*Cate szempontja*
Egy hét telt el azóta, hogy kimondtam, hogy James halott. A hét minden napját Amievel töltöttem. A barátságunk még szorosabbá vált, ha egyltalán ez még lehetséges volt. Csak beszélgettünk, a régi időkről, amikor még egyetemre jártunk és a sok őrültségről, amit akkoriban tettünk. Az elmúlt napokban Amie egyszer sem említette meg James-et, sőt próbálta elterelni róla a gondolataimat. Évek óta először képes voltam önfeledten nevetni és időnkét egy-egy pillanatra olyat éreztem, amit már rég nem. Boldogságot.
Több mint 3 év telt el a baleset óta, de egészen mostanáig képtelen voltam kimondani, hogy James meghalt, hogy már nem él. Azt hittem, ha majd egyszer kimondom majd megkönnyebbülök, ehelyett ha rá gondoltam még magányosabbnak éreztem magam. Ha egy percig nem gondoltam rá, akkor a bűntudat mardosott, amiért megfeledkeztem róla.
"Amie" kezdtem bátrtalanul.
"Hm?"
"Honnan tudtad, hogy ki fogom mondani, hogy..." nem fejeztem be a mondatot, de ezúttal nem azért mert képetelen voltam rá. Egyszerűen csak nem tartottam szükségesnek.
"Nem tudtam. Habár volt egy sejtésem, hogy készen állsz." tette hozzá és halvány mosoly suhant át az arcán.
"Miféle sejtés?" értetlenkedtem és akkor eszembe jutott a kézirat. "A kézirat!" mondtuk egyszerre, amitől akaratlanul is halk nevetés szökött ki a számon, Amie pedig kacagott.
"Néhány hónapja már nem írtál." folytatta. "Tudod, mindig is olyan embernek tartottalak, akinek nehéz az érzéseiről beszélnie. Akinek nehéz szavakba öntenie a gondolatait, hogy őszinte legyek nem te vagy a legbeszédesebb ember, akit ismerek." ez igaz, mindig jobban szerettem írni és könnyebben is fejeztem ki magam írásban. "Nem is értettem, hogy anyád miért erőltette annyira a pszichológust, mintha nem ismerné a saját lányát." "Talán mert nem ismeri a saját lányát?" "Szóval úgy gondoltam, úgy éreztem, hogy azért nem írsz többet, mert legbelül sikerült feldolgoznod és most már készen állsz elengedni, lezárni a múltat." elgondolkodtatott, amit Amie mondott. "Elengedni. Nem elfelejteni, csak elengedni"
"A baleset után, miután kiengedtek anyám ragaszkodott hozzá, hogy visszaköltözzek a szülői házba, a régi szobámba. Hetekig csak zokogtam, míg végül anyám megkezdte "A mentsük meg Cate" hadműveletét. Hónapokig London legkiválóbb pszichológusaihoz hurcolt, hiába. A terápiák és beszélgetések alatt még csak megszólalni se tudtam. Egy nap elegem lett és szó nélkül költöztem vissza a lakásomba, aminek a vége az lett, hogy összevesztem anyámmal.
Nem sokkal később fedeztem fel, az alkohol nyugtató, tompító, bodító hatását és olyannyira szoros barátságot kötöttem a whiskey nevű itallal, hogy nem egyszer öndudatlanul feküdtem a saját hányásomban. Az alkoholproblémámnak végül az elvonó és Amie segítsége vetett véget. "Azóta egy kortyot se ittam." emlékeztem vissza és elszégyeltem magam. Hatalmasat csalódtam magamban, mindig hangoztattam, hogy mennyire undórítónak tartotom a szórakozóhelyeken öntudatlanul vonagló, a részegségtől eső-kelő lányokat és én se lettem különb napok estek ki az alkohol hatására és nekem még buli se kellett ahhoz, hogy ötudatlanra igyam magam.
"Átírom."
"Micsoda? De hiszen azt mondtad..."
"Tudom, mit mondtam." szakítottam félbe. "Átírom és ha még mindig tetszik, beküldheted a kiadóhoz." Amie arca felderült és az öröm mellett valami mást is felfedeztem a szemében. Büszkeséget.
2 hónappal később
Készen van, dőltem hátra a karosszékben. Hetek óta mást sem csináltam, csak a kéziraton finomítottam, immáron a computeremet használva, gépelt szöveggel dolgoztam. Egy kattintással mentettem a változásokat, majd e-mailben elküldtem Amie-nek végül a nyomtatásra kattintottam. Nem telt el 3 perc az e-mail elküldése óta, megcsörrent a telefonom. A képernyőre néztem, ahonnan egy fekete, göndör hajú lány nézett vissza. Amie.
"Szia" fogadtam a hívást.
"Megkaptam az e-mailt, most indul a gépem New Yorkba, de ígérem, hogy amit megérkeztem a hotelba az első dolgom lesz elolvasni." Hadarta köszönés nélkül és akaratlanul elmosolyogtam.
"Hívni akartalak, hogy jó utat kívánjak." mondtam még mindig mosolyogva.
"Köszönöm. Most töltöm le a csatolt fájlt. Istenem olyan kíváncsi vagyok!" mondta és a telefonon keresztül is éreztem a hangján, hogy valóban izgatott. "Hónapok óta nem engedtél a közelébe... Azt hiszem, hogy még a repülőn elkezdem olvasni! Nem tudok várni 10 órát! Jah igen! Ne felejtsd el hogy 11-re lett megbeszélve a kozmetikussal a kezelés és 3-ra pedig fodrászhoz mész! A lelkemet adtam el, ezekért az időpontokért, szóval ne bassz ki velem és menj el! Most rohannom kell mert lekésem a gépet, 8 körül érek NY-ba, megcsörgetlek, amikor leszálltam. Csók és szeretlek!" Hadarta és mielőtt elköszönhettem volna letette.
Amie... Mindig rohanásban van, állandóan késve indul aztán meg azon izgul, hogy vajon időben odaér-e. Szerintem még életében nem indult el időben, mégis szinte mindig sikerül beesnie az utólsó pillanatban. "Tipikus Amie, hogy még a reptérre se tud időben odaérni." mosolyodtam el magamban, majd eszembe jutott: "Kozmetikus és fodrász!" Valószínűleg Amie tényleg eladhatta a lelkét, hogy időpontot szerezzen nekem London legmenőbb szépségszalonjába. El se akarom képzelni, hogy mibe került ez neki. Tudtam, hogy ha nem megyek el Amie kicsinál és elképzeltem, hogy a holttestem egy villanypóznán lóg a saját beleimmel felkötve és kirázott a hideg. Azt hiszem nincs más választásom. A mai nap a szépítkezés jegyében fog eltelni.
Felcammogtam az emeletre és egyenesem a fürdőszobába siettem. Lezuhanyoztam és mivel már vállalhatatlanul zsíros volt a hajam azt is megmostam. Szinte már jól esett tisztára dörzsölni a fejbőrömet. Amikor a kellemes procedúrát befejeztem és kiszálltam a zuhany alól gyors mozdulatokkal töröltem magam szárazra, belebújtam a köntösömbe, a hajamat pedig törölközőbe csavartam.
Lebattyogtam a konyhába, hogy új szenvedélyemnek az evésnek hódoljak. Évekig szemeten éltem, rendszertelenül táplálkoztam, volt hogy napokig nem ettem. Az utobbi hónapokban úgymond visszaszoktam az evésre. Meg is látszik rajtam, 6 kilót híztam. Az arcom már nem volt olyan beesett és a ráncaim egy része is kisimult. Talán még a melleim is nagyobbak lettek bár az utobbit lehet, hogy csak bebeszéltem magamnak...
A reggeli után felmentem a fürdőbe és előszedtem a hajszárítómat, hogy gyorsan átfújhassam egy kis meleglevegővel a hajamat. Ahogy a tükörbe néztem és az arcomat vizsgáltam rájöttem, hogy Amienek igaza van... Tényleg iszonyatosan elhanyagoltam magam. Az orrom és az állam mitesszeres volt, az arcom helyenként hámlott és évek óta nem nyúltam hozzá a szemöldökömhöz se. Miután kielemeztem, hogy milyen szörnyen is nézek ki felöltöztem, majd az órára pillantottam. 10:40 volt! "Úristen! Elkések a kozmetikustól!" leszaladtam a lépcsőn, kapkodva magamra húztam az első kabátot és cipőt, amit megláttam. Kiléptem az ajtón, majd sietve bezártam és futó lépésben indultam meg a szépségszalon irányába.
Jegyzetek
Nos tudom, hogy majd' egy éve nem töltöttem fel új részt, de a Prológus után bajba kerültem, mert nem tudtam, hogy jutok el majd odáig, ahol Cate és Harry találkozna... Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ezen az úton indulva eljutok odáig... =/ és ha eljutok miként... Kb. 40-szer írtam át az ezt első fejezetet... egyszer túl rövidnek találtam, aztán meg úgy éreztem, hogy tele írkáltam hülyeségekkel és ez a mostani tetszett... Próbálok gyakrabban írni... és nem évente egy fejezetet... Akik még olvassák azoknak jó olvasást! Szép estét! Xx~
