Xayah & Rakan - Az első csók

Az első csók

A sötétség vesz körül, én azonban nem félek, mert a kedvesem karjaiban vagyok. Egy szikla tetején ülünk az erdőben lévő hegy magaslatai között. A hold és a csillagok nem világínak a vastag felhőtakaró miatt.

Egy tollamat hívom a tenyerembe, majd megtöltöm mágiával, amitől mindent lila fény borít be. Rakan kézfeje az enyémre siklik és ujjaink összefonódnak.

- Ez a sötétség... - kezd bele szerelmem a mondatba, mire ráemelem a tekintetem és várom a folytatást. – Arra az éjszakára emlékeztet, mikor sikerült téged betörnöm.

- Az hogy lehet, hogy a terveimre nem emlékszel, de egy ilyen dologra igen?

- Mert az az éjszaka fontos számomra – dönti nekem a fejét. – Akkor lettünk igazán egymásé.

- Pedig az elején mennyire nem akartam, hogy velem gyere – kuncogok. – De örülök, hogy ilyen akaratos voltál.

- Én is – teszi mindkét karját a derekamra és szorosan magához ölel. A fejem nekidöntöm a mellkasának és lehunyom a szemem, hogy jobban lássam magam előtt a képet, ahogy felvillannak abból az időkből...

Egy fogadó kocsmájában ülök a sarokban lévő asztalnál és egy térképet böngészek. Egy vastaya templomból elloptak két ereklyék, ebből az egyiknek a közelben kell lennie, ha a térkép helyes.

- Mikor indulunk? – hajol be mellém Rakan a térképre nézve. Olyan közel van hozzám, hogy az arca majdnem az enyémet súrolja. Még sosem hallott a magán szféráról? És különben is meddig akar még utánam legyeskedni?

- Nem mondtam, hogy velem jöhetsz – felelek neki közönyösen.

- Nem is kértem az engedélyedet. Oda megyek, ahol van egy jó kis csetepaté. Az pedig ott van, amerre te vagy – vigyorog rám önelégült mosollyal. – Ismerd be, hogy együtt jó csapat vagyunk. Míg én elterelem a figyelmüket, te megölöd az ellenfeleket és megszerzed, amire szükségünk van.

- Csak szeretnéd – állok fel és elindulok kifele a fogadóból. – Lassan indulok – teszem végül hozzá, ezzel jelezve, hogy ha jönni akar, készüljön.

A város mellett elterülő erdő sötét és elég baljóslatú. Egy pillanatra megállok, Rakan pedig egyenesen nekem jön.

- Mi az? – néz rám értetlenül.

- Miért loholsz ennyire a nyakamban? Abba belementem, hogy velem gyere, de attól még a tisztes távot tartsd meg köztünk.

- De ha megtámadnak, akkor így meg tudlak védeni.

- Engem nem kell megvédeni. És különben is, ne dobálózz olyan ígéretekkel, amiket nem tudsz megtartani – vetem neki oda, majd tovább indulok. A fák között a sziklából készült kisebb erődítmény áll, amely hasonlít egy barlangra, de látszik, hogy ezt nem a természet formálta.

A sötétben hirtelen megpillantok néhány szempárt, melyek aztán mély hangon elkezdenek morogni. Azonnal előhívok néhány tollat és pengét formálok belőlük. Még néhány pillanatig óvatosan közelednek, aztán nekünk rontanak. Rakan már ugrana is, de én azonnal eldobom a pengéimet és újra csend telepszik ránk.

- Ez könnyen ment – jelentem ki lazán és már úton is vagyok, hogy megszerezzem a vastaya ereklyét. Már majdnem a barlang bejáratánál vagyok, mikor Rakan elém ugrik és pajzsot emel körém. Szinte abban a pillanatban pengék koppannak a narancssárga burkon, majd csörömpölve érnek földet, ahogy leesnek.

- Szóval nincs szükséged arra, hogy megvédjelek? – néz rám nagyképűen, széles vigyorral. Erre én csak megforgatom a szemem és oldalra nézek. Nem akarom beismerni, de tényleg megmentett. Viszont ha ezt elmondom neki, akkor csak még jobban fog dagadni az egoja.