3. rész

349 33 6
                                    

Nulla életkedvel battyogtam az iskolába. Csak röpke húsz perc és oda lehet érni. Pff. Odaérve, megálltam a fehér vaskapu elött, bevártam Zayn-t, Liam-et és Niall-t. Múlt évben költöztek ide. Niall idén. Ő elsős. Elszívtuk a szokásos, reggeli tartósított hegyi levegőnket, majd vonultunk befelé az iskola épületébe. Szinte rögtön ahogy a nyolcas teremhez értünk, ami az emeleten, a tanári mellett van, meghallottam drága osztályfőnökünk hangját, ahogy beinvitált minket a terembe. Nem bioszunk van a kancsal tanárnővel? Áh mindegy. Minnél kevesebbet látom annál jobb. Komolyan mondom, rémálmom van attól a nőtől. Soha nem tudom puskázás közben, rám vagy a többiekre néz.
Bementünk. Leültünk a helyünkre. Az enyém az utolsó előtti padban van, Z mellett.
-Gyerekek, találkoztatok az új osztálytársatokkal?
- Azt se tudtam, hogy lesz.- súgtam Z nek.
-Nyuggesz bro, én se. -suttogott vissza.
Kopogtak az ajtón és bejött az igazgató bá és egy göndör, magas csávóval. Leesett állal néztem a fiúra, mire haverjaim mind felém fordúltak és perverzen vigyorogtak. Rájuk se nézve hallgattam, ahogy a mesés, rekedtes hangján bemutatkozik, az oszi felszólitására.
- A nevem Harry Styles. Tizenhét éves vagyok. Két napja költöztünk ide és jah... ennyi.
- Rendben Harry. Ülj le, mondjuk oda -mutatott a nő a mögöttünk lévő padba.
Ahogy elhaladt melletünk Niallék köszöntek neki. Helyet foglalt mögöttem, mire én autómatikusan hátrafordultam hozzá.
-Szervusz szépségem.

The our story ☆Larry Stylinson☆ DOBOTTWhere stories live. Discover now