Cortez+Reni Újra együtt

1.

-Gyere már Reni! Szedd össze magad! Öltözz fel rendesen, Úgy nézel ki, mint aki benéz!-kiáltott rám az egyetemista barátnőm- Már egy hónapja hogy szakítottatok.

-De ú-úgy hi-hi-ány-zik- sírtam el magam újra. De hogy is kerültem ilyen állapotba? Ahoz vissza kell tekintenünk 1 hónapot.

1 hónappal ez előtt. 

Reggel mikor felkeltem Cortez már nem volt mellettem. Úgyhogy kikecmeregtem a konyhába. Láttam ahogy Cortez a konyhapultnál ül gondterhelt arccal. Nem értettem mi baja lehet, ezért odamentem hozzá és akartam neki adni egy csókot. Már akkor furcsállottam mikor eltolt magától.   

-Neked mi bajod van?- kérdeztem meg, mert ilyet még sohasem csinált.

-Semmi, semmi csak épp gondolkodtam a kapcsolatunkon.-felelte, kezében a telefonját fogatta.

-Oh, oké, és... mire jutottál?- érdeklődtem rosszat sejtve. (Óó és milyen jól gondoltam)

-Áá semmi felejtsük el, jó?-válaszolta, majd megpuszilt.- Elmegyünk a városba? Úgy ennék egy fagyit!- terelte el a szót. Én pedig ráhagytam.

Épp a albérletünkhöz közeli parkban sétáltunk, mikor megjelent Arnold és megszólalt Cortez mobilja. Cortez kicsit vacillált, de végül föl vette a telefonját és otthagyott. 

-Szia! Látom a "lovagod" itt hagyott- köszönt Arnold a maga módján.

-Szia Arnold! Olyan rég találkoztunk.- engedtem el a beszólását a fülem mellett. Majd el kezdtünk a tanulásról, könyvekről és Párizsról beszlélni,mikor Cortez visszaért.

-Némenyi menj el egy percre.-válaszolta nyugodtan. Ez nem az a hangja volt amivel eddig beszélt Arnolddal. Arnold lassan elballagott, és Cortez mélyen a szemembe nézett.

-Reni beszélnünk kell.-kezdte

-Jajj, amikor így kezdik a beszélgetést az sosem jó jel.- nevettem fel kínosan

-Kérlek Reni, hallgass meg.-folytatta-Nekünk most szakítanunk kell.- mondta ki, bennem meg megállt az ütő. Cortez szakított velem.

De, de miért?- kérdeztem rémülten, reméltem elkezd nevetni és azt mondja: "Ha ha vicceltem menjünk haza!" De semmi ilyet nem mondot, csak a tekintetét az enyémbe fúrta, még a nevető ráncai se voltak a szeménél, én meg a gombóctól a torkomban majdnem megfulladtam. Aztán otthagyott és aznap az első, de korántsem utosó könny csepp végig futott az arcomon.