Ne beszélj!

Tony az ablakban állt, s az alatta elterülő, nyüzsgő várost figyelte. Kezében kristálypohár, benne karamellszínű whisky, a jég is rég elolvadt már, csak apró darabok úszkáltak az ital felszínén. Gondolatai messzire nyúltak vissza, mikor még Loki mögötte állt, állát a vállára támasztotta, így figyelték együtt New York utcáit, az embereket, akik hangyáknak tűntek ilyen magasból, a fényeket, mik csillagonak tetszettek a felhőkarcolók Olümposzai közt. Régen volt már, mikor a kilátás, vagy sokkal inkább a skandináv isten jelenléte megnyugtatta. Egy olyan múltban, mikor még mert álmodni, hitt a holnapban, egy szebb jövőben.

Azóta teltek az évek, lassan, nyögvenyelősen, s minden egyes nap purgatóriumi büntetésként nehezedett rá. Pepper ugyan ott volt vele, hűséges titkárnője később a párjává avanzsált, de a nő sem volt képes betölteni az űrt, amit az asgardi hagyott maga után. Kitölthetetlen ürességet, mely minden egyes percben ott zakatolt a mellkasában, nyugtalanítóan, vészjóslóan.

Csak szomorú dallamok, a zongora billentyűinek szívszaggató sírása, a megfoghatatlan, anyagtalan semmi maradt. Minden, amiben egyszer reménykedett, keserű álommá szelídült, soha be nem teljesedő vágyakká.

Gúnyos mosollyal az ajkain hátrált el a hatalmas üvegtábláktól, pillantása találkozott a sajátjával, és szinte zavarba jött tükörképe keserű tekintetétől. Mégis, hogyan jutott idáig? Vajon meg tudná valaki mondani, mikor történt mindez? S csak neki tűnt véget nem érő évezredeknek?

Pepper még nem ért haza, valamilyen vezetőségi értekezleten vett részt, és Tony csak akkor eszmélt fel idegtépő gondolatai közül, mikor meghallotta Jarvis megnyugtatónak szánt hangját.

- Uram, látogatója érkezett.

- Ugyan, mégis ki? - vonta fel a szemöldökét. Ez visszhangzott a fejében, újra és újra, monoton mantraként. Ki volna oly bátor, hogy ilyesfajta sértést követ el ellene? Talán csak egykori barátai jöttek kárörvendeni a nyomorán...

- Mr. Laufeyson.

Stark döbbenten meredt a falra, kereste testtelen inasa tekintetét, és még akkor is csak bámult, mikor kinyílt a lift ajtaja, és a már jobb napokat is látott istenség félénken a nappaliba lépett. Szemei alatt karikák sötétlettek, bőre egészségtelenül sápadt, szemei fénytelenül, késégbeesetten keresték a tekintetét. Szívszaggató volt így látni, önmaga árnyékaként a fékezhetetlen, büszke hazugság istent.

- Hát te? - vetette oda keményen Tony. Szíve szerint odasietett volna, hogy szorosan magához ölelje, de kötötte az ígéret.

- Segítened kell - suttogta.

- Loki, figyelj, egy párszor már elmagyaráztam, hogy... - kezdte, de a másik közbevágott.

- Haldoklom, Anthony. Segítened kell - ismételte pániktól remegő hangon.

- Loki, elegem van a hülye trükkjeidből - csattant fel a zseni.

- Nem hazudok, itt vannak a papírok - lobogtatott meg egy köteg orvosi jelentést. Stark fejében megfordult, hogy mégis honnan a fenéből szerezte őket. Képes volna csak azért fájdalmat okozni, hogy átélje, amit ő?

- Uram, Mr. Laufeyson igazat mond. A testszkenner több rosszindulatú daganatot mutat ki a testében - erősítette meg Jarvis.

Tony hitetlenkedve pislogott. Nem, az nem lehet! Odin megígérte, ha betartja, amit kért, akkor semmi baja sem esik. Nem, lehetetlen! Biztosan elrontotta Jarvis kódját, ismét, az orvosok összekeverték a leleteket... Valami hiba van a gépezetben, nyilvánvaló.