Nemsokára eljön a buli ugyhogy Dzsenivel elmegyünk vásárolni a plázába ,de előtte még eszünk valamit a KFC-be .
Kajálás után felszálltunk a villamosra ami egyből a pláza előtt állt meg.
Elöszőr a Bershkába mentünk ahol Dzseni vett egy nyakláncot én pedig egy haspólót.
Ezután bementünk a tally weijl -be ott a randira vettem egy világoskék A-vonalu ruhát eleg sok időt töltöttünk míg a kasszánál sorra kerültünk.
A következő hely a zara lesz ahol meglattam egy fekete testhez simuló ruhát. Dzseni nem talált semmi ruhát magának addig míg el nem mentünk az orsay kirakatánál ahol megpillantott egy fekete piros virágmintás ruhát amihez pont megy a nyaklánc amit az előbb vásárolt . Annyira örűlt neki mint egy kislány a baba háznak ,egyből beszaladt a boltba és a pulthoz szaladt hogy neki az a ruha kell ami a kirakatba van, és akkora szerencses mivel az az utolso s es darab volt .
Miután mind kettőnknek megvan a ruhája amibe megy a bulira ,ezután nallunk mentunk hogy hajakat és sminket próbáljunk 100% csajos szokás .
Én a kisimitott hajnál maradtam míg Dzseni göndört találta ki magának . De viszont a sminket azt nehezebb volt eldönteni hogy csak simán tusvonal legyen vagy csináljam füstösre kb egy órat gondolkoztam mikor Dzseni az egyik szemem kifestette füstöre a masikat csak simán tusvonallal . Igy könnyebb volt eldönteni hogy a bulira füstös a randira tus.
Ma este Dzseni nállunk alszik igy suliba is együtt megyünk.
Dzsenivel felkelltünk és lementünk kajálni apa ma egész nap itthon van ugyhogy délután elmegyünk teniszezni.
Dzsenivel a suliba egymás melett szoktunk űlni de a nap 80% ában beszélgetés miatt elültetnek minket .
Ugyhogy ma is ez történt kémia órán és leveleztünk
-hallod a randin megengeded h megcsókoljon Stefán?
- szerintem igen már régóta tetszik
- mindenről be kell hogy számolj majd ,ja és láttad ma Stefán volt barátnőjét?
- láttam igen elég kurvásan van felöltözve
- hát eléggé szerinted mi lesz a reakciója ha megtudja hogy randizol az exével?
- szerintem bele őrül xd legalább visszább vesz abbol a nagy arcábol hogy valaki túl tud rajta lépni ...-az biztos elég idegesítő .. nem értem Stefánnak mi tetszett rajta xdd
Stefán exe Dominika egy tipikus cica baba kleos szőke haj + 50 cm póthaj magassarkú és köldök piercing ...
Mikor a barátnőmnek dobom a cetlit veletlen Dominika egyik barátnője Szandi padjára esik jézusom csak el ne olvassa hírtelen én és Jenny is levörösödünk mikor nyitja kifelé a csaj a levelet mikor bele olvas tátva marad a szája .
Uristen a szégyentől elsüllyedek látom Dzseni arcát is hogy ő is igy érez.
Kicsengettek órárol és látom hogy Szandi szalad a levéllel kifelé a teremből , én és Dzseni egymásra néztünk és egyből a csaj után mentünk és már késő volt mivel már megmutatta Dominikának.
Dominika egyből nekünk esett hogy mit képzelünk magunkrol hogy ilyeneket írunk és gondolunk róla ,meg se tudtam szólalni mikor Dzseni oda szolt neki hogy ha kevésbé viselkednél és öltözködnél kurvásan lehet más lenne a véleményünk .
Dominika hangosan kacagni kezdett és a fejemhez vágta hogy én csak azért kellek Stefánnak hogy féltékennyé tegye őt !
Uh ez fájt ! rá mosolyogtam és elsétáltam Dzseni oda szol neki hogy fésülje meg a póthaját mert elég kócos .Imádom a barátnőmet mindig melettem van mindenben ezért meg is öleltem .
*Dzseni:ne foglalkozz azzal amit mondott azért szakitottak mert egy elviselhetetlen Stefánnak tetszel ne aggódj e miatt .
•Én :remélem is .
Ez az egesz elgondolkodtat hogy vajon tényleg csak féltékennyé akarja tenni Dominikát
Holnap este buli megpróbálok rá koncentrálni
Igy Dzseni sokat beszélgetünk hogy mennyi italt fogadjuk el ,vagy mit vegyünk Évinek nem a baratnőnk és még csak jóba se vagyunk így közösen egy ékszert veszünk neki .
Délután 5 óra van Dzseni és apával bementünk az egyik közeli ékszerboltba és egy csillag medálos ezüstnyakláncot vettünk neki remélem örülni fog neki mivel elég nagyképű és bunkó egy csaj .
Miután haza mentünk elővettem a tanulni valómat de csak a buli járt az eszembe ,mivel hogy életem első bulija lesz igy remélem minden a legnagyobb rendben lesz .
Nem szeretnék besűlni vagy gáz pillanatot teremteni.
Ugy féligmeddig megtanúltam a törit és az irodalmat de annyira izgatott vagyok a holnap este miatt hogy értem hogy aludni se vagyok képes . Az ábrándozásbol apu szakított ki szólt hogy a vacsora készen van , igy lerohantam a konyhába nállunk a vacsora ugy néz ki mint másnál az ebéd ,ami nem igazan egészséges de apu szeret megteríteni és néha elég csicsásan .
A mai esti menü : sültszzallona tojással és még egy kis hagymasaláta . Ahogy elnézem desszert is van csoki vanília fagyi a kedvencem .
Miközben falatozunk apu megkérdezi hogy biztos vagyok e abban hogy buliba szeretnék menni? Még elég fiatalvagyok .
Én csak annyit válaszolok ez nem olyan nagy buli apu csak a suliból lesznek ott ne aggódj e miatt .
Apu ugy latom megnyugodott miután kiejtettem ezt a mondatot .
Vacsora után segítettem neki elmosogatni aztán adtam neki egy jóéjt puszit és mentem lezuhanyozni zuhany közben bekapcsoltam egy lassu zenét megpróbáltam relaxálni . A zuhanyból láttam hogy csörög a telefonom igy kiszálltam és láttam hogy Stefán egyben örűltem is és eszembe jutott a kétej amit a kurva exe mondott a suliba .
Kis habozassal felvettem a telefont.
-szia nem zavarlak? mondta rekedtes hangon
- szia nem zavarsz most száltam ki a zuhanyalól .hallom a saját hangomon a feszűltséget
- rendben csak hallottam hogy össze vesztél Dominikával .
- ooo igen csak egy félre értés volt vagyis a baratnőmmel beszéltünk és volt róla szó amit hát megtudott-igen jol tudom hogy mi történt mivel Dominika elkuldte a levelet és elmondta hogy volt .
-: oh az remek hat ne haragudj ha megbatottalak ezzel vagy valami
- most viccelsz? Dehogy haragszom kinem állhatom Dominikát fél évig jártunk de az őrületbe kergetett ,annyira idegesítő folyton arról beszélt hogy ő milyen szép meg csinos , hogy a pasik buknak rá stb ezért is hagytam el .
Ja és ne törődj vele amit a végén hozzád vágott ő már csak ilyen sokat hisz magárol és te tényleg tetszel azért is hivtalak el randizni .
•Én: oh köszönöm most megnyugtattál , nagyon aranyos fiú vagy és jóképű is .
*Stefán: te is nagyon szép vagy de most megyek mivel apukámmal videojatékozunk majd beszélünk jóéjt :*
*Én: rendben szia neked is :*
Jézusom a szivem leállt egy pillanatra azt hittem le fog szidni amit az exédől írtam a levélbe , és megnyugtatott hogy nem csak azért akar velem randizni hogy Dominikát féltékennyé tegye .
Hajnali 01:00 óra lehetett mikor elaludtam most elég álmos vagyok igy iszok egy kávét amit csak akkor szoktam ha a szokásosnál is fáradtabb vagyok . Ránézek a telefonra és látom hogy Jenny irt sms -t hogy ma van a nagy nap az első bulink .
Ez a csaj hogy bele tudja élni magát mindenbe ezt szeretem benne a legjobban .
Felöltöztem egy fekete nadrágot vettem fel és egy viragmintás pólót.
Megreggeliztem aztán apu elvitt az iskolába ma egész nap itthon van ,igy a bulira is eltud vinni engem és Dzsenit
Beérkeztem az iskolába Dzseni lerohant és áttölelt. Gondoltam hogy ilyen izgatott lesz a buli miatt de hogy ennyire , Dzsenivel bementünk matek az első óránk és halottam befelé menet hogy Dominika is ott lesz a bulin kicsit felidegesitett de nem szabad ra gondolnom csak arra hogy jol fogjuk magunkat érezni.
Annyira lassan telik ez a nap soha nem lesz már este olyan mintha 2 nap telt volbna el de még csak a 3. Óránk tart ami tesi , soha nem értettem hogy minek minden nap tesi óra mikor nem vagyunk tesi szakosok , szeetek sportolni de ezek a tesi órák semmire sem jók . Nemsokára ebédszünet következett mikor Dominika elment mellettem es vihogni kezdett . Okos enged szamár szenved !
Így nem reagáltam rá semmit .
Ebéd után fizikaórára mentem a fizika tanárom nagyon szigorú mindenkivel csak velem kivételezik valamiért egyaltalan nem tudom hogy mit lát bennem és még csak nem is vagyok nyalis hogy szeressen .
Fizika óra után haza mentem már izgatott voltam nagyon ,hogy pár óra és buli .
ESTÁS LEYENDO
Szerelem és a múltam
RomanceEgy nő aki örökre a múlt sötét fellegeiben él! Egy nő akit a múltja kísérti ! Vajon képes lesz végleg elszakadni tőle ? Vagy örökké a múlt rabságában lesz? Vajon egy igaz szerelem képes lesz begyógyítani a sebeket? Vagy még tovább sebezi?