Mini Novelláim (Lelkifájdalmak burkoltan)

2017.11.09.

Kognitív Disszonancia

Ahogy sétáltam magányosan a hatalmas, végeláthatatlan erdőben, egy hívogató forrás zajára lettem figyelmes. Egy tiszta vizű patak csordogált az ösvényem mellett...Veszélyes dolog szabályt szegni és letérni a kijelölt útról, de úgy éreztem megéri. Ledobtam ruháim és fejest ugrottam a vészesen sekély vízbe. Most elfelejtettem minden mást ami a folyón kívül volt, nem érdekelt már semmi más. Csak én és a halkan csobogó folyó.

Segítség! Visítottam szórakozottan utánozva egyes személyeket. Jól esett ezen a forró nyári napon egy fürdőzés a patakban. Meleg szellő csapott az arcomba, felfeküdtem a víz színére, hogy még a széltől is óvva legyek. Soha nem voltam boldogabb. Lágyan sodort a megfontoltan haladó folyó. Minden a terv szerint ment: tudtam,  hogy a végén lesz egy vízesés,  de nem tudtam mikor. Ezért éltem a pillanatnak amíg csak lehetett.

A kellemes ringatózás nyugalmából,  csobogó hang ébresztett fel. Remény szikrái gyújtottak bennem tüzet. A sorssal húztam ujjat, játszottam az életemmel. "Messze van az még"... Magam is tudtam, hogy vége van, mégsem akartam elhinni. Inkább hazudtam magamnak  a baljós gondolatokkal kapcsolatban. Nem vettem észre,hogy egy íjjász figyelt a fák között, eltalált. De nem tettem ellene semmit. Hogy miért? Mert nem tudom a mai napig hogy kéne. 

Ismertem azt az íjjászt. Ő volt a Kognitív Disszonancia, sose véti el. Mindig akkor talál el, amikor a vízesés közeleg. Bárcsak tudnám, hogyan menekülhetnék meg, régi barátom elől...De az érzések elől nem lehet megmenekülni, nekik nem lehet parancsolni.

Már láttam a vízesést. Vége az életemnek. A pataknak adományoztam az arcomon legördülő cseppeket. "Mit számítanak egy ekkora pataknak az én pici könnyeim? Hiszen könnyekből fakad." Ha megváltoztathattam volna az előző döntésemet, hogy fürdök-e ebben a patakban, akkor nem változtattam volna meg. Az a boldogság, amikor még nem hallottam a végét. Az mindent megért. Az életemet adtam érte és meg is kaptam a végtelen örömöt és életkedvet. 

Becsuktam könnyes szememet és hagytam, hogy gyorsuljon velem az ár. Csukott szemmel, némán zuhantam. Tudtam, hogy K.D. lent vár, hogy kihúzza belőlem nyílvesszőjét és megbújhasson a következő támadásig. Társai gúnyosan vigyorogtak az erdő homályában. Egy varjú és egy róka a cinkosa, mindig is tartottam tőlük.

Amikor felébredtem a parton már elmentek. Egy kedves őzike jött oda hozzám. Lefeküdt mellém és akkor megjelentek sorban a többiek. A mókus, a béka, a legszebb pillangó, a legbölcsebb farkas, a felhőm és neki köszönhetően egy rózsabokor nőtt ki mellettem. 

"Nekünk értékes vagy" súgta a fülembe az őz és minden erőmet összeszedve felálltam.