-Tom-
A szakadó esőben sétáltam. Az esőcseppek lágyan érték az alkoholtól kipirult arcomat. Már javában nyár volt, úgyhogy nem volt hideg, az eddig az utcán nyüzsgő tömeg viszont már az első esőcseppek érkezésekor elrohant valami fedezéket keresni. Jól esett a magány. Látni lehetett, ahogy a nap a vörös felhők közt bújkálva tűnik el a horizont mögött.
Már legalább egy órája csak róttam az utcákat, közben pedig jócskán besötétedett. Beletúrtam a vizes, kócos hajamba, mivel a hajzselém már rég felmondta a szolgálatot. -Ezt egy óra lesz újra megcsinálni- gondoltam, de most ez cseppet sem érdekelt. Az eső illatú levegő érzetére elmosolyodtam. Eleve nem igazán szerettem az esőben sétálgatni a hajam miatt, de ez most más volt. Jó érzés volt a már-már fájdalmas magány.
Egyszer csak a gondolataimban elmélyedve beleütköztem valakibe.
-Elnézést én... TE???? -az arcom vörösből teljesen falfehérre váltott, mikor megláttam, hogy mégis kit sikerült elgázolnom. A fiú fehér rövidujjúban állt előttem, vérvörös pulóvere pedig a derekára volt kötve. Büszkén ágaskodó haj-szarvait egy (természetesen piros) esernyővel védte az elázástól. Jobb karja fémes vörösséggel csillogott a hold, és az utcai lámpák fényében. Az arca jobb felét kötés takarta. A fiú eleinte csak tátott szájjal állt előttem, majd megszólalt:
-Úristen Tom! Meg fogsz fagyni!- mondta, majd az esernyőt felém tartotta, és ezáltal még közelebb jött hozzám, majd megragadta a csuklómat, és elkezdett húzni valamerre.
-Álljunk csak meg!- rivalltam rá a vörös pulcsisra, majd kiszabadultam a szorításából. -MIT AKARSZ TŐLÜNK MÁR MEGINT????- ordítottam teljes hangerőmből.
-Semmit! Kérlek bízz bennem!- mondta a fiú szemmel láthatóan a könnyeivel küszködve.
-Azután, hogy mosolyogva akartál megölni minket?- kérdeztem teljes ellenkezéssel a hangomban.
-Csak téged...- sütötte le a fejét.
-Rohadt kommunista...- sóhajtottam, majd hátat fordítottam neki, és elindultam az otthonom felé. Mondani akart valamit, de habozott. Nem fordultam hátra, nem néztem rá, de érezni lehetett.
-Kérlek várj!- kiáltotta, majd utánam kezdett rohanni. Na mi van? Mégsem vitte el a cica a nyelvedet, Komcsi? Nem kezdtem el futni, de mégcsak nem is gyorsítottam, de nem figyeltem rá. Egyre kíváncsibb vagyok, most mivel állt elő.
-Kérlek!- mondta lihegve, mikor beért. -hallgass meg!- válaszként csak egy morgást kapott. Hirtelen elém állt, hogy ne tudjak tovább menni.
-Én...- kezdte el mondanivalóját habozva. -sajnálom. TÉNYLEG SAJNÁLOM!- mondta már sírva. Az eső miatt ugyan nehezen lehetett észrevenni a könnyeit, de azok sűrűn folytak le az arcán.
-Na jó. Hallgatlak. Mit akarsz?- sóhajtottam egyet, majd "szemeimet" (na ja, jó vicc...) a fiúra szegeztem.
-Először is, szerintem mindenképpen gyere be hozzám, mielőtt tényleg megfázol.
-Várj csak! Azt mondtam, hogy meghallgatlak, nem azt, hogy magamtól fogok belesétálni valami gyerekes kis csapdádba.- mondtam egy fejrázás kíséretében.
-Akkor legalább oda menjünk be!- mondta egy tetőszerűséggel rendelkező sikátor felé mutatva. A fiú a válaszomat meg se várva kezdett el rángatni a sikátor felé.
A sikátorszerüségbe beérve Tord elővett egy doboz cigit és kihúzott egy szálat a dobozból. - Kérsz egyet?- nyújtotta felém a dobozt miközben gyújtó után kutatott a zsebében.
-Nem, kössz.- mondtam -ha már mindenképp rongálnom kell magam valamivel, maradok a smirnoffnál. Azzal előhalásztam a zsebemből egy teli üveget, és belekortyoltam.
-Soha nem foglak megérteni...- fújta ki a füstöt a fiú.
-Tehát miről is akartál beszélni?- dőltem neki a falnak.
-Tehát én...
-Hapci!- szakítottam félbe a fiút tüsszentésemmel.
-Na nem megmondtam?- tette keresztbe a kezeit amolyan "látod, igazam van!" módon. -akkor mostmár velem jössz!
-Jó, jó megyek...- szipogtam, majd elindultam a fiú után.
-Gyere csak ide!- mondta, majd felém tartotta az esernyőt.
-Hagyj!- dünnyögtem a pulóverembe, majd egyszerűen kisétáltam az esernyő alól. Tord látva, hogy velem úgyse fog dűlőre jutni, felhúzta a saját pulóvere kapucniát, az esernyőt pedig odaadta nekem. -Te teljesen meghibbantál?- néztem a fiú felé.
-Te akarsz mindenáron halálos beteg lenni, úgyhogy fogjad!
-Nincs lelki erőm ellenkezni.- fogtam meg az esernyőt, és így sétáltunk még egy darabig.
Tord nem messze lakott egy kertesházban. Amint beléptünk az ajtón egy hatalmas nappali tárult elénk méregdrágának tűnő berendezéssel. A mandulaszínű fal meglehetősen jól mutatott a sötétszínű boltíves ajtókkal.
-Várj itt!- mondta Tord, majd beviharzott az egyik szobába. Ugrásra készen álltam, mert ki tudja mikor akar ez az őrült Komcsi rám rontani egy gépfegyverrel. -Tessék vedd fel!- vágott hozzám egy piros pulóvert.
-Dehogy veszem!- tiltakoztam.
-Inkább maradsz teljesen átázott ruhában? Nekem mindegy...
-Jólvan na. Hol a fürdőszoba?
-Az az ajtó rögtön jobbra. Ja és találsz hajzselét is!- emlékeztetett a teljesen szétálló hajamra, amit már el is felejtettem.
-Kösz.- morogtam tudatva, hogy ettől még nincs béke, majd elindultam a fürdőbe. Bent levettem a ruháimat, majd kopogást hallottam. Tord résnyire kinyitotta az ajtót, mire én egy kissé nőies sikítás kíséretében magam elé rántottam az inmár levetett vizes ruháimat.
-Nesze törülköző!- dobta be a tárgyat a másik irányba fordulva.- és siess!
-Jó, jó de ne nyitogass rám!- ordítottam a fiú után. Pár pillanat múlva kivörösödött arccal léptem elő a helyiségből. Tord ruhái természetesen nagyok voltak rám, és minden egyes ruhadarab le akart esni rólam.
Tord egy kanapén ült a nappali közepén.
-Pici vagy!- ült ki egy kaján mosoly a fiú arcára ahogy végigmért.
-Nem is igaz! Te vagy túl magas!- mondtam, majd keresztbe tett kézzel leültem a kanapé tőle eső legtávolabbi pontjára.
-Főztem teát.- mutatott az üveg dohányzóasztalon pihenő két bögrére.
-Mikor volt neked ennyi időd?- döntöttem oldalra a fejem.
-Amíg VALAKI egy évig tollászkodott a fürdőszobámban.
-Jól van már, felfogtam! Na mit is akarsz?
-Beszélnem kell Eddel. Nagyon nagy bajban van.
-Itt te vagy a baj.- kortyoltam bele a teámba.
-Most nem jó az időzítés viccelődni!
-Na ja. Van valami piád?- kérdeztem unottan.
-Nincs! Igyad a teádat!
-Rohadj meg!- mondtam, majd indultam volna az ajtó felé.
-Nem mész te sehová!- állt elém, ezáltal elállva az egyetlen kiutat. Érezve, hogy ennek nem lesz jó vége, a zsebembe nyúltam a bicskámért, amit mindig magamnál hordok. A zsebemben tapogatva észre kellett vegyem, hogy az teljesen üres. Basszameg! Ezek Tord ruhái! -Ért a felismerés, majd gyorsan hátrálni kezdtem.
-Basszameg!- préseltem ki a fogaim között.
-Nyugi!- kapott utánam -nem úgy értem!
-Pontosan hogy is érted?
-Rohadt messze laksz, ezen a környéken nem ajánlatos éjszaka mászkálni, és külömben is, elmúlt éjfél. Ja meg vihar van. Nem indulsz te sehová.- tette keresztbe a karjait.
-Már ennyi az idő?- néztem rá az órára.
-Ja. Hozok neked takarót. Te bent fogsz aludni az ágyamon, én meg majd alszok a kanapén.- indult el az egyik ajtó felé.
-Te mióta vagy ilyen önfeláldozó? Tudtommal utáljuk egymást, nem? Vagy beverted a fejed, mikor majdnem kinyírtalak?
-Ki tudja?- vetette oda a választ, majd bement a szobába, és egy takaróval, és párnával tért vissza. Nem tetszik ez nekem. Biztos, hogy sántikál valamiben ez az idióta.
