Színezd újra!

1. Fejezet

Elhajítottam az érettségi bizonyítványt. Párat fordult a levegőben, majd az íróasztal sarkának vágódott és lesodort egy bekeretezett fotót.

Fölkaptam a képet a parkettáról. Repedés futott végig az üvegen: kettévágta anya mosolyát és a rendőrségi jelvényét, mely a szíve mellett, az ingzsebén függött.

A mellkasomhoz szorítottam a képet, és lebámultam a harisnyakupacon heverő bizonyítványra. Az arany betűk összefolytak a kék borítóval, ahogy elhomályosodott a látásom.

- Elcsesztem, anya. Kibaszottul elcsesztem.

És még csak nem is emlékeztem rá hogyan. Nem emlékeztem a gimibe vezető öt perces sétára, arra, hogy milyen tételeket húztam ki, a bizonyítványosztóra, még csak a hazavezető útra sem. Egyetlen dologra emlékeztem, annak a perszónának az izgatott sikkantására reggel. Éppen a magas sarkúm pántját bújtattam a csatba a bejárati ajtó előtt, amikor meghallottam Melinda hangját a mosdóból. Túlharsogta a vécétartály csobogását:

- Vedd fel... Vedd már fel... Szívem? Szívem! Kisbabánk lesz! Terhes vagyok! Igen!

A képet visszatettem a helyére, és a laptopom képernyőjére pillantottam. A felvi honlapjának kalkulátora zölddel írta ki a pontszámomat. Lehajtottam a monitort, nem bírtam már rá nézni. Nyavalyás tizenöt pont. Ennyivel maradtam el a tavalyi ponthatártól. Egyetlen orvosi egyetemre se fognak felvenni.

Megtöröltem a szemem. Mi lesz most?

A kocsifeljárón kerekek csikorogtak és terméskövek csapódtak a kovácsoltvas kerítésnek. Nagy levegőt vettem. Apa és Melinda hazaért. Még nem tudták, hogy elrontottam. Apa már vagy százszor hívott, de nem fogadtam sem az ő, sem a barátnőim hívását. Az íróasztal szélének támaszkodtam, és a matrózblúzom nyakát ráncigáltam, ahogy elöntött a forróság.

Kulcs zörgött, zár kattant, kutya ugatott.

- Angyalom? - kiáltott fel apa a földszintről. - Puding, rossz kutya! Kifelé!

Lehunytam a szemem. Nem tudtam válaszolni, nem bírtam megmozdulni.

- Dávid - sipákolt Melinda -, csinálj valamit ezzel a döggel!

- Puding, azt mondtam, hogy kifelé! - Becsapódott az ajtó, és eltompult Puding csaholását. - Angyalom?

Apa feldübörgött a lépcsőn, majd berobbant a szobámba. Az arca sugárzott, azóta nem láttam ennyire boldognak, mióta anya...

- Készen vagy? Indulhatunk ünnepelni? Nagy nap ez a mai, leérettségiztél és van egy hatalmas örömhírünk is... - Elhallgatott. Összevonta a szemöldökét, majd végignézett a feltúrt ágyon, a földet borító papírzsepi galacsinokon és a harisnyakupacon heverő bizonyítványon. Óvatosan beljebb lépett. - Mi a baj, Diuskám? Nem sikerült olyan jól valamelyik tárgy? Az még nem a világ vége, nem kell mindig száz százalékon teljesíteni.

Csuklás és zokogás közötti hang tört fel belőlem. Még hogy száz százalék? Égni kezdett a szemem. A szóbelivel hármasra lerontottam a törit és a magyart, az angolt pedig lehúztam négyesre. A szóbelin csak ez a három tárgyam volt, ha nem cseszem el, akkor simán elérem a tavalyi felvételi ponthatárt.

Gombóc nőtt a torkomban és fojtogatott, egy szót sem bírtam kinyögni, így csak megráztam a fejem és lesütöttem a szemem.

Apa tétovázott. A fényesre lakkozott cipője pár lépést tett felém, majd a bizonyítvány irányába fordult, aztán újra felém. Végül a bizonyítványhoz sétált. Az öltönye recsegve feszült meg, ahogy lehajolt érte.