Miami Dreams /C.D. ff./

1. Rész

Amióta aláírtam, azt a szerződést megállás nélkül pakolok, mert mindig eszembe jut valami, amit nem szívesen hagynék Chicagóban. Miami nincs messze innen, khm csak pár rövidke óra khhhmm, de ez most mindegy. Holnap reggel kocsiba pattanok, és meg sem állok addig a házig, ahol 5 évig lakni fogok. Anyáék szokatlanul furcsák ma. Mintha terveznének valamit. Pedig megmondtam, hogy nem akarok búcsúzkodni, mert azon visszagondolok minden jóra, és akkor végül itt maradok.

-Natasha! Kicsim! -kiállított fel anya a lépcső aljáról.

-Igen? - álltam az ablakom előtt, és próbáltam memorizálni a házak formáit, hogy majd össze tudjam hasonlítani majd, az új környezetemmel.

-Gyere le kérlek!

-Megyek! -azzal sarkon fordultam és elindultam.

A nappaliba érve nem volt ott senki. Majd mindenki előugrott, vagy negyven lufival.

-MEGLEPETÉS! -gyűlt körém mindenki. A barátaim és a szüleim.

-Jajj, nem kellett volna. -majd a meghatódottságtól egy könnycsepp gördült le az arcomom. -Nemár! Most nem akarlak titeket itthagyni! -nevettem szomorúan.

-Ne sírj Nathasa! Van technológia! Van FaceTime, Snapchat, Messenger. Minden! Biztos, hogy megoldjuk majd! Most meg gyere! Van torta! -ölelt meg a legjobb barátnőm, Amber, majd a konyha felé kezdett húzni.

Este fele mindenki hazament, persze azért anyáék maradtak. A szobámban ültem az ágyamon, és gondolkoztam, hogy milyen lesz.
Hirtelen anya ült le mellém.

-Mi a baj kicsim? -kérdezte, miközben letörölte, a könnycseppeket.

-Semmi. Jól vagyok. -szipogtam.

-Minden rendben lesz! Meglásd! Azért csak hazajöhetsz karácsonykor, szilveszterkor, szülinapodon, és más ünnepekre. Meg ha valami baj lesz, akkor csak ülj be a kocsidba, és meg se állj hazáig! -mosolygott, majd megölelt.

-Köszönöm. Köszönök mindent. De holnap korán indulok. Jó éjt. - és bemásztam a paplanom alá.

-Neked is.

🌞✨🌻

Reggel az ébresztőmre keltem. Felöltöztem, majd elkezdtem lehordani a bőröndjeimet a kocsimhoz.

-Búcsú nélkül akarsz itthagyni? - állt meg az ajtóban anya.

-Neeeeeem, dehogy is! -vakartam kínosan a tarkóm.

-Gyere ide! -ölelt meg, majd egy puszit nyomott a homlokomra. - Gyorsan menj innen, mielőtt visszarángatlak. -nevetett szomorúan anya.

-Szeretlek! - azzal már a kocsimban ültem.

"Huhh. Gyerünk Natasha! Menni fog! Csak meg ne állj Miamiig."

Ezt tartott életben, míg leértem a déli partig. Az összes lézető államon átmentem, hogy lejussak Miamiba. Estére értem oda. Ott a megadott címre igyekeztem, kisebb-nagyobb sikerrel. Végül megérkeztem, ahol már a főnököm várt rám. Ekkor tűnt fel, hogy erős az olasz akcentusa.

-Natasha! Drágám! Örülök, hogy megérkeztél! -mosolygott barátságosan.

- Üdvözlöm Mr. Rogers. - ráztam vele kezet.

-Gyere Natasha! A társad már vár! - azzal a hátamnál kezdve tolni kezdett a ház fele.

Az ajtóban ő megállt, majd otthagyott. Ennyit arról, hogy jó főnök. Pffff...
A házba belépve egy kanapén döglő fiú látványa fogadott. Amint meglátott felpattant.

-Szia! Cameron Dallas. -nyújtott kezet.

-Szia! Natasha Cole.

-Gyere! Megmutatom a szobád! - azzal felkapott kettő bőröndöt és felvitte az emeletre, míg én eggyel szenvedtem a lépcső aljában. Kínos...

Nagy nehezen, de felvittem, vagy vonzattam, mindegy, a lényeg, hogy felkerült az emeletre a bőrönd, Cameron ott várt rám.

-Szóval! Ez a szobád! -azzal kinyitotta az ajtót.

-Hűű! -álltam meg az ajtóban. A ház gyönyörű, a szobám gyönyorű, mi kell még?

-Jó lesz? -nézett rám Cameron.

-Tökéletes. Segítesz pakolni? -néztem rá reménykedve.

-Persze! -azzal már a gardróbban pakolta ki a cuccaim.

Màr a második bőröndnél úgy ismertük egymást, mintha testvérek lettünk volna. Tudtam, hogy mikor született, mi a kedvenc színe, milyen telefonja van, hány barátnője volt eddig, és hasonló adatok. És ő ugyanezt elmondhatta rólam. Mikor végeztünk a pakolással leindultam a konyhàba, de eltévedtem.

-Figyu Cameron! Merre van a konyha? -nevettem kínosan.

-TE merre vagy? -nevetett a lépcső tetejéről.

-Valahol az isten háta mögött.

-Akkor menj el jobbra.

-Ott fal van.

-BUU! - ijesztett meg.

-Ha nem leszek holnap fáradt kinyírlak! -nevettem.

-A 'BUU' nálam, azt jelenti, hogy nem erre van a konyha. -tette fel védekezően a kezét.

-Akkor mielőtt kinyírlak, írsz nekem szépen egy szótárt, hogy tudjam mit mondasz. -veregettem meg a vállát.

Mivel lusták voltunk főzni, ezért rendeltünk pizzát, amit szépen megettünk egy film alatt. Mint kiderült ő szembe van, vagyis a szobája van velem szembe. Fáradtan dőltek be az ágyamba, az sem érdekelt, hogy nem fürödtem le. Úgy voltam vele, hogy majd holnap.