Programhiba

Vörösre festette az eget a nap, épp lemenőben volt egy kellemes, száraz őszi nap után. Egy fekete festésű komornyik robot fejezte be a napi munkáit. Tegnap mosott, kitakarította a víztisztító szűrőit és megjavította a váratlanul elromlott akkumulátort, ami a napelemből nyert áramot tárolta, így ma felsöpört a hátsó udvar tornácán és gereblyézni kellett, legalábbis kellett volna. Lassan ősz közepe volt és egy darab levél se hullott a fákról és ami még furább, a fákon se volt egy darab sem.

A házba lépve az ajtó melletti tükörbe nézett. Kopott szürkés fekete festés volt a teljes "testén". Viszonylag egy korai modell, nem törekedtek arra, hogy emberre hasonlítson, így az alkatrészei több helyen - Főleg az ízületeknél - kilátszódnak. Az mondjuk egy könnyítés hisz a karbantartás így mindig sokkal könnyebb volt.

Belépve a nappaliba az ablak mellett felállított diagnosztikai géphez lépett. El akart végezni egy diagnosztikát, valószínűleg egy szoftveres hiba miatt nem jó a dátum. A mellkasából kihúzott egy kábelt és a gépbe dugva meg is jelent egy modernizált homokóra, ami azonnal forogni kezdett. " A Hálózat nem érhető el". Jelent meg a szöveg majd rányomott az újra töltés gombra. Biztos csak egy hiba. De a szöveg nem változott egyszer sem bármennyiszer próbálta, még a nap is lement a próbálkozások végére.

Az órára nézett, reménykedve, hogy az nem hibás, és tudta a gyerekek hamarosan megérkeznek. Ki állt a verandára és végignézett a kihalt utcán. Nagyjából egy óra várakozás után, elkezdett kutakodni a memóriájában, talán mondták neki, hogy ne várjon? El is kezdte pörgetni a fájlokat, de nem talált a közelmúltban semmi erre vonatkozót, majd végül mikor elért egy három évvel ezelőtti beszélgetést.

Este volt, a szobában nem volt nagy világítás csak egy állólámpa fénye próbálta bevilágítani a szobát. Az ura és annak felesége ült a bőrkanapén. A nő sírt még a férfi próbálta megvígasztalni.

– Merre vannak a gyerekek? – kérdezte – Már haza kellet volna érniük.

Válasz azonban csak a nő hangosodó zokogása volt.

– Már itt kellene lenniük – folytatta válasz híján – és a vacsora is kihűl.

– Hallgass! – kiabálta a nő. – Ők már nem jönnek többé, soha többé!

– Drágám nyugodj meg. Minden rendben lesz.

– Nem – suttogta halkan. – Már semmi sem lesz rendben.

Ahogy végetért a felvétel percekig bámult az utcára. A környék más volt három éve, sokkal élettel telibb, még egy unalmasabb napon is lehetett érezni a nyüzsgést. Aztán történt valami, nem tudta mi, és rengetegen kötöztek el, de akik maradtak őket sem látta többé az utcán. De végül is mindegy, neki nem munkája ezzel foglalkozni, megfordult és elindult a töltő állomáshoz, mint minden este.

Reggel egyből a diagnosztika pulthoz ment, ellenőrizni a ház és a saját állapotát. Egyből ahogy feloldotta a gépet egy hibaüzenet fogadta. Elromlott a napelem aksija, egy másik a 6ból. Ellenőrizte a gépen, hogy van-e csere alkatrész, viszont sajnos tegnap elhasználta az utolsó csere alkatrészt is, ezért el kell mennie a városba.

Magához vette azt a barna oldaltáskát, amit arra az esetre kapott, ha netán vásárolni mentek volna. Bár igazából már jó ideje nem használta. Miután bezárt mindent el is indult a belváros fele, ahogy megmondták neki figyelt az emberekre, akik túl nagy figyelmet fordítottak rá, de ez most nem áll fenn, senki nincs az utcán, az utcán, amit az utóbbi időben eléggé elhanyagoltak tele van szeméttel és a házak romosak, buja zöldbe bújva álltak üresen.