Őrangyal vagyok. Illetve voltam, mivel mára már munkanélküli lettem. Elmesélem a munkanélküliségem történetét, de előre szólok, hogy szomorú és nem akarom, hogy bárki is sírjon a tragikus eseményen, amin én már túltettem magam.
A nevem Victoria, hivatásos őrangyal. Egy ember mellé lettem teremtve. Örömmel fogadtam el az ő óvását. Te szent ég! Kim Jonghyun a legéletrevalóbb kis kölyök volt már hat évesen is. Büszkélkedett sok tehetséggel, de a legkiemelkedőbb a hangja volt. Szebben énekelt, mint bárki az angyal kollégák közül. Előnye volt még a nagy szíve és a végtelen szeretet, ami benne lakozott. Nagyon pozitív volt és kitartó. Így jutott el oda, hogy kamatoztatni tudja az összes pozitív tulajdonságát és befutott zenész lett egy SHINee nevű bandában. Az emberek imádták őt és rengeteg rajongót szerzett. Karrier, hírnév, rengeteg gond, amit ő nem bírt el. Igyekeztem támogatni és terelgetni a jó úton, ám ennek ellenére egyre mélyebb depresszióba esett. Elhitte, hogy ő tehetségtelen és képtelen megfelelni az elvárásoknak. Évekig szenvedett, de a rajongói miatt nem adta fel. Büszke is voltam rá ez miatt.
2017. december 18. Egy teljesen normális napnak indult Jonghyun számára. Már amennyire egy depresszióval élő ember napja normális lehet. Látható és érezhető volt a reggeli levegőben, hogy valami történni fog. Ez estére beigazolódott. Sietve leszálltam a földre és a lakásába érve a földön fekve találtam rá. Lerogytam mellé és mivel még élt, próbáltam a testvérét odaterelni hozzá. Mire ez bekövetkezett, már tudtam, hogy menthetetlen. A mentő szirénázva száguldott vele a kórházba, ahol győzött a mérgezés. Az idő megállt körülöttem és a remegő kézfejemet a szám elé helyeztem. Nem tudtam, hogy hogy fogok majd elszámolni a főnöknek. Még nem csináltam ilyet. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Előle nem tudtam volna elbújni. Egyszerűen mindent tudott és látott. Látta, ahogy megbukok, mint őrangyal. Egy feladatot kaptam és azt is elszúrtam.
- Victoria?- szólított meg egy szelíd hang, ami annyira ismerős volt. Hirtelen a kórtermet fény árasztotta el, a fény közepén pedig ott volt ő. Kim Jonghyun lelke, amit csak én láttam a földön.
- Jonghyun. Én úgy sajnálom! Elrontottam- hajtottam fejet előtte, de ő csak elmosolyodott és odalépve hozzám átkarolt.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rám. Nélküled eddig sem húztam volna- mondta, amivel kicsit megnyugtatott- Most mi a dolgunk?
- Gyere velem a mennyországba- fogtam meg a kezét és visszamentem az otthonomba vele együtt. A kapuban viszont a portás megállított minket.
- A főnök nem örül a betolakodóknak- mondta a vastag szemüveg mögül.
- Semmi gond! A listán van- mondtam nyugodt hangon, majd levettem róla a szemüveget- Had tisztítsam meg- mosolyogtam és ügyesen odafirkáltam a nevek közé Jonghyun nevét is. Mikor visszaadtam neki a szemüveget, megnézte a listát.
- Mi a neve?- kérdezte a portás.
- Kim Jonghyun, uram- felelte a fiú alázattal a hangjában.
- Kim.. Kim.. Kim.. Meg is van! Valóban! Most az egyszer szerencséd volt angyalka- figyelmeztetett a portás és kinyitotta nekünk a kaput. Amint beléptünk, Jonghyun bánatosan visszanézett a földre. A pillantása után néztem és elfogott egy rossz érzés.
- Baj van?- kérdeztem óvatosan.
- Hátrahagytam őket, pedig számítottak rám. Szerinted rossz ember vagyok ettől?- a szemembe nézett, a gyomrom pedig összeszűkült.
- Nem vagy rossz ember attól, hogy így döntöttél. Nálad jobb embert nem ismert a világ- próbáltam nyugtatni- De én hibáztam. Hagytam, hogy az életed erre az útra terelődjön. Nem te vagy rossz ember, hanem én voltam rossz őrangyalod.
- Tudod, mit? Együtt hibáztunk és együtt jutottunk ide- a hangja olyan nyugodt és kiegyensúlyozott volt, mint még soha. Érezhetően megkönnyebbült, amiért már nem kell azzal foglalkoznia, hogy nem elég jó, vagy nem felel meg senkinek. Ez mellett viszont ott volt még a keserűség, hogy a számára fontos embereket cserben hagyta, a rajongóktól pedig csak Instagramon köszönt el egy live formájában.
Szóval ez történt. Ő az életét veszítette el, én pedig csak a munkámat. Ez után együtt voltunk és jól szórakoztunk. Néha visszatértünk a földre, hogy körbenézhessen és apró jeleket adjon magáról azoknak, akik valóban szerették. Tudatta mind a négy gyászoló társával, hogy most már boldog és egy jobb helyen van. De a mai napig látom a tekintetében az izgatottságot, mivel nagyon várja a pillanatot, hogy újra láthassa a SHINee többi tagját. Taemin, Key, Onew és Minho pedig mindent megtesznek, hogy ne szennyezhesse be senki Jonghyun emlékét.
YOU ARE READING
Egy őrangyal bukása (Kim Jonghyun emlékére)
FanfictionA történet az iskolám antológiájába készült és szigorúan csak egy részes! Csak most vettem rá magam, hogy megírjam, mert csak most kezdek kilábalni a gyászból.