Megtalálni téged

Meglepetések márpedig léteznek

Nem mondtam sosem magam egy nagy társasági embernek. De, mégis olyan vagyok, egy nagyon visszafogott szinten, mint azok a lányok akik visítva ugrálnak mikor meglátják imádott idoljuk. Nos, nekem is van kedvencem, egy híres duó. Igaz, hogy mindkettejük hangja elképesztő, én mégis csak egyikükért vagyok oda. Sajnálatos módon még egyik fellépésükre, sem koncertjükre nem jutottam még el. Az a fránya pénz mindig utam állta. Hiába dolgoztam egyetem mellett és tettem félre szinte minden pénzem nem akart gyűlni a pénz. Igazán szerencsétlennek éreztem magam. Aztán valahogy sikerült egy második munkát is találnom. Nem volt túl fényes meló, de segített a gyűjtögetésben. Mindeközben hallgattam kedvenceim és álmodoztam. Nem egyszer esett meg az sem, hogy mikor láttam óriásplakátjuk megálltam előtte s csak néztem őket. Biztos sokan bolondnak néztek már mikor láttak, hisz megesett olyan, hogy képes voltam órákat állni egy ilyen óriásplakát előtt állni. Álmodoztam akkor is, minden alkalommal, és ezt senki nem vehette el tőlem.
S eljött a nap... végre eljött a napja, hogy eljuthatok egy koncertjükre. Képes voltam az összes spórolt pénzem elszórni egy jegyért. De úgy éreztem megéri. Ez a jegy jelenti most nekem a világot, ez a jegy az út afelé, hogy közelebb lehessek pár perc, esetleg csak pillanat, erejéig kedvenceimhez. Pontosan érkeztem, sőt, előbb is mint kellett volna, a helyszínre mely egy felkapott klub a városban, ahol hozzájuk hasonló hírességek lépnek fel. Beálltam a sorba én is és vártam. Vártam míg meg nem indult a sor s így azzal én magam is. Izgatottságom egyre jobban nőtt. Főleg mikor kiderült néhány szerencsést kiválasztanak majd akik találkozhatnak a fiúkkal. Akkor lohadt le kicsit lelkesedésem mikor rájöttem, hogy nekem úgysem lesz olyan szerencsém, hogy bekerüljek a szerencsés kiválasztottak közé. De így is boldog voltam, nagyon is boldog.
Miután beengedtek mindenkit nem sokat kellett már várni, hogy a fiúk színpadra lépjenek. Szívem attól a pillanattól dobogott torkomban, hogy megláttam őt. Ez az állapot egész koncert alatt kitartott nálam. Kívülről nem látszott rajtam semmi, ám belül kész tűzijáték zajlott.
Mosolyogva s szívemre tett kezekkel indultam el, mikor véget ért a koncert. Egy csepp álmaim közül végre teljesült. Nem bántam meg, hogy elment rá minden megtakarításom. Kifelé menet aztán lelassultam. Na nem mert akartam, az előttem lévők haladtak lassan. Aztán mikor egy-kettő felsikoltott rájöttem a dolgok nyitjára. Na meg persze susmorgások útján is elért hozzám, hogy most esnek ki azok akik aztán a szerencsés kiválasztottak lesznek. Kezdeti izgatottságom vissza is tért egy pillanat alatt, pedig nem hittem, hogy szerencsém lehetne.
Tévedtem.
Ki is derült amint a jegyvizsgálókhoz értem én is. Nekem is megnézték jegyem, aztán mikor tovább indultam volna kihúztak a sorból és elirányítottak arra amerre a többi kiválasztottat. Nem győztem meglepődni. Enyhén szólva is meg voltam lepődve. Mire feldolgoztam volna a dolgot akkor vezettek minket egy kisebb terembe melyben ott voltak ők. Látszott mennyire fáradtak mégis mosolyogtak. Egy asztalnál ültek ahová lassacskán odamehetett mindenki. Vicces, de rajtam kívül csak egy fiú volt még a kiválasztottak közt. Nem sokkal előttem állt, magas volt és még férfi szemmel is igazán szép. Egyből arra gondoltam, hogy biztos ő tovább megmarad majd imádottaink emlékezetében. Ah, azt hiszem túlagyalok már megint mindent. De akkor is! Figyeltem őt ahogy odamegy hozzájuk és... hát majd el folyik mikor JB kezet fog vele és rámosolyog. Nagyon úgy tűnt neki inkább JB a személyes kedvence. Remélem így van.
Szívem heves dobogása csak fokozódott mikor végre én kerültem sorra. JB-vel kezet fogtam gond nélkül és át is tudtam adni neki jókívánságaimat. Akkor adódtak gondok mikor Jinyoung elé léptem. Mikor kezet fogtunk arcom erős pír lepte el, főleg akkor mikor még rám is mosolygott. Kaptam aláírást tőle is, aztán kép is készült vele. Esküszöm nem tudom hogy voltam képes kinyögni, hogy mit szeretnék.
Persze tovább kellett mennem, de már nem bántam. Életem újabb kis álma teljesült. Eztán lassan véget ért a kis kiváltságunk. A fiúk távoztak, így nekünk rajongóknak is mennie kellett.
A buszmegálló felé tartva is csak mosolyogni tudtam. Boldogságom határtalan volt. A buszmegállóban aztán egy újabb meglepetés várt. Az a magas fiú üldögélt ott s mosolygott ő is. Picit talán meg is ijedt mikor észrevett engem. Ő kezdeményezett beszélgetést, ami aztán egész kis fanboykodásba ment át. Nagyon hamar közös nevezőre jutottunk. Olyannyira, hogy mire jött a busz addigra már elérhetőségeket cseréltünk. Így a buszra már egy újonnan kötött barátsággal szálltunk fel.

@ygyeom:
"Ah, én még most is alig merem elhinni, hogy megfoghattam a kezét."

@cyoung:
"Tudom. Én is így érzek. 😊 A szívem még most is majd ki ugrik ha csak rá gondolok."

@ygyeom:
"Azért picit fura volt, hogy csak mi ketten voltunk ott fiúk."

@cyoung:
"Jah, kicsit az, de a lényegen nem változtat! "

@ygyeom:
"Igazad van. 😀 Na hagylak már. Holnap igaz nincs suli, de anyám kinyír ha nem teszek rendet a szobámban. Jó éjt Youngjae."

@cyoung:
"Csak ügyesen Yugyeom. Aztán ha lesz kedved nézz be a kávézóba. Jó éjt."

Nos igen, azzal a fiúval, Yugyeom a neve, elég hamar összebarátkoztam. Ez mind neki s nyitottságának köszönhető, s persze közös imádottainknak. Miután így elköszöntünk egymástól csak a jegyem, az aláírt jegyem s a képet nézegettem amit kaptam. Be fogom mindkettőt keretezni.
Alig tudtam elaludni, mégis másnap nem éreztem magam fáradtnak. Keltem ahogy mindig, végeztem reggeli dolgom s indultam munkába ahogy mindig. Most persze, hétvége lévén, egész nap dolgozom. Egy kedves, felkapott kávézó a munkahelyem. Szeretek ott dolgozni, annak ellenére, hogy sok az olyan vendég, minden nap, akiktől néha legszívesebben a világ végére futnék annyira meg tudnak bántani.
Ez a nap sem volt másmilyen. Sok ember tért be a kávézóba. Volt aki csak addig vót ott míg megkapta amit kért, s volt olyan is aki leült és kényelmesen elfogyasztotta rendelését. Egyszóval sokféle ember fordult meg a kávézóban. Egy ilyen forgatag közepén, úgy dél tájékán, jelent meg két roppant ismerős alak. Bejöttek, aztán a leghátsó asztalok egyikénél foglaltak helyet. Nem volt különösebb dolgom époen ezért mentem én felvenni rendelésüket.
- Jó napot kívánok. - köszöntem ahogy illet s elővettem legszebb mosolyom - Mit hozhatok önöknek? - szokásos kérdést tettem fel s ekkor néztem csak az egyikükre. Enyhén szólva is fülig pirultam egy pillanat leforgása alatt. A kedves vendég mutatóujját szája elé tette, én pedig csak bólintani voltam képes, meg leírni kis noteszembe a rendelést amit a másik asztalnál ülő leadott. - Egy pillanat és hozom is. - ennyit voltam képes kinyögni még mielőtt otthagytam volna őket.