A sors hullámain

9. Fejezet

Gabe

Akárhogy gondolkodtam nem tudtam rájönni, mégis mi az isten történhetett... Kurvára nem értettem ezt a lányt, az egyik pillanatban szenvedélyesen csókolt, a másikban eldobott magától és akkora pofont adott, hogy lezsibbadt a fejem. Ráadásul, annyi ember előtt.

Nem bírom elviselni, amikor valaki ezt játssza velem. Vagy kellek, vagy nem. Mit nem lehet ezen eldönteni? Pedig akarta. Biztos voltam benne, hogy ő is akarta a csókot. Sosem fogom megérteni a női agy logikáját.

Idegesen kivágtam magam előtt az ajtót, de a hideg levegőtől megborzongtam. Ráadásul, még a kabátom is bent maradt, annyira igyekeztem elhúzni a csíkot onnan, ahol ő volt. Visszamentem, mert a zsebemben maradt a cigim is, és kibaszottul szükségem volt egy szálra, hogy lenyugtasson. Nem dohányoztam csak olyankor, amikor ideges voltam, na meg, ha ittam.

Amikor visszaértem az előtérbe egy oszlop mellől figyeltem, ahogy leült Brad mellé, és egy szuszra megitta a poharában lévő teaszínű folyadékot, amit Grant's whiskynek tippeltem, de nem igazán tudtam kivenni a sötétben. Elhúzta a száját és köhögni kezdett, miután lenyelte. Brad nevetve veregette a hátát, miközben egy pohár kólát tolt elé. Ahogy abbamarad a köhögése kortyolgatni kezdte az üdítőjét. Nem bírtam tovább nézni, felkaptam a kabátom és kisiettem az udvaron lévő egyik fapadhoz, ami a dohányzóknak volt kitéve.

Leo is kint volt, egy lánnyal csókolózott a fának dőlve. Kíváncsi voltam ki a csaj, de nem láttam az arcát, mert Leo teste takarta. Reméltem, hogy a haverom nem jár úgy, ahogy én, és neki a csók után egy pofonnál jobb következik majd. Bár, ha olyan csajt talált, amilyet jómagam, akkor jobb, ha felkészül a csapásra.

Meggyújtottam a cigit, és szívtam belőle egy hatalmasat, majd figyeltem, ahogy a kacskaringós, szürke füstcsík lassan felszáll a fejem fölé. Újból a számhoz emeltem, de hirtelen abbamaradt a mozdulat, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. A nevemet szajkózta, és nem kellett odanézzek, hogy tudjam, ki az...

Ő, aki a legkevésbé sem érdekelt, aki tönkretette az életemet, és akkora balekot csinált belőlem, amilyet még soha senki.

– Mit keresel itt, Eliza? – vágtam oda keményen a kérdést, mire hátralépett egyet.

– Csak köszönni akartam – motyogta ártatlan ábrázattal.

– Hát, akkor vegyünk úgy, hogy köszöntél, és most húzz innen a picsába! – kiáltottam rá, mert a normális hangnemre már rég nem volt jogosult. – Kapsz két percet, hogy eltűnj!

– Ne legyél már ilyen durva velem, Gabe! Én csak... nekem... nekem csak hiányzol – dadogta.

Aprókat lépkedve közeledett felém, majd ahogy egészen közel ért, szélsebesen az ölembe vetette magát. Le akartam dobni magamról, de ahogy megéreztem az illatát, olyan volt, mintha fejbe vágtak volna. Valaha szerettem ezt a kellemes, citrusos illatot, de ennek már vége. Most csak arra az édes kókuszosra tudtam gondolni, amit Linett haján és bőrén éreztem, amikor hozzám bújt. Mégis, amikor az exbarátnőm megérintette az arcomat, végigáramlott bennem a régi ismerős érzés, és egy pillanatra elgyengültem. A szája csillogott a szájfénytől, amivel teljesen megbabonázott. Amint észrevette, hogy az ajkait figyelem, közelebb húzódott és egy hosszú puszit nyomott a számra, de még mielőtt visszacsókoltam volna észbe kaptam, és akkorát ugrottam, hogy lezuhant rólam a fűre. Jajgatva hisztizett, amiért megütötte a lábát esés közben, de nem foglalkoztam a rinyálásával, minden erőmmel azon voltam, hogy eltűnjek a közeléből, mielőtt megint megpróbál rám mászni. Bár ő volt a legszebb nő, akit eddig ismertem, magas, vörös hajú, zöld szemű, sportos alkatú, ő volt az, aki három évig a mindent jelentette számomra, mégis ahogy ott állt előttem pofátlanul és szánalmasan, még jobban kiábrándultam belőle.