A móló

Just One Good Reason

Ősz van. Hideg, szeles idő. A normális emberek ilyenkor otthon ülnek és olvasgatnak vagy tévét néznek. Szinte senki sincs most a parkban csak egy lány.

Egy lány aki nagyon le van törve, mert fél. Fél egy fiútól. Igazából attól, hogy elveszíti... Pedig még csak nem is az övé.

Ez egy nagyon kedves fiú. Nem olyan, mint a többi. Ő többet törődik a lánnyal, mint a saját anyja. Szóval érthető, hogy miért szereti ennyire.

Na de térjünk vissza a lányhoz. Nem csinál semmi különöset csak ül és nézi a vizet. Egy kis tó van ott, ami méretéhez képest elég mély. A felszíne teljesen sima. Csak a túloldalon lévő móló zavarja meg a hullámokat.

Szombat van, kora reggel. Még épp hogy meg-meg csilan egy-egy napsugár a tavon. Olyan, mintha tündérek táncolnának a vizen. Olyan boldognak látszanak. Erre a gondolatra a lány is elmosolyodik.

Aztán belegondol, hogy még ők is szebb életet kaptak, mint ő. Erre a gondolatra lehervad még az a halvány mosoly is a szájáról és lehajtja a fejét.

Arra jön egy fiú. A lány felé sétál, majd leül a pad másik végébe. A lány felnéz a fiúra, de a fiúnak ez látszólag fel sem tűnik. A lány összeráncolt szemöldökkel kezdi el vizsgálni a fiút. Nem haragszik rá, csak nem érti. Őt álltalában elkerülik nem közvetlenül mellé ülnek.

Megnézi a telefonját, de semmi. Egy üzenetet vár. Gondolom egyértelmű, hogy kitől. Ma randija van egy másik lánnyal. Úgy beszélték meg, hogy egyből ír, ha vége van. De a lány csak ül és nézi a telefonját. Látja, hogy reménytelen a dolog és letette a telefont padra.

A fiú hirtelen a lányra néz és teljesen váratlanul egy kérdést tesz fel:
-Neked tetszik ez a hely?
-Igen, szerintem nagyon szép ez a park...
-Nem úgy értem.
-Hát...Ezt a várost is szeretem...
-Nem... Én... Boldog életed van?

A lány tanakodva nézett a fiúra, majd megint a vizet kezdte bámulni. Gondolkozott pár percet, majd kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de a fiú megelőzte.
-Szóval nem...
-Igazából én igent akartam mondani.
-Hazudsz.
-Nem!
-Ha tényleg igen lenne a megfelelő válasz, nem haboztál volna eddig.

Mostmár mind a ketten a vizet bámulják. Csend van. Csak a szellő süvítését és a víz csobogását lehet hallani.

Megint a fiú töri meg a csendet:
-Észrevetted a tündéreket?
A lány zavarodottan néz a fiúra, de azért megereszt felé egy szelíd mosolyt. Visszanéz a vízre, majd válaszol:
-Azt hittem, csak én láttam őket...

Mind a ketten elmosolyodnak, majd egymásra néznek. A fiú gödröcskéi és göndör fürtjei szinte lebilincselik a lányt. Összeakad a tekintetük és hosszú percekig csak nézik egymást.

Ezt a meghitt pillanatot a lány gondolatai zavarják meg. Neki más tetszik és ezt a fürtöst még csak pár perce ismeri. Elkapja a fejét, mire a fiú is magához tér.

Hirtelen kínos csend lett, majd a fiú megint megszólalt, de ezt a kérdést egyből vissza is vonta volna.
-Megcsókolnál egy idegent?

Megin összetalálkozik a szemük, de most hamar elkapják a tekintetüket.

A lány elgondolkozik:
Az élete romokban. És az egyetlen személy, aki tényleg számít neki, most egy másik lánnyal tölti az idejét és valószínűleg nagyon boldog... Talán már el is felejtette. Szóval mi veszteni valója van? A rövid gondolatmenet mellé egy rövid válasz járul:
-Igen.

Látszólag ez a válasz nagyon meglepte a fiút, de a lány csak kedvesen rámosolyog.

A fiú zavarában feláll, zsebre vágja a kezét és megáll a lány előtt leszegezett fejjel. A lány is megáll, közel a fiúhoz.