~ 1 fejezet: A visszatérés ~
Chelsea lassan ébredezni kezdett. Leeresztett redőnyének résein átszűrődő napfény lassan birtokba vette a szoba hideg, nyirkos levegőjét. Kifejezetten rosszul aludt az elmúlt néhány éjszaka, de telefonjának kitartó csörgésére végre kinyitotta szemét.
- Bárcsak itt volna még Emily! – sóhajtott visszaemlékezve azokra az időkre, amikor még lánya minden reggel, az ébresztőóra adta jelre villámként cikázott be, hogy tigrisként vetődjön végig az ágyon maga alá temetve ezzel áldozatát. Nem érte be ennyivel, nevetve nyakon ragadta a telefont, és még mielőtt édesanya megtehette volna, megnyomta rajta a szundi gombot.
Chelsea tovább kereste a zaj forrását, hogy ha nem is örökre, de legalábbis pillanatnyilag elhallgattassa. Keze végre elérte a gombokat – újból csend lett körülötte. Ásítva tápászkodott fel ágyáról. Felülve, örömmel konstatálta, hogy papucsa a lába előtt hever, így annak társaságában szelhette át a hideg kövezetet egészen a konyháig. Itt kedvenc kávéja gőzölögve várta az asztalon. Magában hálát adott először a tervezőknek, akik az időzíthető kávéfőzőt kitalálták, valamint testvérének is, aki meglepte vele.
- Lássuk mi történt a nagyvilágban, amíg aludtam –mormoltam magában, miközben leült az asztalhoz. Egyik kezében kávéját szorongatta, másikkal notebookját kapcsolta be vigyázva, nehogy kávája közben kilöttyenjen. A hajnali hírek átböngészése rossz szokásává vált, nem lépett utcára anélkül, hogy legalább futólag át ne olvasta volna őket.
- Ma nem sok mindent történt – gondolta miközben átfutotta a főcímeket, ezért rápillantott néhány érdekesebbnek tűnő hirdetést is.
Mindig talált néhány érdekes, hasznos cikket, amit később az iskolában a diákjaival megvitathatott. Ez nem volt ugyan a tananyag szerves része, de az unalmasabb részeken átsegítette a hallgatóságot. A tanárnő úgy érezte a naprakészség legalább annyira fontos, mint bármelyik pszichológiai téttel vagy kísérlet melyet nem csak elméletben tanított, de a gyakorlatban is megvalósított.
- Jaj de forró – kiáltott fel, közben kávés csészéjét hirtelen a másik kezébe vette át, hogy hanyag mozdulattal végül az asztalra tegye.
Annyira belemerült az egyik cikk olvasásába, hogy észre sem vette mikor lett a meleg kávétól láva forróságú a csésze. Szemét továbbra sem vette le a monitorról, hitetlenkedve olvasta a sorokat, újból és újból.
- Megcsinálták, hihetetlen és milyen eredményeket értek el! - hüledezett.
