Impossible (Tom Hiddleston ff.)

1.fejezet

-Amelia !

-Nem anya. Felejtsd el. Elvégeztem az egyetemet, most már a saját lábamra állok. Hagyj békén.

-Nem engedheted meg ezt a hangnemet, ha édesanyáddal beszélsz! Vagy ez is egy újabb színjáték ?

Na igen. Az apám és az anyám. Gyerekkoromtól az orvosi pályára igyekeztek nevelni, de én már a magam útját járom a tizenéves korszakom óta.

-Hányszor mondjam még el, hogy színésznő vagyok, most már papíron is ? Kaptam egy lakást Westminsterben, ami mellesleg London egyik legdrágább környéke, csak azért, mert megfelelőnek és tehetségesnek tartanak egy bizonyos szerepre. A meghallgatásig ott fogok élni, aztán reméljük, hogy maradhatok is azon a helyen. Ha meg véletlenül nem sikerül, akkor majd pár éjszakát Lauren néninél töltök, amíg nem találok albérletet. Semmit nem kell túlkomplikálni, élni szeretnék. Nem sok lehetőségem van itt, St Andrewsban.

-Most azonnal leteszed a csomagjaidat és visszajösz a házba ! Elég volt, Amelia !-kiáltotta anya, a szomszédok szokás szerint nem érdekelték, pedig Archie bácsi, a 2-es számú ház lakója kíváncsian nyújtogatta a nyakát.

-Nézz a szemembe. Nem számít, hogy mit gondolsz, hogy mit gondoltok. Egy életem van és azt csinálom, ami boldoggá tesz. A viszontlátásra.-könnyedén behajítottam az egyébként nehéz csomagjaimat a kocsim hátsó ülésére, bevágtam magam a volán mögé és már indítottam is.

Azért még egyszer utoljára visszapillantottam elképedt szüleimre, tátott szájjal bámultak rám.Megvillantottam egy műmosolyt, intettem egyet, majd végleg magam mögött hagytam a régi életemet.

                                                                                        ***

Pár órányi utazás után már az előre kifizetett kompjáraton pihentem a kocsim hátsó ülésén. Magamra zártam az ajtókat, hogy nyugodtan aludhassak, de nem jött álom a szememre. Felvettem a bőrdzsekimet és kiszálltam a járműből. A korláthoz sétáltam, felnéztem az égre, amely tele volt csillagokkal. Ritkaságnak számítanak az ilyen esték, így félelemmel vegyes örömmel tanulmányoztam az égboltot.

Igen, féltem. Azt hiszem, ez még egészséges félelem.

Nem tudhattam mit hoz a jövő. Elsősorban önmagamnak szeretnék megfelelni, majd a szüleim arcába nevetni, amikor nemzetközileg elismert színésznő leszek. Fogadni mernék rá, hogy ha sikerülne, biztosan ajnároznának a végletekig is.

Viszont én nem felejtek. Az életben nem támogattak semmiben, folyamatosan csak irányítottak és parancsolgattak nekem, és a bátyámnak is.

Liam ezt megelégelte egy idő után és elköltözött, jelenleg Brightonban él újdonsült feleségével, Tessával. Kívánom, hogy boldogok legyenek, mindketten megérdemlik.

De velem mi lesz ? Itt vagyok 26 évesen, egyedül, a bőröndjeimmel és a friss diplomámmal.

Majdcsak megoldódik ez a probléma is, ahogy minden más.

,, Ha aggódsz, kétszer szenvedsz. "

Newt Scamandernek igaza volt. Felesleges előre agyalni, lesz, ami lesz.

Máris jobban éreztem magam, visszaültem szeretett járgányomba és az utazás további részét alvással töltöttem.

                                                                                     ***

Edgware Road, 134. Itt is volnánk. Második emelet, négyes ajtó. Mivel lift nem volt a társasházban, ezért kicsit leizzadtam, mire felvonszoltam a csomagjaimat.