A nevelõintézet

~1~

Ma reggel mikor felébredtem,  arra lettem figyelmes,  hogy zörgetik az ablakomat. Ez eléggé nagy képtelenség,  mivel egy tömbház 4.-dik  emeletén lakunk. Az ablakomhoz mentem és kinyitottam. Egy hüvelykujjamnyi kõ homlokon talált. Aú! Tehát kõvel dobálják az ablakom! Lenéztem,  és megláttam a két cigis haverom,  Mike-ot és Harryt.
- Csesszétek meg! Mi van?!- ordítottam le.
- Na mi van? Nem jössz le Zu?- kiáltott fel Mike. Újabban Zu-nak szólítanak
- Lemegyek! De megmondtam hogy ne szólíts Zu-nak.-kiáltottam és becsuktam az ablakom.
Gyorsan felöltöztem ( bõrnadrág,  szakadozott póló,  bakancs,  és bõrdzseki), lementem a liftel és kiértem a kapu elé. Felkaptam egy kis követ és homlokon vágtam vele Mike-ot.
- Ezt azért,  mert megdobtál.- röhögtem. Mike vigyorogva megdörzsölte a homlokát.
- Kösz.- vigyorgott.
- Na,  mondjátok már,  hogy mi a szitu. Miért ébresztettetek fel?
- Úgy unatkozunk! Semmi sem jut eszünkbe! Mi a francot csináljunk délután?
- Milyen sötét vagy,  Mike! Tegnap már megterveztük! Tudod, elmegyünk a sulihoz és bezárjuk az igazgatót.-vigyorogtam. Alig vártam,  hogy végre az igazgatónak is keresztbetehessek!
Elindultunk a suli  felé. Ma szombat van,  tehát nincs a suliban senki,  csak a diri és a takarítónõ. Halkan besurrantunk a portán és bementünk a suliba. A földszinten van a diri irodája,  tehát egyenesen mentünk végig a folyosón. Odaértünk az  iroda ajtajához. Intettem a fiúknak,  hogy menjenek hátrébb,  és beleskelõdtem a kulcsjukon. Az igazgató épp gondterhelten a papírjai fölé görnyedt és valamit írt. Háttal az ajtónak. Tökéletes!
Halkan kinyitottam az ajtót,  és mivel a kulcs bent az ajtó mellett egy fa táblára volt felakasztva,  szépen leakasztottam és becsuktam az ajtót. Cinkosan vigyorogva összenéztem Mike-kal és Harry-vel és elfordítottam a kulcsot a zárban. Alig volt hallható ezért az igazgató sem vette észre. Csak akkor,  amikor már ész nélkül rohantunk a kijárat felé. Az igazgató felkapta a fejét és az ajtóhoz ment. Próbálta kinyitni,  de az ajtó nem mozdult.
- Hé! Mi történik itt?!!! Nyissák ki azonnal!!- üvöltötte,  de akkor már kiloholtunk a portán és a kerítésnél megállva szuszogtunk kimerülve.
- Na,  ez is megvan!- sóhajtott Harry, miközben kivett egy cigit a zsebébõl és egy öngyújtóval rágyújtott.
Én,  és Mike követtük a példáját és rágyújtottunk a cigire. A füst némán szállt felfelé és a takarító igencsak nagy érdeklõdést mutatott feléje.
- Mi az a nagy füst a bokor mögött? - vakarta a fejét,  az udvart seperve. Nem tudta megállni,  és letéve a seprûjét,  elindult a bokor felé a kerítés mellett.
Intettem Harrynek és Mikenak,  hogy kövessenek,  és villámgyorsan elsisszoltunk (szánkban a cigivel) a szemben levõ bokor mögé. Igyekeztünk minél kevesebb füstöt eregetni,  de nehéz volt.
- Pedig megesküdtem volna,  hogy itt láttam valami füstöt! Úgy látszik,  kezdek megbolondulni!- csóválta a fejét a takarító és visszament az iskolaudvarra sepregetni.
Mikor látótávolságon kívül volt,  elhúztunk a sulibõl.
Egy üzletben megálltunk hazafele,  és a fiúk vettek egy-egy sört,  én pedig egy alkoholmenteset. A boltból kifelé,  észrevétlenül kihúztam egy néni zsebébõl két eurót,  és mivel nálam csak ez a két euró volt,  nem akartam többet költeni. A néni nem vette észre. Muhahaha!
Kimentünk és lassan iszogattuk a sörünket. Azért vettem alkoholmenteset,  nehogy apu megérezze rajtam,  hogy ittam. Egyébkent alkoholosat szoktam inni. Az iszogatással meg a beszélgetéssel,  nagyjából el is ment a délutánunk.
Utána hazamentünk. A kapunknál elbúcsúztunk és megegyeztünk a holnapi programban. Bemegyünk a sarki boltba,  és zsebreteszünk egy pár dolgot. Na ez a beszéd!
Bementem,  és apu a konyhában fogadott. A tekintetébõl látszott,  hogy valami nagyon nincs rendben és mérges.
- Zoe Cowlenk! Csalódtam benned!- fonta keresztbe a kezét maga elõtt. Ó-ó! Ha apa a teljes nevemen szólít,  akkor nagy a baj!
- Ööömm.... Apa. Valami baj van?- tettem az agyam.
- Zoe,  tudtam,  hogy egy kicsit..... Hiperaktív.... Nem..... Rosszlány vagy,  de.... De ez már sok!
- Mirõl beszélsz?- kérdeztem.
- Gyere be a nappaliba,  és meglátod!- momdta komoran,  és bevezetett a nappaliba. Na ne!! Ez a diri!
A diri az egyik fotelben ült és komoran iszogatott egy csésze teát.
- Áh,  Zoe kedves! Végre megérkezett!- tette le a teát mérgesen az asztalra.
- Mi akar ez lenni?!- kérdeztem mérgesen.
- Drága Zoe! Bárcsak tudnám,  mit vétettem maga ellen, hogy arra vetemedett,  hogy bezárt az irodámba!
- Nem tudom,  hogy mirõl beszél.- ráztam a fejem ártatlant színlelve.
- Óh... Gondoltam én,  hogy nem tudja majd,  mirõl beszélek. De ez esetben kénytelen leszek elmondani: Zoe,  maga egy pocsék bûnözõ!
- Mi a francrõl beszél?!!- ordítottam. Utálom,  ha rajtakapnak valamin.
- Nos,  miután maga szíveskedett bezárni engem,  láttam magukat az ablakbõl,  kisurrani a portán. Másrészt Mr. Gretholm  furcsa füstöt látott a bokor mögül felszállni. Gyanítom,  hogy a maguk szivara engedett fel annyi füstöt. És másrészt,  nem tudom,  hogy magán kívül az iskolában,  ki vetemedhetne ilyesmire.
Francba! Tényleg ennyire rosszul csinálom?!
- Tudod,   Zoe,  mikor a Stocher Gimnáziumba kerültél,  olyan aranyos,  kedves kislánynak tûntél. Aztán valami megváltoztatott téged. Miért csinálod ezt,  Zoe? - kérdezte. Letegezett.
- Mert élvezem.- hajtottam le a fejem.
- Élvezed,  hogy másoknak kárt csinálsz? Hogy másoknak szomorúságot okozol? Hogy édesapád folyton csalódik benned és fájdalmat okozol neki? Hogy az emberek bûnözõként tekintenek rád?! Olyan jó érzés ezt látni? Azért csinálod,  hogy erõsnek és vagánynak tûnj? Hogy a figyelem középpontjában legyél?! Tényleg azt hiszed,  hogy ez a legjobb mód rá?!- nézett a szemembe. Gyorsan elkaptam a tekintetem,  mert nem akartam,  hogy hatással legyen rám. Nekem minden jó,  úgy ahogy van!
- Gondolkozz el ezen. Ha megváltozol, kapsz egy esélyt a jóvá váláshoz. Hidd el, nem helyes amit csinálsz.- folytatta.
- Nem akarok megváltozni! És nem is fogok! Teszek a csalódott emberekre és teszek mindenkire! Teszek arra,  hogy helyes,  vagy nem és nem érdekel ez a nyálas szöveg! Ha most azt hiszi,  elérzékenyültem, és jó leszek,  vagy az árváknak szentelem az életem,  vagy jelentkezek a szeretetszolgálathoz,  hát nagyon téved! Alig várom,  hogy még egyszer,  nem is,  százszor keresztbetehessek ennek a nyamvadt sulinak! Ahogy alkalmam lesz rá,  felgyújtom!- ordítottam. Nagyon fel voltam idegesedve,  és totál elborult az agyam. Nem tudtam,  hogy mit beszélek.
Az igazgató halkat köhintett,  és felállt. Lassan az ajtóhoz sétált, és mikor már a kilincset érintette,  visszafordult.
- Sajnálom. Maga egy reménytelen eset. De biztosíthatom róla,  elviheti máshova a beteg gondolatait. Ezennel eltanácsolom a Stocher Gimnáziumból. Remélem az apja beadja egy javítóintézetbe,  vagy megtalálja a magának alkalmas iskolát. Szép napot!- biccentett és kiment. Mi van?! Francba! KICSAPTAK A SULIBÓL!!!!!!!! Ha ezt apa megtudja.....
Annyira elborította a düh a fejemet,  hogy nem tudtam mit csinálok. Felkaptam egy vázát az asztalról és teljes erõmbõl nekidobtam az ajtónak. A váza hatalmas durranással/csörrenéssel darabokra ment,  az ajtó üvegén pedig egy hatalmas repedés volt. Az arcom elé kaptam a kezem. Mi lesz most?! Mit csináltam?! Kicsaptak a suliból a nagy szám miatt! Ha apa..... Úristen! Mi lesz apával?! Hova fogok suliba járni?! FRANCBA!!!!! Apa a nagy csörömpölésre lejött az emeletrõl.
Felvágtattam a lépcsõn,  kikerülve apát,  aki értetlenül kiáltott utánam,  beszaladtam a szobámba és becsaptam az ajtót magam mögött. Annyira dühös voltam....
A polcomot levõ CD-ket és DVD-ket ledobtam a polcomról,  a párnáimat szétdobáltam,  miközben bõgtem. Mindent törtem,  zúztam a szobámban és a végén belevtettem magam az ágyba és hangosan bömbölni kezdtem. MI LESZ EZUTÁN?!!!?!?!

   Sziasztok,  itt az új rész. Elég sokáig nem volt,  de most ez elég hosszúra sikerült. Ha tetszet voteoljatok.
Hat vote után kövi!! ❤❤❤