EGY (MAJDNEM) TIPIKUS KARÁCSONY

  Karácsony. December 24. Érdekes, az évnek ezen idejében mindenki pattanásig feszülő hangulattal áll minden dologhoz és ez alól nem számít kivételnek a Katsuki család sem, újdonsült tagjával, Viktorral kibővülve.
  A család összes embere sürög-forog a házban, készülve a meghitt estére. Yuurinak kész szenvedés a karácsonyi forgatag túlélése, hisz akármit tesz (ő vagy akár a szomszéd kutyája), a rövidebbet természetesen ő fogja húzni. Söpörjön fel. De akkor kitalálják, hogy inkább porszívózzon, s leszidást kap, amiért nem jutott eszébe azzal kezdeni. Segítsen be a főzésbe. Ám az anyja ordibálni kezd, ugyanis túlságosan láb alatt van. Nem igazán lennék a helyében.
  Késő délután már a végefelé járnak a takarítással, díszítéssel és minden finomsággal, mikor megkéri valaki Yuurit, hogy vigye ki a levest. Nyugodtan halad a csendes folyosón és a következő pillanatban hatalmas csattanással ér földet a leves, s a jénai, amiben volt. Nem csoda, hogy megijedt, hisz nővérét nem vette észre, csak a hang jutott el hozzá. Igen nagy szerencse szegődött mellé, hogy nem vágta darabokra a lábát a széttört üvegtányér.
- YUURI! MÁR MEGINT MIT MŰVELTÉL? – Förmed rá az anyja a folyosóra kilépve.
- Ah! Ennél bénább nem is lehetnél – Mari áll a lépcső aljánál, ahol eddig tartózkodott, s nemhogy segítene öccsének, csak piszkálni tudja. Testvéri szeretet meg minden.
- Most pocsékba ment egy csomó kaja. Legközelebb figyelj!
- Persze hogy elejtem, ha egyszer megijesztenek. Mit csináljak? Ami megtörtént az megtörtént.
- Jobban kellett volna figyelned és nem álmodoznod.
Néma csend. Yuuri egy szót sem szól, idegei felmondták a szolgálatot és kirohan a házból. Rettentően feszült és legszívesebben bőgne, kifutna a világból. Érzései tombolnak benne. Miért az év legszebb napja a legstresszesebb? A szeret, összetartás és béke helyett zaklatottság, ordibálás és rohanás veszi át a helyet.
- Történt valami?
Egy pillanatra lefagyott mindenki.
- Hol van Yuuri?
- Az imént viharzott el.
- Akkor az ajtó csapódott ilyen hangosan?
- Nagy a valószínűsége annak.
- Valaki megmondaná, mi folyik itt? – Viktor abban a minutumban került a színre, amikor a feldúlt állapotban lévő társa óriási zajjal elhagyta otthonát.
- Hozzá mertem szólni a kisöcsikémhez, mire elejtette a levest, amit mellesleg láthatsz a padlón is, és elmenekült.
- Lehetnél vele megértőbb is.
- Pont te mondod anya? Egész álló nap őt szapuljátok!
- Ehhm... Minden rendben lesz. Elmegyek érte és visszahozom, csak adjatok egy kis időt.
Rábólint a két nő. Viktor is elhagyja a házat, megcélozza a közeli korcsolyapályát. Pontosan tudja, ha ideges, nyugtalan vagy egyszerűen túl sok az energiája, akkor a legjobb és lehatásosabb módszer a korcsolya.
  Nemcsak a műkorcsolyázásban döntött világrekordot (jaaa, amit Yurio meg is előzött), hanem kevesebb, mint fél óra alatt sikerült odakerülnie az épülethez. Épp egy ugrás előtti pillanatban sikerült megérkeznie. Imádja nézni, ahogy korcsolyázik gyakorláson kívül, mert ilyenkor gátlástalanabb és valahogy érzései erőteljesebben jelen vannak. A pálya széléhez sétál.
„Túl gyorsan halad. Ennek nem lesz jó vége."
  Yuuri egy pillanatra becsukja szemét. Valósággal árad belőle a feszültség, ami szinte látható. Ugrás. Az következik. Elrugaszkodik a földtől. Túl gyors! Teste a magasba emelkedik. A sebesség megfelelőtlen. Földet ér, de kiszalad alóla a lába és 15 méteren keresztül a hideg jégen csúszik, mikor borzasztó hanggal nekicsapódik a válaszfalnak.
Néma csend.

Eltelik egy-két másodperc, mire Viktorban is tudatosul a történet. Lélekszakadva fut kedveséhez, aki mozdulatlanul fekszik ott, akol megállt a baleset következtében.
- Ne! YUURI VÁLASZOLJ!
Felemeli és maga felé fordítja fejét.
„Nem lehet..."
Óvatosan letörli homlokát, a felsértett részből a vér éppenhogycsak szivárog, de ez is elég.
- Yuuri... Válaszolj. Kérlek. Nagyon fájna, ha megpuszilnálak? – Kínjában felnevet. Könnyeit nem visszafojtva emeli mellkasához fejét, az sem érdekli, hogy piszkos lesz a ruhája, csak ébredjen fel.
  „A szívverése rendben van, nem állt meg, ami jó, de akkor miért nem ébred fel. Yuuri... „
Több, mint egy percnél járunk. Semmi.
- Direkt játszol velem? Nem vicces.
A csarnokban némaság honol, csak az aggódó Viktor hangja hallatszik messze a távolban. Hol halkan, hol felerősödve a gyötrelem mély melankóliában.
- Vi... ktor?
Kezét a síró férfi arcára teszi. Bár sajog feje, próbál felülni, közelebb kerülni hozzá.
- Yuuri? – Suttogja. Csak álmodik? Rávetemedik, és amennyire tudja, magához öleli. – Nagyon fáj?
- Mi történt? – az orosz kabátjába markol, hogy kicsit stabilizálja magát. Feje igen sajog és mindenből minimum kettőt lát.
- Nem emlékszel?
- Kellene?
- Veszekedtetek leves és az eltört jénai miatt, ideges lettél és eljöttél ide. Túl gyorsan kezdtél neki a négyszeres ugrásnak – elcsuklik hangja – és itt kötöttél ki... - magához öleli ismét, s homlokát puszilja. – Az a szerencséd, hogy felkeltél, mert különben nem tudom mit csináltam volna veled.
- Ha nem kelek fel, olyan sok mindent nem tudsz tenni.
- YUURI! Ne is gondolj semmire!
Lassan felkelnek a fagyos jégről. Egy könnyed mozdulattal a karjai közé kapja a sérültet és a padok felé tart. Leteszi és megszabadítja a korcsolyától, ezután 3 perccel később egy pohár víz társaságában tér vissza, amit meg is iszik Yuuri. Viktor helyet foglal mellette és mindent elkövet, hogy megnyugtassa. A beszélgetés eléggé elhúzódott, még azt se hallották meg, hogy nemegyszer keresték őket telefonon.
  Késő délután, ha jó a becslésem, 6 körül haza is találnak és a veszekedések kezdődnek előröl.
- MÉGIS HOL A FRANCBA KÓVÁLYOGTATOK? – Természetesen az első ember, akinek fel kellett emelni a hangját, az Mari volt.
- Nem ezzel kéne kezdeni. Most jöttek haza... - Édesanyja, a konyha felől jön, de abban a pillanatban, mikor meglátja fia arcát, eláll szava és azonnal orra előtt terem. – Jesszus! Jól vagy kisfiam?
- Igen. Minden rendben.
- Hogyan? Bántott valaki vagy nekimentél a falnak?
- Pánikra semmi ok, szerencsére mellette voltam, így nem történt semmi súlyos dolog, de ha hallgattok rám, most nem kéne felzaklatni.
Bólint, s invitál mindenkit a vacsorához. Békésen leül mindenki a csodálatosan feldíszített asztalhoz és együtt elénekelnek egy-két dalt, majd az illatok meghozta irdatlan jókedvvel nekilátnak elfogyasztani az ünnepi menüt.
  Viszonylag az ajándékozás is gyorsan lezajlott. Yuuri Viktortól egy egyedi tervezésű (meglehetősen neves divatcégtől származó) fellépőruhát kap, ami elsőre elnyeri tetszését. Viktor ajándékán szerintem nem lepődik meg senki. Chanel ajakbalzsam. Mi más? Ami furcsa, nem csak ez volt, hanem egy papírocska is lapul a Chanel szett legalján. Ránéz Yuurira, elmosolyodik és zsebr
evágja. Családi beszélgetés a folytatásban...
Éjfél körül már mindenki a saját szobájában nyugszik, csak két szeretett emberünk töltik ébren az elkövetkező pár órát.
- Tényleg örökbe fogadjuk Yuriot?
- Uhum..,
- Tud is róla?
- Bele is egyezett, bár eltartott egy darabig. Sőt! A legvégén örült is az ötletnek!  - elmosolyodik.
Viktor felé kerekedik, ajkait ajkaira nyomja és... had ne részletezzek. A többit a fantáziátokra bízom!
  2 óra elteltével.
A két férfi kiterül a hatalmas ágyon és hangosan kapkodnak levegőért.
- Eddigi legjobb! Nem gondolod? – Leizzadva fordul Vitya Yuuri felé.
- Egyetértek!
Szorosan egymáshoz bújnak és ölelkezve maradnak. A szobában az össz fénymennyiség az ablakon beáradó holdfény, és más semmi. Nem is lehetne szebb.
- Viktor?
- Igen?
- Boldog Karácsonyt! – mocorog egy pöppet és erőteljesen megmarkolja kezét.

- Ne aggódj. Lesznek még szebb karácsonyaink is. Ugye, én szeretett jegyesem?