A vadonon túl

A kemping

Edward bámulta az autóablak mellett elsuhanó fák végtelen sorait. Rettentően unatkozott. Hat éves húga Sophie, és a szülei nem bizonyultak a legjobb társaságnak.

– Kérek még sütit – nyafogott kistestvére.

– Már így is sokat ettél. Majd ha kiszálltunk adok majd szendvicset – mondta anyukája. Edward el sem tudta képzelni, hogy fog kibírni egy egész hét kempingezést velük. Minden évben lezajlott ez a kínkeserves utazás, egy távoli, még anyukája gyermekkori éveiből ismert kis tisztásra.

– Szokatlanul csendes vagy ma Edy – jegyezte meg az apukája.

– Ne hívj Edy-nek, idiótán hangzik.

– Minden évben eljátszod ezt, de ideje lenne abbahagyni.

Edward nagyon sóhajtott és lejjebb csúszott az ülésen. Inkább megpróbált aludni mintsem ezt az ezerszer lefolytatott vitát megismételni. Hamarosan el is nyomta az álom. Álmában egy erdőben sétál, körülötte csivitelnek a madarak, hét ágra süt a nap. Egyszer csak megpillant egy hatalmas építményt a távolban. Oda akar menni. Emelné a lábát, de az már nem tudja érinteni a földet. Lebeg. Feltekint, és elkezd az épület felé suhanni. Egyre közelebb ér és úgy érzi látta már valahol, de nem tudja hol. Már majdnem oda ér, és egyre tisztábban látja a lepusztult romot... Edward az autó egy nagyobb zökkenésére ébred fel. Ásít egyet, majd megdörzsöli a szemét.

– Messze vagyunk még?

– Már majdnem ott – felelte anyukája. Hamarosan be is értek az erdőbe. Az aszfaltot felváltotta a földút. Tíz perc autózás után a szemük elé tárult a már sokszor látott tisztás képe. A körülbelül egy hektárnyi fűvel borított placc, végig fákkal körülvéve felidézte Edwardban kis kori emlékeit. Régen még szeretett itt lenni, fogócskázni a szüleivel, őzeket figyelni egy bokorban épített kuckóból. Azóta rengeteg dolog megváltozott, végzett az általános iskolával, felvételt nyert egy egész jó gimnáziumba. Szívesebben rendezett volna a barátaival egy egész hétvégén át tartó számítógépezős, csipsz-evős összejöveteleket, vagy ment volna el egy buliba.

Az apukája leállította a motort, és így szólt:

– Gyerekek gyertek segíteni kipakolni a csomagokat!

Edward egy sóhaj kíséretében elhessegetett egy méhet ami épp az arca felé közeledett, majd odaballagott az autó csomagtartójához. Kivett két nagy táskát, egy kisebbet odadobott Sophienak.

– Naa miért nem tudod normálisan ideadni – nyafogott a kislány.

Edward eldünnyögött egy bocsánatot, majd a már korábban megbeszélt helyre vitte a csomagokat. A nap további része pakolással, sátorállítással és nem kevés zsörtölődéssel telt el. Mire a nap utolsó sugara is eltűnt a horizonton, már egy kis tábortűz lobogott előttük. Edward aludt egyedül egy kisebb, szülei a nagy családi sátorban, Sophieval.

– Na – tette kezét elégedetten derekára az apukája – Ezzel is megvolnánk. Süssünk valamit és közben énekeljünk cserkészdalokat – vigyorodott el.

– Hurrá – mondta Edward, majd bemászott az ideiglenes lakrészére, és behúzta a cipzárt. Kintről még behallatszott a szülei és kistestvére próbálkozásaik a cserkésznótákkal, de ő nem törődött vele. Egy kicsit még játszott a telefonjával, de hamar megunta. Félredobta, és bebújt a paplan alá.

Másnap reggel a madarak csivitelésére, és fojtott hangú beszélgetésre ébredt. Kikászálódott a sátrából nagyokat ásítozva.

– Jó reggelt – motyogta.

– Jól aludtál drágám – kérdezte anyukája.

– Nem egészen, valaki egész éjjel énekelt.

A szülei vagy nem hallották meg a megjegyzést, vagy csak nem is törődtek vele, de ez Edwardot ez legkevésbé sem zavarta.

– Van itt víz, ha meg akarod mosni az arcod – nyújtott felé egy vizes flakont apukája.

– Nem kösz – tolta el kezével a fiú.

– Mi lesz a kaja?

– Mivel elég korlátozottak a lehetőségeink, csak rántotta. De ha akarsz süthetsz magadnak valamit.

Jó lesz a rántotta – adta be a derekát Edward.

– Hozhatnál egy kis fát, a tűzre – javasolta az anyukája.

– Miért nekem kell csinálnom mindent?

– Mert te vagy a nagy fiú, na indulás.

Edward sértődötten elviharzott a legközelebb eső fák felé. Mikor odaért akkorát rúgott egy köbe ami épp a lába előtt hevert, hogy belefájdult a lába.