You Went Crazy

9. You Went Crazy

Louis

A megszólalásom egy szokásos poénnak indult, ám valami egészen más lett belőle. Másodpercekig ültem lefagyva, magam elé meredve. A szívem ezerrel dobogott, még akkor is, amikor kérdőn a mellettem ülőre néztem.

- Menj már utána! – szólt rám Zayn erőteljesen, mire azonnal felpattantam, és a kijárat felé igyekeztem. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz most, de semmi más nem járt az eszemben, mint ajkai az enyémekre simulva.

Egyáltalán merre mehetett? Kiléptem az épület elé, szerencsére azonnal megláttam néhány méterrel arrébb, a falnak támaszkodva.

- Harry – szólítottam meg, de fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Magyarázatot vártam egy olyan kérdésre, amit még magamnak feltenni is rettegtem, nem hogy neki.

Újra elismételtem a nevét. Szörnyen festett. Annyira magányosnak és elhagyatottnak tűnt, amilyennek sose szerettem volna látni. Át akartam ölelni, és megvigasztalni.

Nem nézett rám, még akkor sem, amikor megkértem. Könnyek folytak végig az arcán. Nem akartam olyat tenni, ami ennyire megviseli. De mégis mit tettem?

Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen semmi másra sem vágyom, mint hogy megcsókoljam.

A fal segítségével ejtettem foglyul, hogy ne szökhessen meg. Eltüntettem a sós cseppeket, és ajkaimat az övéire nyomtam. Amikor nem ellenkezett, felbátorodva öletem át a derekát, és húztam még inkább magamhoz, de eltolt.

- Louis... tényleg meg kéne beszélnünk. – Éreztem, ahogy eltávolodik tőlem.

- Nem akarok beszélni – közöltem vele komolyan. Persze tudtam, hogy muszáj lesz, jelen pillanatban azonban nem tudtam, mit is mondhatnék.

- Louis – szólt rám, és látszólag kezdett ideges lenni. És még mindig szomorú volt.

- Én is szeretlek – mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott. Aztán rájöttem, hogy valójában ez a pár szó volt az, ami minden érzelmemet lefedte. Az egész ennyire egyszerű. Mindig is eszesnek, kedvesnek, szeretetreméltónak és gyönyörűnek tartottam. Illetve ott, abban a pillanatban, piszkosul vágytam rá.

Úgy vettem észre, ez volt az, amire legkevésbé sem számított. Szemei kételkedve bámultak rám. Én pedig semmi másra nem voltam képes, mint szelíden mosolyogni rá.Azt, hogy még egyszer megcsókolom, inkább nem kockáztattam meg. Időre volt szüksége, ahogy nekem is.

Harry

Gondolkodnom kellett, de mégsem állhattam ott percekig némán.

- Mi lenne, ha visszamennénk a hotelba folytatni ezt a beszélgetést? – kérdeztem fojtott hangon. – Te hívj egy taxit, én meg lemegyek a cuccainkért és szólni a többieknek.Aprót bólintva vette elő a telefonját. Mikor leértem, Zayn ölében már ott ült Anne, és kedvesen cirógatták egymást.

Igyekeztem minél gyorsabban összeszedni a dzsekijeinket, mintha ott sem lennék, ám persze ez nem sikerült. Zayn megkopogtatta a vállam.

- Igen? - fordultam felé, ő pedig csak kérdőn vigyorgott. Égnek emeltem a tekintetem.

- Ennyire egyértelmű volt? - csúszott ki a számon.

- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Nekem igen.

- Micsoda? - ráncolta homlokát Anne.

- Hagyjuk, cica - mosolygott az ölében ülő lányra Zayn, én pedig egy 'majd megbeszéljük, Zayn'-nel és egy 'további jó szórakozást'-tal ott hagytam őket.