Neyazar vámpírjai

Prológus

Kopogásra ébredek. Ahogy fülelek, hallom, hogy a zörej gyors, ebből arra következtek, hogy valaki ideges.

Nagyot ásítok.

- Igen? - szólok ki.

- Engedj be! - hallom legidősebb bátyám Lorenzo határozott, kemény hangját.

- Nyitva. - ismét ásítok egyet. Mocorgok kicsit. Felülök.

- Engedj be!

- Nyitva! - ismétlem morogva.

Hallom, hogy felsóhajtva nyit be.

Beletúrok a hajamba. Álmosan nézek bátyámra. Arcizmai feszesek, vonásai kemények. Szemei idegesen csillannak.

- Te mégis mit képzelsz magadról?

Alvós ruhám egy kényelmes trikóból és női boxerből áll össze.

- Teljesen elment az eszed?

Oldalra fordítom fejem az óra irányába, 04:15 mutat.

- Szerintem neked mentek el otthonról. Hajnali negyed öt!

Meg sem hallja felháborodásom. Idegesen mászkál fel s alá a szobába.

Lassan visszanézek rá. Kitörlöm az álmosságot a szememből. Nem fogok szabadulni tőle, míg meg nem hallgatom. Nincs más választásom meg kell kérdeznem. Hajamat ki szedem az arcomból.

- Mi bajod? Zab ment seggedbe?

Megáll, karba fonja kezeit, feltekint rám.

- Mond el mit képzelsz magadról?!

Próbálom elnyomni az ásítást, kevés sikerrel.

- Figyelsz egyáltalán rám?

- Ahham. - felelem befejezve az ásítást. - De nem értem mi bajod van.

- Nekem? Neked van bajod!

- Nekem? - kérdezek vissza értetlenül és álmosan.

- Igen neked! Neked ment el az eszed.

- Ahham. Biztos. - egyenlőre nem tudom eme magasröptű beszélgetést hova tenni.

- Milyen klipeket tetettek fel?!

És lön megvilágosulás! Kezdem kapizsgálni mi baja van szeretett bátyámnak, de azért még adom a hülyét, hogy tényleg biztosra menjek.

- Hee? - kérdezem, miközben visszadőlök.

- Ne ahhamozz és hez már! Arról beszélek, amit a youtubeon már látható.

Akad viselkedésemen bátyám.

- Mi az, hogy azt mondod, hogy vámpír vagy?

Folytatja a járkálást. Teljesen beazonosítva a probléma forrása. AlexA legújabb klipje.

- Nagyon jól tudod, mit mond ki a törvényünk! Te meg mégis megszeged?!

Megáll a létránál, feltekint rám.

- Elment az eszed? Figyelsz te egyáltalán rám?

Ásítok egyet megint.

- Az megvan, hogy az egy szerep? - kérdezek vissza válasz helyett. - és nem állítok semmit.

Elmosolyodik, látom szeme sarkából. Mosolya fenyegető.

- A dalszöveg megkívánta ezt a jelmezt... - folytatnám, de szavamba vág.