I'm back... I guess?

19 1 2
                                    

Halihó, Földlakók!

Ha még érdekel valakit, ittvagyok, nem tűntem el, csak egy kicsit eltávolodtam a Földtől.

Először is szeretném kijelenteni, hogy ezek után remélhetőleg minden visszazökken a rendes kerékvágásba, mert nem akarok az a fajta Watty felhasználó lenni, aki csak vegetálni jár fel ide naponta egyszer, ígérget és húzza-halasztja az új részeket, miközben nem is írt már semmit egy hónapja.

Kezdem összeszedni magam, de higgyétek el, nehéz. Mint már mondtam a sulinkban most volt a diákkirály-választási kampány, amin mi is indultunk. Éjt nappallá téve dolgoztunk, teljesen kimerültünk, tényleg mindent beleadtunk és mégis másodikak lettünk, pedig hétvégén még simán úgy tűnt, hogy nyerünk.

A témánk az űr volt és teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy mi kihoztuk belőle a maximumot. De a népnek nem az kellett - vagy csak nem láttak be a színfalak mögé - hogy amíg mi és a C-sek mindent magunknak csináltunk, addig a harmadik osztály konkrétan megvette a kampányt. És ők nyertek.

A diákkirály-osztály feladata a sulinap és a két bál szervezése, amihez első sorban kreativitás kell - gondolom én - aminek az osztályom egyáltalán nincs hiányában, míg a nyertes osztálynál ezzel kapcsolatban nem vagyok meggyőzve.

A lényeg, hogy kb. az egész napomat végigbőgtem és ha ez nem lenne elég a kémia tanár konkrétan közölte velem és a legjobb barátnőmmel, hogy következő órán feleltet minket és a röplabda edzőm kirakott az edzésről (jó, mondjuk igaz, hogy késtem fél órát, de mentségemre legyen mondva hogy igazából még most sem tudom, hogy melyik bolygón vagyok).

Jelenleg semmihez nincs kedvem, mindent félbehagyok és néha csakúgy rámtör a sírás. Szóval ha valakinek van valami életbölcsessége az alábbiakon kívül (ezeket az elmúlt egy hétben szinte minden tanártól hallottuk), szívesen várom:
Mi már nyertesek vagyunk, mert lett egy szuper osztályközösségünk! (Ez alapjában véve igaz, de azért nyerni mentünk, na!)

Örüljünk, hogy másodikok lettünk, legalább nem kell bálokat és sulinapot szerveznünk! (De én ezeket igenis szerettem volna csinálni!)

El kell fogadnunk, hogy a másik osztály nyert és becsülettel viselni a vereséget! (Bah.)

On my mindWhere stories live. Discover now