóhajtotta Manami

-Miért mondja ezt?-kérdezte Kagome ijedten

-Mert neked még dolgod lett volna, na de nem baj akkor most majd visszaküldelek.-mondta Manami egy széles mosoly kíséretében

-Még mindig nem értek semmit. És akkor mi van ha nem akarok visszamenni?-kérdezte Kagome

-Sajnálom nincs más választásod. De hogy megnyugodj nem a saját testedben mész vissza, mert azt nem is tudnám neked visszaadni.-mondta az angyal

-Muszáj?-kérdezte Kagome

Manami már nem válaszolt a lány kérdésére és hozzá kezdet a lány visszaküldéséhez. Kagome alakja lassan megváltozott és fekete haja ezüstösre váltott, míg barna szemei vöröses-sárgára. Majd miután Manami befejezte a lány "átalakítását" álmot bocsátott rá és vissza küldte a földre. Ahogy elrendezte a lány dolgát egy kardot is rakott mellé hogy valamivel megtudja magát védeni. Kagome néhány perccel később magához tért, s csodálkozva nézett szét. Meglepve vette észre hogy érzékei sokkal kifinomultabbak és élesebbek, de ezen felül körmei is megnagyobbodtak. Ahogy lenézett egy kardot talált maga mellett, amit felvett és elindult észak-keleti irányba. Egész úton a történtek jártak a fejében, s szomorú volt barátai halála miatt. Ekkor még nem tudta hogy elég sok időt töltött a köztes világban és egykori szerelme is már a túlvilágon van. Útja során rengeteg falun ment keresztel és ahol tudott segített a démonok által nyomorgatott halandókon, akiket meglepett hogy egy démon segít nekik. Az alacsonyabb rendű démonok körében hamar elterjedt a híre egy hosszú ezüstös hajú, vöröses-sárga szemű lánynak, aki védi tőlük a halandókat és féldémonokat. Vándorlásai során rengeteg halandóval és démonnal találkozott, de néha egy-két féldémonnal is. Néhány hónapos keresgélés után ráakadt fő ellenségére, akit könnyedén a másvilágra küldött annak ellenére hogy már megszerezte a szent ékkő összes szilánkját. Szerencséjére ellenfele nem volt felkészülve arra, hogy ő nem csak egy egyszerű démon; hanem papnő is mivel előző életéből megkapta erejét is. Egyik alkalommal egy gyönyörű paripát mentett ki egy alacsonyabb rendű démon karmai közül, s miután végzett vele a ló közelébe sétált. Teljesen elbűvölte a ló kinézete. Elől a halvány égbolt színeiben pompázott, míg hátul az éj sötétjében. Ez a kettősség és az átmenet az állat szőrén csodálattal töltötte el. Közelebb sétált hozzá és óvatosan a lény pofájához tartotta a kezét, majd lassan megsimogatta annak nyakát és hófehér sörényét.