Egy éhes lélek

Mik is az előzmények?

Tisztázzuk, hogy én soha nem ettem ,,jól''. A szüleimtől nem tanultam meg semmit. Édesanyám élete felét az anorexia rabságában töltötte, 25 évig volt evészavara. Akkor kezdett el enni, amikor terhes lett velem. Vagyis inkább bingelt, mert élvezte hogy végre ehet, idézőjelesen, mert na, addig is ehetett volna.
Szóval nem ettem normálisan. Oviban még nem voltam pufi, magas voltam, mióta az eszemet tudom magas vagyok. Első osztályban viszont már kezdődtek a bajok. Valamiért többet már nem voltam hajlandó megenni a főtt ételt, helyette mindenféle édességet tömtem magamba, mértéktelenül, reggeltől estig. (Dörmi, Paula boci puding, Riso, Kinder Maxi King, Kinder Bueno, Túró Rudi...stb) Első végére fel is szedtem valamennyit. Fogalmam sincs mennyit, mert akkor még nem foglalkoztam a kinézetemmel. (Még jó :D )
Az alsós éveim lényegében arról szóltak, hogy én csak kerekedtem és kerkedtem, amire kaptam el nem tudom mondani mennyi megjegyzést. Nem csak a testemre, mindenemre. ,,De dagadt vagy!'' ,,Kifolyik a hájad!'' ,,De csúnya vagy!'' ,,Hogy nézel ki?'' ,,Néztél ma már tükörbe, te Gyász?'' ... stb Régebben nagyon utáltam az osztályomat, a lány osztálytársaimat, akik kiközösítettek. Aztán úgy ahogy, valamennyire belekerültem az osztályba, de mindig kívülállónak éreztem magam. Sokszor még most is így vagyok ezzel.
Az hittem, kis naivan, hogy az ötödik osztály majd jó lesz, akkorra a gyerekek érettebbek lesznek, nem bántják/terrorizálják egymást. Hát. Öhm. Ja. Persze. Vagynem. Egyre rosszabb és rosszabb lett. Abban az évben elkezdtem vágdosni magam, volt több, (3), öngyilkossági kísérletem is. Akkor volt egy fiú is, akibe szerelmes voltam, és ez kapóra jött, ha megkérdezték hogy miért csináltam, akkor azt hazudtam, hogy a srác miatt. Ha ezt te olvasod most, akkor... igen... hazudtam, sajnálom. Annyira de annyira bánatos voltam, ez..., áhhh, nem is tudom hogy írjam le. Aki élt már át (gondolom majdnem az összes gyerek) iskolai bántalmazásokat, az tudja.
Ebben az évben történt még velem valami. Valami, amiről, amiről eddig képtelen voltam beszélni. Kaja szünet volt a suliban, még volt egy utolsó órám, és addig még ki kellett menni az udvarra. Leültem 1-2 lány osztálytársammal. Nem olyan sokkal később odajött az a fiú, ,,aki miatt vágtam magam'', és még egy osztálytársa. Meg még talán volt ott egy fiú de nem lényeges. Szóval, a volt szerelmem fiú és az osztálytárs fiú odaültek hozzánk a padra, az osztálytárs srác mellém. Ott hülyéskedtek, aztán. Elkezdett fogdosni... Csapkodta a combomat, talán nyögdösött is közbe, de én, én egyszerűen lefagytam. Majd belemarkolt a bordámat takaró kis hájba, és azt mondta, hogy, hú de dagadt vagy. Végül már nem bírtam azt a sok megalázást, felálltam hogy elmenjek onnan, de akkor hirtelen rácsapott a fenekemre... Úgy éreztem magam, mint egy ribanc. Akaratomon kívül történt minden, én..., én..., én annyira nem akartam. Úgy éreztem, mintha megerőszakoltak volna. Undorodtam magamtól, tőle, és mindenkitől. Azt hittem hogy az én hibám, hisz megállíthattam volna, nemde? Hát... könnyű ezt feltételezni. Még csak egy 11 éves kislány voltam!!! Te jó ég, ez, ez hihetetlen. Hogy ezt kellett tenni. Attól kezdve teljesen máshogy tekintettem magamra.
Hatodik kezdetéig még rámragadt néhány kg. 62kg voltam. Elkezdtem koplalni, mert már tényleg le akartam fogyni. Hát ja, az ember nem bírja sokáig a koplalást. Meg is tapasztaltam. Aztán, jött az ötlet: mi lenne, ha ennék este egy szendvicset, de azt kihánynám? Így is lett. Ez még a bulimiának csak nagyon a lightos verziója volt, ezzel kezdődött a hánytatós karrierem. Ezt csináltam mindennap, koplaltam, ettem, hánytam, és előröl. Na de fogytam akármennyit is??? IGEN! 56kg-ig elmentem. De. A januárt már 63kg-san kezdtem. Februárban életmódot váltottam. Egészséges voltam. (Legalábbis én azt hittem, hogy az vagyok.)
Ez viszont már egy másik történet, és egy új bejegyzés! :) Köszönöm, ha elolvastad, találkozunk hamarosan!

Puszi: tothtamy