Déjá vu - "Már láttam"

-

Tizenötödik születésnapja közelgett, nem mintha bárkit érdekelt volna a családból, Szederinda mégis lelkesen készülődött mert ha az Apja, Nagyanyja sőt még a Nővére el is felejti hogy megszületett, Rez mindig ott lesz és észre veszi és ezért mindig hálás lesz neki.

Megpróbált tortát sütni, kisebb-nagyobb siker, mindent kitakarított és hogy tiszta legyen a lelkiismerete, mert Rez olyan könnyen átlátott rajta mint a tiszta forrásvizen, még csak nem is vett kölcsön semmit lassan egy hete. Büszke volt magára. Jó gyerek volt.

Születésnapja elötti este véletlenül halotta meg a beszélgetést.
Nem akart hallgatózni, de Tilda sose zavarta ki a szobájából, nem tehetett róla hogy nem vették észre.
Vagyis tehetett róla, mert tényleg hamarabb is jelezhetné hogy ott van...
Most már mindegy.

Deja vu.

- Rez mégis mi a fenét csinálsz? A végén még beléd szeret!
- Épp az a cél.
- Még csak egy kisgyerek.
- Amennyire elhanyagoltátok sokkal éretebb mint a kora.
- Azt se tudja mit tervezel.
- Nem is kell. A lényeg hogy tökéletesen megfelel a királynői szerepre és épp elég ha én tudom hogy mit csinálok.
- Nem használhatod ki csak úgy a hugom!
- Mégis milyen jogon szólsz érte épp te? Te se figyeltél rá annyira, ne most ébredjen fel a lelkiismerted.
- Akkor se játszadozhatsz vele. Nagyon érzékeny.
- Keményebb fából faragták mint hinnéd.
- Remek hogy így bízol benne akkor valójában el is mondhatnám neki nyugodt szívvel hogy csak azért édesgeted magadhoz hogy vakon segítsen rajtad átvenni a vámpír fejedelem helyét? Mert okos? És kegyetlenebb mint én? Semmit nem fog változtatni a kicsi terveden?
- Jó, lehet hogy ha így adod elő nem lesz hozzá sok kedve de tekintve hogy nekem kell meggyőzni és valljuk be értek a szavakhoz, nem lesz gond.

Eddig bírta. Egyetlen mozdulattal hátratolta a széket hogy belecsikorduljon a padlón és csak nézte őket.

A nővéréről már rég lemondott. Vagy a nővére mondott le róla.

Soha, senkinek nincs rá ideje.

Mindig van valami fontosabb.

Déjá vu

Mindig van valami ami elöbbre való mint ő maga.

Olyan ismerős.

Az is csoda ha valaki egyáltalán észre veszi.

Tudhattam volna.

Egyetlen szó nélkül ment ki a szobából egyenesen a konyhába. Rezzenéstelen arccal kidobta a torták, a sütiket, a díszpohaakat majd visszament a szobájába és leült az ágyra.

Még mindig nem tudtam átfesteni a szobám... És a félrerakott pénzem a szülinapra ment.

Levette a papucsát és nesztelen léptekkel indult el a nagymamája szobájába.

Déjá vu.