Once Upon a Time novellák

Terápia

 Nealnek fogalma sem volt róla, hogy miért is engedett Emmának, és Henrynek, amikor rábeszélték őt erre az egész idiótaságra. Mióta szerencsésen visszatértek Sohaországból, Henry egyre rágta az apja fülét azzal, hogy ideje lenne kibékülnie Rumplestiltskinnel, elvégre nagyrészt neki volt köszönhető, hogy sikerült megmenteniük a fiút és nem hagyták ott a fogukat a szigeten. Ezt még maga Neal is elismerte, mégsem akart találkoznia az apjával. Túl sok minden történt a múltban, ami fájt neki, túl sokáig és túl mélyen haragudott az apjára ahhoz, hogy most meg tudjon neki bocsátani. De Henry nem engedett, és a tetejébe még Emma is egyetértett vele, bár nem túl szívesen.
– De nekem semmi kedvem ehhez! – fakadt ki Neal már vagy az ezredik alkalommal. – Nem fogok leülni és beszélni vele, Emma, értsd már meg! Hiszen az elején te sem rokonszenveztél az apámmal.
– Ez igaz – bólintott Emma, ahogy Neallel együtt Archie rendelője felé tartott. – De ha ő nincs, Henry örökre ottmaradt volna Sohaországban, sőt, talán már mi is mind halottak lennénk. Tartozol neki annyival, hogy legalább egyszer beszélsz vele.
Neal kelletlenül morgott valamit az orra alatt, de még neki is el kellett ismernie, hogy Emma nem mondott hülyeséget. Ő is tisztában volt vele, hogy Rumplestiltskin mennyire próbál megváltozni, és a szigeten be is bizonyította, hogy képes jót tenni és segíteni másokon. Neal mégis nehezen tudta rávenni magát, hogy akár egyetlen szavát is elhiggye. Túlságosan élénken élt még az emlékeiben az a pillanat, amikor az apja a mágiát és a hatalmat választotta helyette. Ugyanakkor el kellett ismernie, hogy valóban nem adott esélyt az apjának a védekezésre. Mikor Rumplestiltskin segített neki elhozni Henryt Pantól, akkor is inkább a fiúra hallgatott, semmint az apjára. Pedig a szíve mélyén tudta, hogy ha egy olyan nő, mint Belle képes volt önszántából a Sötét Úrral maradni, akkor a helyzet nem menthetetlen. Mindössze Neal ezt még saját magának sem igen akarta beismerni. 

Mikor megérkeztek Archie rendelőjéhez, Neal úgy gondolta, hogy tesz még egy utolsó próbát, hátha sikerül meggyőznie Emmát arról, hogy ez az egész terápiás dolog nem a legjobb ötlet. De nem bízott annyira a sikerben, ismerve a nőt, aki makacs és elszánt volt, ha a számára fontos dolgokról volt szó.
– De Emma! – fordult az ajtóban Emma felé, aki felvonta a szemöldökét. – Minek kéne nekem terápia? Majd pont egy tücsöktől fogok tanácsot kérni!
– Mondja a férfi, aki az első szóra szót fogadott egy fabábúnak – jegyezte meg Emma, mire Neal felsóhajtott. Ő is tudta, hogy a barátnője mennyire beletrafált a dologba. – Most pedig befelé!
Neal még mormogott valamit, de nem nagyon volt más választása, így kinyitotta az ajtót, és belépett a rendelőbe.

~*~

Rumplestiltskint, amint bent ült Dr. Archiebald Hopper, azaz Tücsök Tihamér rendelőjében, legalább annyi kétely foglalkoztatta, mint a fiát. Tudta, hogy Baelfire, aki most Neal Cassidynek hívta magát, nehezen fog megbocsátani neki. Vagy talán egyáltalán nem tud, hiszen Rumplestiltskin elkövette ellene a legsúlyosabb bűnt, amelyet szülő csak elkövethet; elhagyta őt, és a mágiát, a hatalmat választotta egyetlen gyermeke helyett. Azóta már számtalanszor megbűnhődött ezen tettéért, és nem volt nap, hogy ne jutott volna eszébe az a pillanat, amikor elengedte Baelfire kezét, és hagyta őt belezuhanni az örvénybe. Ő sem tudta összeszámolni, hogy az utóbbi időben hányszor akart megváltozni, hányszor akarta bebizonyítani, hogy képes jobb emberré válni. Ha nem lett volna mellette Belle, aki mindig bátorította és önzetlenül, vég nélkül szerette, már régen összeroppant volna. Ha a Sötét Úr igazat akart adni önmagának, be kellett ismernie, hogy rettentően félt az aznapi terápiától. Ebbe az egészbe csak azét ment bele, mert mind Belle, mind Archie, sőt, még Henry is azt mondták, hogy ez jó ötlet. Ráadásul a rendelő egy semleges terület volt, ahol az ember nyugodtan beszélhetett a gondjairól. Rumplestiltskin emlékezett még rá, milyen érzés volt, amikor azt hitte, August valójában Baelfire, és ezen aggodalmát megosztotta a tücsökből lett pszichológussal.
– Hogy érzi magát? – kérdezte udvariasan Archie, miközben helyet foglalt megszokott foteljében.
– Rémesen – vallotta be Rumplestiltskin. – Mi lesz, ha... ha el sem jön? Meg is érdemelném, hogy cserbenhagyjon azok után, amiket... amiket tettem.
– Megmentette Henryt, nem? – nézett a Sötét Úrra a pszichológus. – Ön igazi hős, Mr. Gold, és szerintem mindenki megérdemel egy új esélyt.
– Mintha Belle-t hallanám – mosolyodott el szomorúan a férfi.