Finn Wolfhard a szomszédban

6. fejezet

Luna Perkins utálói csoport
Reggel a telefonom pittyegésére ébredtem. Még nem az ébresztőm szólt, hanem az... az értesítéseim keltettek fel. Emiatt eddig sosem volt problémám, nagyon ritkán jött ehhez hasonló. Most azonban egyfolytában jelzett a telefon.
Megnéztem az Instagramom. Több, mint ötezer követővel volt több, mint azelőtt. ÖTEZER. Borzasztóan sok, legalábbis számomra. Jött pár felkérés is, de mindegyik csak annyit akart kérdezni, hogy én vagyok-e Finn Wolfhard barátnője. Felmentem Twitterre is, ahol a követők mellett egy csomó megjelölés is volt.

Sok boldogságot! 💕 @finnwolfhardofficial @luna_perkins

Nem is feltűnő, hogy a kis antiszociális csaj így akarta felhívni magára a figyelmet!!! 🤔
@luna_perkins

Sziasztok! Csináltam egy Luna Perkins utálói klubbot Twitteren és Instán is, szóval aki szeretne, az csatlakozhat. A neve: Egy követő mániás élete. @luna_perkins

Nem értem, hogy miért kell egyből azt levonni, hogy a követőkre hajt!!! Szerintem tényleg szerelmesek! @luna_perkins

Kis idióta pic$a. Csodálom, hogy Finn még nem vette észre, hogy csak a pénzre, meg a hírnévre megy... 🤢 @luna_perkins

Majdnem száz ezekhez hasonló értesítést kaptam. Volt köztük pár gratuláló, de a legtöbb utálói poszt volt. Az utolsón majdnen elsírtam magam. Ezt komolyan gondolják? A pénzre megyek?
Finntől kaptam több sms-t is.

Luna, minden rendben?

Hahó! Ott vagy?

Kérlek Luna, sajnálom!

Luna ne hallgass rájuk!

LUNA!!!

Nagyot sóhajtottam. Őszintén szólva semmi kedvem sem volt a sulihoz, legszívesebben sírni tudtam volna.
Kisétáltam a mosdóba és hideg vízzel megmostam az arcom. A tükörbe néztem. Általában egy erős, magabiztos lányt látok. És hogy kit láttam most? Valakit, aki éppen összetörni készül.
Megcsináltam a szokásos reggeli rutinomat, majd felvettem egy világoskék farmert, egy szürke rövidujjú felsővel és egy farmer dzsekivel.
Úgy döntöttem, hogy nem leszek ideges és nem fogok sírni! Hiszen mit érdekel engem az ő véleményük?
Kisétáltam az utcára, majd elindultam a suli irányába. Mikor a hatalmas udvarán sétáltam keresztül, mintha mindenki elcsendesült volna. A focizók abbahagyták a játékot, a kockák felnéztek a telefonjaikból, az addig beszélgetők elnémultak. Engem néztek. Hallottam pár utálót is, akiknek nagyon nem tetszett, hogy a tegnapi után elmentem suliba, de a legtöbben csak kiröhögtek. Aki mellett elsétáltam, elkezdett nevetni és próbált nem feltűnően képet csinálni rólam.
Amikor beértem, ugyanez volt a helyzet. Odasétáltam a szekrényemhez és betettem a fölös tankönyveket, csak az első két óráét hagytam magamnál. Mikor becsuktam, észrevettem, hogy mindenki nagy ívben elkerül. Minimum két méteres távolságot tartott mindenki, ami eddig sosem fordult elő.
Az osztályunk felé fordultam, aminek kinyílt az ajtaja. Finn lépett ki rajta és amikor meglátott, magabiztosan elindult felém. Mikor odaért hozzám, megfogta a kezem, másik kezét az arcomra tette és megcsókolt, mindenki szeme láttára. Mikor abbahagytuk, egymás szemébe néztünk. Tudtam, hogy mindenki minket figyel, de nem érdekelt. Finn a fejével az osztályunk ajtaja felé bökött, mire én is elmosolyodtam. Mellette sétálva sokkal másabbnak éreztem magam. Mint aki megtalálta a másik felét. Már nem voltam elveszve.
A nap további része hasonlóan telt, mint a reggel. Mérges pillantásokkal bámultak minket, a velünk szembejövő sráccok kinevettek, a lányok pedig forgatni kezdték a szemüket. Mire az utolsó óra is eljött, azt hittem megbuggyanok!

Suli után kettedben sétáltunk hazafelé.
- Tudod a hétvégén lesz egy díjátadó Arizona államban. Tudom, hogy nagyon messze van, de szeretném, ha te lennél a kísérőm - mondta Finn.
- Ó Finn! - Néztem rá kissé elszontyolodva. - Ha nem anyum nem engedne el, vagy a sajtó terjesztene rólam mindenfélét, akkor a rajongóid szednének szét.
- Ez nemet jelent? - kérdezte fancsali fejjel.
- Még megbeszélem anyuval. Te is akarsz jönni, hogy rábeszéld vagy majd írunk? - Túrtam bele göndör hajába.
- Megyek veled! - fogta meg a kezem, majd felkapott a hátára.