Riot City Outlaws [Paddy and the Rats album fic]

Második

Aerolites
Bound By Blood
I Won't Drink Again

-Már megint ittál.-jegyezte meg Darlene, majd megölelte és megcsókolta a férjét.
-Tudom, többet nem fordul elő.-nagyjából mindig ezt monda Darlene-nek. Persze mindketten tudták, hogy ez nem igaz. Sőt, a nő inkább már csak viccből jegyezte meg. Ugyan Paddy gyakran ivott, de a gyerekei, a tíz éves Tristan, és az öt éves Lilian sosem látták részegen. Darlene is csak mikor fiatalok voltak. Úgy emlékezett rá mintha csak tegnap lett volna, mikor a fiatal nőt megpillantotta és azonnal egymásba szerettek. Persze mindez így túl egyszerű lett volna. Darlene ugyanis egy középnemesi család tagja volt, szülei pedig mindere számítottak, csak arra nem, hogy a lányuk egyik nap olyan kész tények elé állítja őket minthogy egy kalózkapitány felesége lesz. Hamar közölték is vele, hogy amennyiben valóban ezt akarja ám legyen, de akkor többet vissza se nézzen. És Darlene pontosan úgy is tett. Összepakolt és bejelentése másnapján már a Savage Princess fedélzetén nézte a végtelen horizontot. És mindezt élete legjobb döntésének könyvelte el. Végre szabad volt, végre élt.
Rá nem sokra pedig megszületett Tristan, Lilian pedig azután egy évvel, hogy Riot Citybe költöztek.
-A gyerekek kint vannak a kertben. Tristan oda lesz ha meglát.-Mosolyodott el Darlene.
-Máris hagyjalak itt?-Vigyorodott el a férfi és közelebb húzta magához a feleségét.
-A gyerekeidet nem fogja zavarni, hogy koszos vagy. Viszont én jobb szeretlek tisztán és nem szakadtan.-A kapitány csak akkor realizálta, hogy az ingujja valóban szakadt. Nem is emlékezett mikor történt.-Melegíttetek vizet Carol asszonnyal, aztán míg fürdesz megvarrom az ingedet. Meg egy mosás is rá férne.
-Mi lenne velem nélküled...
-Jobb bele sem gondolni.-Paddy nevetve átballagott az előszobán, majd az onnan nyíló télikerten át kilépett a bágyadt napfényben fürdő, fákkal benőtt kertbe. Kora nyár volt, a fák pedig elegendő lombot növesztettek, hogy Tristan közöttük rejtőzzön. Az apját észrevéve azonban egy örömteli kiáltással lemászott a földre, és az előtte guggoló férfi karjaiba vetette magát. Húga mögötte futott nem sokkal, a nagy igyekezetben majdnem felbukott az így is fűfoltos fehér ruhácskájában. Fiatalabb gyerek lévén ő kezdte a mesélést, kezdve a pár hete született kismacskáktól a kert végében a tengerparton gyűjtött kavicsokig.
Paddy mindezt egyáltalán nem bánta. A hosszú és fárasztó, sokszor pedig borzalmas hajóutak után szívesen hallott akár kismacskákról is. Kiváltképp a lányától. Lilien ugyanis egy igazi angyal volt. Pufók, aranyszőke loknikkal keretezett arcocskáján levakarhatatlan gödröcskés mosollyal, hatalmas, anyjától örökölt kék szemekkel. A férfi mindig is mondta Darlene-nek, hogy ha tőle függ, bizony sok férfiú fog még pallón járni mikor Lilian idősebb lesz. Tristan inkább Paddyre hasonlított sötétbarna hullámos hajával, és csibészesen csillogó szemeivel.
-Jól viselkedtél?-tudakolta tőle Paddy mikor Lilian magukra hagyta őket.-Tudod, hogy anyának elkel egy erős kéz néha.
-Persze.-vágta rá a kisfiú büszkén.-Vigyázok rá is és Lilianre is.
-Helyes.-mosolyodott el az apja és összekócolta az így is kusza tincseket. Szerencsére Tristan imádta a húgát, egyszerre volt a legjobb játszótársa, s a védelmező nagytestvére.
-Milyen az idő odakinn?-Paddy tudta mire gondol a fia. Tristan a Princessen született, és ott is élt egy ideig. Apás gyerek lévén mindenért rajongott amit Paddy csinált, mikor pedig Riot Citybe költöztek, napokig csak szomorúan kuksolt a szobájában, s a tengert hiányolta. Senki nem hibáztatta. Kisgyerekként nem láthatta át mennyire veszélyes is neki ott lenni. Végül Paddynek azzal sikerült jobb kedvre derítenie, hogy rendszeresen írt neki mikor távol volt. Persze komoly cenzúrákkal, de Tristan így is boldog volt, hogy nem marad le a hajón történtekről. Lilian viszont úgy tudta, hogy az apja kereskedő. Nehéz is lett volna neki elmagyarázni a valódi állást. Paddy egyébként a fia érdeklődését sem érezte helyesnek. Tristan okos fiú volt, de még kisgyerek, és nem tudhatta mi is folyik valójában a kalózok és az egyszerű emberek, illetve ellenséges kalózok között.
-Egész jó.-válaszolt Paddy elgondolkodva.-Viszonylag kisebb viharokkal megúsztuk. A nyár már kérdéses.
-Ha nagyobb leszek én is mehetek veled?
-Tristan...beszéltünk már erről.
-Tudom.-motyogta a fiú.-Azért egy próbát megért.
A nap hátralévő része viszonyalg nyugodtan telt, este pedig Paddy is segített ágyba tenni a gyerekeket. Igencsak kontrasztos életet élt, de nem bánta. Darlene és a gyerekek jól éltek.  Neki ez volt a legfontosabb. Társai is elfogadták ezt, nem zavarta őket, hogy bizonyos időközönként Riot Cityben töltöttek néhány napot. Általában pihenéssel, kocsmázással és szajhákkal kapcsolódtak ki.
-Baj van? Gondterheltnek látszol.-Darlene becsukta a hálószoba ajtaját és leült a férje mellé az ágyra.
-Minden rendben.
-Korábban kell felkelned, hogy átverhess kapitány.-mosolyodott el a nő, majd újra komolyabban kezdte fürkészni a férfi arcát.-Szóval?
-Nem akarlak megijeszteni, vagy, hogy azt hidd nincs minden rendben...
-Nem félek. Tudhatnád.
-Akadt némi problémánk Sultan deVille-el. Ami a városban történt az is az ő műve.
-Nem azt mondtad, hogy meghalt?
-Azt hittem, de úgy néz ki nagyon is él.-felült és megfogta a nő puha kezeit.-De elintézzük. Végleg.-Darlene pontosan értette a célzást, s bár nem akarta, de kicsit beleborzongott a rideg szavakba.
-Mikor indultok?-nyögte ki végül.
-Holnap. Minél hamarabb annál jobb. Nektek is.
-Abban reménykedtem velünk töltesz pár napot...esetleg hetet...
-Úgy lesz. Megígérem. De ezt meg kell csinálnom Darlene. Miattatok is.
-Megértem.-a nő igyekezett leplezni a csalódottságát, majd óvatosan elfújta az ágy melletti szekrényen levő gyertyát és befeküdt a párnák közé. Paddy követte a példáját, majd jobb karjával átölelve hamar el is aludt.
Darlene azonban még hosszú órákon át feküdt ébren, a gondolataiba méllyedve. Rossz érzése volt, és életében először úgy érezte okkal fél. Fél, de még maga sem tudja mitől. De érezte közeledni.