,,A sors keserűsége áztatta megviselt kezeimet" /Befejezett/

A kard, mi képes elvágni a vörös fonalat

Hol volt hol nem volt, egy  aprócska falu, melynek lakói boldogan élték mindennapjaikat. Nők, férfiak, idősek, fiatalok és gyermekek. Senki nem sanyargatta őket és minden úgy ment, mintha csak egy tündérmesébe élnének az ottani emberek. 

Volt egy fiú, kinek sötét-majdhogynem fekete-haja volt, mi rövidre volt vágva. Szemei barnák voltak és mint hajánál, szemei is majdnem hogy feketék voltak. Bőre kreol barna színű volt mert rengeteg időt töltött a szabadban, bár általában egyedül. Nehezen tudott barátkozni a heves természete miatt és a legtöbb gyerek kicsit tartott tőle. 

A gyermek  neve Iwaizumi volt és hiába volt minden olyan meseszerű, a kis 11 éves fiúnak kicsit másképp vázolódott fel szeme előtt a "meseszerű" élet. Itt élt eben az isten háta mögötti kis faluban és soha nem történik semmi izgalmas csak nap nap után ugyanaz az unalmas semmittevés. 

Kalandra vágyott, páncélra, kardara és hírnévre. Nagy álma volt hogy a király mellett szolgáljon mint lovag. Minden nap kiment a szabad levegőre és keresett egy nagy botot, és azzal csapkodott a neki tetsző irányba és azt képzelte hogy valami szörnyen gonosz bestia ellen vív élet halál harcot. Még úgy is viselkedett.

A szülei akárhányszor látták őt így, mindig elmosolyodtak mert viccesnek találták ahogy ordibál és beleéli magát a fantázia világába. Mikor mesélt is álmáról, csak legyintettek egyet, mondván hogy „Majd kinövöd, lesz ennél fontosabb dolgod is mint álmodozni."

A fiú persze nem hallgatott a szülőkre és ő váltig állította hogy lovag lesz belőle egy szép napon. De hát miért is is ítélhetnénk el ezért? Mindannyiunknak voltak olyan lehetetlen ábrándjai, amiről akkor még teljesen meg voltunk bizonyosodva hogy valóra lehet váltani. 

A mai nap is egy ilyen nap volt, a Iwaizumi kint volt a szokásos "gyakorló" helyén, viszont most kicsit messzebb merészkedett mert vonzotta mi lehet a közeli erdőben. Míg a szülei nem figyeltek fogta magát, és befutott az erőbe.

Meglepetésére nem volt annyira barátságos, mint ahogy azt elsőnek gondolta. Az erdő sötét a magas fák miatt mik felfogták a fényt. Meg viszont nem hátrált, a kíváncsisága túl erős volt és húzta egyenesen az erő mélyére. Pont addig, hogy teljesen elfelejtse merre van a kiút. Akármerre ment mindenhol ugyanaz volt...fák, sötétség, bokrok és kövek. Se madarak, se más állatok hangját nem lehetett hallani. Mintha az egész erdőben kihaltak volna az élőlények. 

Hirtelen a fiú egy hangot hallott a háta mögül, mintha valami elsuhant volna mögötte. Persze azonnal megfordult, de nem volt ott semmi...ennek hatására erősebben megmarkolta a fabotot és támadó állásba helyezkedett. Mozdulatlanul állt és fülelt.

Ismét elsuhant valami háta mögött, és most már mást is hallott. Mintha...valaki kuncogott volna. Ezt elég gyanúsnak vélte, de nem fordult meg hanem maradt mozdulatlanul.

Kivárta míg az a bizonyos valaki aki a kuncogó hangot adta ismét elmegy mögötte, ami hamar meg is történt.

Egy hirtelen mozdulattal megfordult és lendítette maga után a botot is, majd azt vette észre hogy egy világos barna hajú vele egyidős fiú ugrik egyenesen felé. Az ismeretlen megfogta Iwaizumi botját (( ͡° ͜ʖ ͡°) ) míg a levegőben volt, és egy egyszerű mozdulattal arrébb lökte azt majd ráesett. 

Diadalittasan nevetett a sötét hajú fiú szerencsétlen próbálkozásán, miközben annak csípőjén ült. Az említett felkönyökölt és vicsorítani kezdett, majd mikor jobban megnézte támadóját szembetűntek a fekete, égnek meredező szarvai mik teljesen elütöttek világos hajától. Fogai kissé hegyesek voltak és egy fekete köpenyt viselt magán.