Kook éppen az előadása közben fellépett agyvérzése miatt, a helyszínhez eső legközelebbi kórházban feküdt. Eszméletlen volt napokig. Lélegeztető gép tartotta fent az oxigén ellátását, illetve nővérek ellenőrizték negyedóránként az élet jeleit.
A szobája letisztult volt. Sima fehér kórterem, amit a gépek csipogása töltött be. Egy ágy volt bent, egy kisebb asztal, a falon egy hatalmas ablak, illetve egy nagyon pici szekrény a személyes dolgoknak.
A kómás napok, lassan hetekké nőtték ki magukat. Az orvosok kezdték elveszíteni a reményét annak, hogy javulni fog az állapota. Egymás után kezdték felmondani a szolgálatot a szervei, és ezt a családja csak tétlenül tudta nézni.
A fő orvosok beszéltek a hozzátartozókkal, hogy van egy mód amivel segíthetnek a fiún, de az nagyon kockázatos, nagy a költsége és csak csekély esélye lesz a túlélésre. Persze a család egyből rábólintott a dologra. Szerettek volna valami javulást látni, valamit ami végre képes életet lehelni a fiatalba. Így nem érdekelte a családot a költség és a kockázat sem. Ez egy agy műtétet foglalt magába, és a család igaz félt, hogy elveszítik a fiatalt, még is beleegyeztek.
Pár napra rá megejtették a műtétet. Kook szerencsére átvészelte és a következő hetvenkét órán belül magához is tért. A családja a kórteremben volt. Együtt örültek a végre szemmel látható javulásnak.
Hónapokon keresztül csak javult az állapota. A szervei ismét önműködésbe kezdtek és végre folyékonyan tudott beszélni, tudott gondolkodni és tudott nagy részben mozogni.
Csak akkor volt baj, mikor megpróbált felállni. A lábait egyáltalán nem tudta megmozdítani. Ott ült az ágyon és lesokkolva nézte a mozdulatlan végtagjait. Másodpercek alatt hisztérikus állapotba esett. A könnyei szinte szántották az arcát, még kezeivel a nadrágját markolászta. Egy nővér szólt a Kookal foglalkozó fő orvosnak, aki hatalmas sebességgel rontott végig az egész kórházon, ahogy meghallotta a bajt.
Kook csak sírt. Nem tudta mi történik, és azt sem tudta , hogy esetleg fel tud-e majd állni. Az orvos ahogy odaért, megpróbálta megnyugtatni, és elmondani, hogy ez megoldható. Nagyon hosszú folyamat, de felépülhet belőle. Persze Kookot ez csöppet sem érdekelte. Csak az forgott a fejében, hogy többet nem fog tudni táncolni. Nem lesz képes felállni és hogy az eddig tett törekvései, azok a hosszú éves gyakorlások mind odavesztek.
Bent tartották megfigyelésen. Igaz nagyon keveset, de próbálkozott a lábra állással. Nem volt semmi, ami motiválni tudta volna arra, hogy ismét járni akarjon. Nem volt senki aki bíztatta volna, így az összes reménye és akarata elveszett.
Próbált önmagára találni a kétségbe esés közepette. Próbált boldogan élni, még akkor is ha kerekesszékbe volt kényszerítve. De ez csak álca volt. Legbelül kemény Harcot vívott magával. Tetette, hogy boldog, miközben haldoklott.
[Ellenőrizve]
Hoztam egy új könyvet. Igaz ez nem sok, a terjedelmét és a mondani valóját nézve, de valakit esetleg érdekel a folytatás? ^^
YOU ARE READING
✨You🔸saved🔸me✨
FanfictionNem lőném le a lényeget. Így csak egy nagyon rövid ismertető: Kook egy elég híres táncos. Egyik fellépésén agyvérzést kap, amiből kifolyólag lebénulnak a lábai. Elveszti a reményét annak, hogy valaha is járni tud majd. Depressziós lesz ennek hatásár...