Megtalálni téged

Szenvedésre ítélve?

Azt hittem menten elájulok mikor realizálódott bennem a hátul ülők kiléte. Remegett kezem, lábam miközben a pulthoz mentem s felsoroltam noteszemből munkatársamnak rendelésük.
- Jól vagy Youngjae? - tette fel aggodalmaskodó kérdését munkatársam - Elég vörös az arcod.
- Jól.. - füllentettem - csak kicsit melegem van.
- Ha ezt kivitted menj pihenj kicsit. - kedves volt, ahogy mindig. Ezért is szeretek itt dolgozni.
- Rendben. - egy kis mosollyal viszonoztam kedvességét, aztán amint minden kért dolog tálcámon volt indultam is vissza.
Csodálom, hogy nem akadtak össze lábaim s nem estem el menet közben, a hátsó asztal felé, s akkor sem mikor odaértem.
- A rendelésük. - csak nyugodtan Youngjae, ez az, megy ez neked. Győzködtem magam miközben lepakoltam tálcámról. Nyugodt voltam, látszólag, amíg meg nem szólalt mobilom. Nem lett volna gond ha nem imádottam szólója lett volna a csengőhangom. - Elnézést... - ekkora égést. Telefonom előkotorva fogadtam a hívást, és hagytam is ott a vendégeket.
- Choi Youngjae?
- Igen én vagyok. - fura volt a hívó hangja.
- Sajnálattal közlöm önnel, hogy ma hajnalban az ön nagyanyja elhalálozott. Részvétem... - beszélt még a hívó, de én már csak nagyon tompán hallottam mit mond. Hirtelen sötétült el a világ előttem... Elment a legfontosabb személy az életemben, a második anyukám, ha már az igazi nem akart engem. Most már teljesen egyedül maradtam a világban.

- Youngjae.. Térj magadhoz kérlek.. Nagyon megijesztesz hallod? - kedves hang s egy kéz mely arcom érinti gyengéd ütögetéssel. Ez az ami először eljut ébredező tudatomig, aztán a hívás, majd a sokk és ezáltal könnyeim is elerednek. - Na.. mi a baj? - ahogy felnyitottam szemeim s megláttam Yugyeom-ot még jobban rázendítettem. Beletelt egy kis időbe míg el tudtam neki mondani mi is történt. Yugyeom is elérzékenyült rögtön és részvétét nyilvánította nekem.

Ezután természetesen hazamehettem. Yugyeom jött is velem. Segített nekem, amit meg is köszöntem neki többször is.

A következő sokk akkor ért mikor kiderült, hogy mindenem rámegy majd a temetésre. Őszintén? Már nem érdekelt. A legszebb mód vettem búcsút szeretett nagyimtól. Kedves új barátom, Yugyeom, még ebben is segített nekem. Komolyan azt hittem, sőt, biztos voltam benne, hogy ő tulajdonképpen egy angyal. Segített mikor ki kellett költöznöm lakásomból, mikor el kellett azt adnom a nagyiéval együtt, és segített akkor is mikor már végleg nem volt hova mennem.

- De tényleg nem leszek útban? - a temetés utáni napok szörnyűek voltak. Most is, hetek múltán is mikor sokadjára kérdezek rá a legjobb haverrá, lakótárssá vált Yugyeom-nál egy bizonyos dologra.
- Youngjae... - sóhajt fel és néz rám - ha még egyszer megkérdezed nem adok enni. - elmosolyodik - Tudod nagyon jól, hogy nem vagy és nem is leszel sosem útban. Különben is ebben a házban van elég hely egy hadseregnek is. - jah íven, a szülei nem csórók. Vettek egy házat Yugyeom-nak mikor közölte, hogy ő is dolgozni akar és önállóvá válni. Na persze az részletkérdés, hogy nem engedték neki, hogy egyedül lakjon. Ekkor jöttem én képbe. De nem bántam, még ha kissé feszélyezve is éreztem magam.
- Jól van, befejeztem. - halkultam el.
- Tényleg, el is felejtettem mondani, hogy kaptam egy cuki kommentet JB-től. - sietve fedte le tésztás leveseink, egyikünk se tud nagyon főzni így ilyesmiket eszünk legtöbbször, és sietett el mobiljáért majd azzal vissza s mutatta is meg az említett dolgot. El is olvastam és el is mosolyodtam kicsit. Aranyos. Jah igen, nem is említettem, míg én gyászoltam és gyászolok és magam alatt vagyok még, drága barátom pár szavas kis kommentek, üzenrtek lévén beszélgetni kezdett imádottjával. Ugye milyen furcsa is a sors? Egy élet elnegy, de a többi megy tovább. - És képzeld, tegnap azt írta, hogy valamikor összefuthatnánk. De nem tudom mit csináljak.
- Dehogynem tudod. Írsz neki, hogy találkozni akarsz te is vele, aztán el is mész. - itt az ideje, hogy én is segítsek neki ahogy ő nekem.
- Igen. Öhm... én írtam is neki és..
- És? Csak nehogy azt mondd hogy ma van a találka napja és te nem akarsz menni.
- De.. - mondta szemlesütve. Miért nem lepődöm meg? Az én nagy erős haverom egy nagyra nőtt nyuszi.
- Pontosan mikor és hol kellene találkoznod vele? - Yugyeom félve nézett fel rám. Aranyos. Végre foglalkozzon magával s ne nyomorult valómmal. El fogom érni.
- Egy óra múlva a nagy park melletti cukrászdában. - láttam rajta, hogy alig akarta elmondani, de csak kibökte.
- Akkor menj tusolni. - nem tétlenkedhetünk - Amíg tudolsz szedek elő neked ruhát aztán öltözöl és mész.
- De..
- Semmi de. Mész. Én meg veled, hogy meg ne gondold magad valahol félúton. - megölelt, én vissza őt, aztán még némi noszogatás után végre ment is tusolni. Amíg odavolt addig kerestem neki valami randihoz való ruhát. Mert hát ez a találkozó nagyon randi szagúnak tűnik nekem. Remélem nem csak Yugyeom részéről ilyen.. nos randi feelingű a dolog. Amint megvoltak a ruhák Yugyeom is kijött a fürdőből. Hagytam őt öltözni. Aztán meg mikor elkészült szinte úgy kellett elrángatnom őt otthonról. A buszig futottunk, mert vezetni egyikünk de tud és kocsink sincs még. A busszal aztán, kis késéssel ugyan, de megérkeztünk a parkhoz. Azon átvágva, kissé kifulladva mert futottunk, érkeztünk meg a cukrászdához.
- Na menj már be. - löktem egyet Yugyeom-on mikor percek múlva se mozdult - Majd jelezz ha későn jönnél. - mosolyogtam rá, ő meg elpirult és  bement. Aranyos volt. Figyeltem kicsit, csak hogy biztosan ne forduljon vissza. De nem tette, odament a rá váróhoz. Én ekkor döntöttem a távozás mellett.
Pulóverem kapucniját jól fejemre húztam, ahogy kezeim is jól eldugtam dzsekim zsebeiben, így védejezve a hideg ellen, így sietve a park s ezáltal az azon túl található buszmegálló felé.
A barátom boldog s ez így van jól. Remélem egyszer teljesül minden vágya. Hogy az enyémek teljesülnek e? Nem hinném, még úgy sem, hogy rendeződtek dolgaim.
Hirtelen a semmiből valaki kiabálni kezdett. Megijesztett. Sietősebbre vettem a dolgot, ám a kiabálás nem csitult. Sőt, olyan volt mintha nekem kiabált volna valaki. Meg is álltam. Lehet hülyeség megállni ha egy totál ismeretlen valaki utánunk kiabál, de én megtettem.
- Ah.. végre.. - állt meg így előttem egy alak térdeire támaszkodva. Elsőre nem ismertem fel az illetőt, aztán meg igen és egy cseppet ledöbbentem. - azt hittem sosem érlek utol. - amint rendeződött légzése felegyenesedett és rám nézett, rám mosolygott - Úgy látom rendesen megleptelek. - az nem kifejezés mennyire - Tudod az az igazság, hogy Jaebum biztos volt benne, hogy a haverod nem jön egyedül, aztán így is lett. Ezért úgy gondoltuk miért mennél egyedül haza ha el is kísérhetlek. - most ez komolyan megtörténik vagy csak álmodom? A szemerkélni kezdő eső az ami ráébreszt, hogy ez bizony a valóság. - Na mit mondasz, ázzunk el vagy elvihetlek hazáig?
- Elvihetsz.. - mondtam s nyeltem egyet. A szívem máris torkomban dobogott.
- Akkor gyerünk - kapta ki egyik kezem zsebemből - fussunk mielőtt megázunk. - és már rohant illetve rohantunk is.