Színezd újra!

2. Fejezet

Másnap addig nem mozdultam ki a szobámból, amíg apa és Melinda el nem húzott melózni. Apa indulás előtt benyitott hozzám, de alvást színleltem, ő pedig szerencsére nem akart fölébreszteni. Úgy egy percig állt az ágyam mellett, aftershave és kávé illat lengte körbe.

Elkergettem Milordot a kedvenc fotelemből, majd a recsegő bőrülésre vetettem magam és feloldottam a mobilom kijelzőjét. Ideje szembenézni a világgal. Anett, a nővérem, egy tucatszor telefonált, és a híváslistámon szereplő külföldi számot elnézve, az aktuális pasija mobiljáról is próbálkozott, Hollandiában élt már három éve. Szabi, a bátyám, csak egy sms-t küldött.

Apa mondta. Nézd a jó oldalát, egy évig nyaralhatsz az egyetem előtt.

Sziszegve bepötyögtem egy goromba választ, aztán kitöröltem, aztán újra írni kezdtem, megint töröltem... És végül hagytam a fenébe. Szabi volt a legjobb barátom, míg négy éve le nem lécelt Pestre. Most már nemhogy barátok, de szinte testvérek se voltunk. Ünnepekkor néha beugrott egy-két órára, aztán szaladt is tovább.

Messengeren írtam Anettnak meg a barátnőimnek. Azt hittem, hogy azonnal jönnek majd a válaszok, mert mindegyik barátnőm elérhető volt, de mégsem így történt.

Fordított helyzetben talán én sem tudtam volna mit kezdeni ezzel a szituációval. Hiszen olyan jól elterveztünk mindent. Hogy majd mindannyiunkat felvesznek Debrecenbe, találunk egy közös albérletet, csajos, filmes, főzős, bulis esteket tartunk... És én most tönkretettem ezt a tervet. Nem megyek velük.

Szúrt a mellkasom.

Tíz perces netcsönd után elkezdtek szállingózni a sajnálkozó gifek, Tekla küldte az elsőt, aztán megint csend. Zavart a csend, minden zavart. A dohányzóasztalon kallódó körömlakkok, a kanapéra szórt magazinok, a fekete macskaszőr és a fekete hajszálak a fehér bőrhuzaton, a rózsaszín kaspók a párkányon. Melinda kacatjai, amik nem illettek ebbe a házba. Anya ki lenne akadva ettől a felfordulástól, mindig rendben tartotta a házat, és ezt megkövetelte tőlünk is. Felpattantam és pakolni kezdtem. Először a nappalit, aztán a konyhát, végül a szobámat. Anya dolgozószobájába nem mentem be, ahogy Anett vagy Szabi szobájába sem. Nyomasztó üresség bujkált ebben a három helyiségben, ami úgy hullott a lélekre, mint por a bútorra. Akárhányszor beléptem, a lelkemre szállt a por, de senki nem volt, hogy letörölje, így egyre csak gyűlt.

Amikor délután apáék hazaértek, már a konyhaasztalnál vártam rájuk. Melinda körömcipőben baktatott keresztül a parkettán, minden egyes koppanással, mintha a csillogó parketta lakkozását karistolta volna. Elnyomtam egy grimaszt. Imádott magas sarkúban masírozni a házban, mintha minimum egy amerikai sorozat szereplője lenne, amiben teljesen logikátlanul minden háziasszony magas sarkúban tipeg a saját otthonában.

– Jaj, Dia, annyira sajnálom. Belenyúltál valami csúnya tételbe, mi? Emlékszem, amikor én érettségiztem... – Melinda hosszas monológba kezdett, én pedig unottan sóhajtottam. Már hozzászoktam, hogy minden mindig róla szól. Egész testtel magyarázott, a körömcipőjével dobolt, a kezével hadonászott. A kontya kibomlott, és a hosszú, feketére festett haja a hátára omlott. Nemrég volt fodrásznál, de a hajtöve már vöröslött. Sosem tudta igazán elfedni az eredeti hajszínét, ahogy a szeplői is mindig átütöttek az alapozóján. – Nekem a magyar és a töri is négyes lett. Ha gondolod, szívesen segítek felkészülni. Mármint újra akarod tenni ezt a két tárgyat, nem? Akkor elég pontod lenne, hogy jövőre felvegyenek az orvosira. Még meg is vannak a tételeim valahol a padon. Nagyon jó kis tételek. Öt év alatt nem változhattak annyit a követelmények, nem igaz? Biztosan a hasznukat vennéd. Ha szeretnéd, a hétvégén leutazok értük anyushoz. Hidd el, az én tételeimmel sikerülni fog neked is.