A nevelõintézet

Prológus

A nevem Zoe. Zoe Cowlenk. 16 éves vagyok és Kanadában élek apuval. Anyu még egész kiskoromban meghalt,  így apuval maradtunk,  mivel tesóm sincs.  A Hellimberg gimnáziumban tanulok. Mi tagadás,  én vagyok Kanada bajkeverõje. Sokszor  csinálok tilos dolgokat,  amivel apunál kiverem a biztosítékot.  Már a rendõrséggel is volt dolgom,  bár ezzel nem dicsekednék. A suliban úgy néznek rám,  mint valami bûnözõre,  holott a bûnözõk nyomába sem érek. Nem loptam,  nem öltem,  és nem vagyok drogcsempész,  tehát mi a baj azzal,  ha kicsit kalandozok a városban? De már az utcán sem tudok elmenni anélkül,  hogy ne súgnának össze mögöttem,  és ne mutogatnának rám ujjal. Nem várhatják el tõlem,  hogy naphosszat a gépem elõtt görnyedjek! Apu sokszor megkérdezi:
- Miért nem csinálsz normális dolgokat, mint a többiek,  mondjuk zenehallgatást,  ahelyett hogy a cigis barátaiddal lófrálsz a városban?!
- Mert nem vagyok olyan mint a többiek.- mondom. Szerintem a válaszom jogos és igaz. Nem akarok olyan uncsi dolgokat csinálni,  mint ülni a fülemben azzal a bigyóval és nem csinálni semmit. Na jó,  én is szeretem a zenét de csakis a rockot! A Dragon Force a kedvenc együttesem! Mindent megadnék azért,  hogy egyszer elmehessek a koncertjükre!
De ne térjünk el a témától.
Sokszor kérdezik tõlem ( fõleg a rendõrségen,  ami azóta a második otthonom),  hogy miért csinálom ezt? Mármint ezt az egész cirkuszt. Én pedig azt mondom,  hogy csak vicc volt. Mert sok esetben az volt. És hogy miket csinálok?
Nem szeretem ha belém kötnek,  ezért már volt olyan is,  hogy verekedtem. Persze nem felnõttekkel,  hanem velem egykorúakkal. Azok pedig sírva futnak az anyukájuk szoknyája alá és árulkodnak. Hogy egyem meg a szívüket! Félnek tõlem,  ezért már kevesen kötnek belém,  annak ellenére hogy lány vagyok. Nem értem,  hogy attól hogy lány vagyok,  miért nem lehetek rosszfiú? Bebizonyítittam hogy lehetek. Bõrdzsekiben járok,  cigizek és a haverjaimmal megyek rosszfiúskodni.
Az egyik legjobb csínytevésem az volt,  mikor kõvel dobáltunk meg egy kapunk elõtt parkoló kocsit,  aminek rögtön el is tört a tükre,  és a szélvédõje. Apu zsebét terhelte a számla,  de hisz az csak egy kis pénz. 
Holnapra is van egy két tervem..

Remélem tetszett a prológus,  és az új könyvemet szeretettel fogadjátok. Nemsolára jön az újabb rész.