Kilences körzet(Stray Kids ff.)-Befejezett

1.

*EunBi szemszöge*

Reggel volt. A napsugarak az ablakon keresztül keltegettek. Nem hagytak visszaaludni, így hát kikeltem az ágyamból és felöltöztem. A választásom egy enyhén kopott farmerre, egy szürke pólóra és a farmeringemre esett, ami szintén nem a régi színeiben pompázott. Felhúztam a rózsaszín papucscipőm és elindultam volna a lépcső felé, amikor szólt a nevelőnőm, hogy az igazgatónő hívat. Engedelmesen az iroda felé irányítottam magam, majd kopogtattam és benyitottam.

-Jó reggelt igazgatónő! Szóltak, hogy hívat-mosolyogtam kedvesen.

- Jó reggelt neked is! Igen, hívtalak. Egy nagyon kényes ügyről van szó-figyelmeztetett előre.

-És mi lenne az?

-Az a helyzet, hogy felkeresett egy állítólagos rokonod, bizonyos Bang Chan. Mivel már betöltötted a tizenhatodik életéved és el kell hagynod az otthont, ezért felajánlotta a rólad való gondoskodást, valamint holnap reggel vár Szöulban a reptéren.-tájékoztatott az igazgatónő.

-Ez nekem túl gyors-halkult el a hangom.

-Jia majd segít pakolni. Kérlek, hogy vigyázz magadra és majd hívj-ölelt magához.

Jia néni segített este bepakolni. Csomagolás közben észrevettem pár könnycseppet lefolyni az arcán. Megkérdeztem mi baj, mire ő azt válaszolta, hogy hiányozni fogok neki. Megnyugtattam, hogy fogom hívni és majd meglátogatom őket bármi is történjen. Fájt a búcsú, de tudtuk, hogy egyszer úgyis eljön ez a perc.

~Másnap~

Már késésben voltam, szóval gyorsan elbúcsúztam az otthontól. Gyorsan fogtam egy taxit, amely kivitt a reptérre. Szerencsére most az egyszer a szerencse mellém állt és minden rendben ment. A gépen egész végig azon járt az eszem, hogy vajon az a bizonyos Chan milyen is lehet. Valami dagadt vén férfira tippeltem. Végül eljött a leszállás ideje is. Megint csak nem volt szerencsém, mert annyira el voltam a bámészkodással, hogy már a reptéren majd' kitörtem a nyakam. Elestem a saját lábamban kis híján, mikor két kar ragadta meg a derekam. Igyekeztem felfedezni az arcát, amely valami eszméletlennek bizonyult az ezer wattos mosolyát kicsit sem leszámítva.

-Kim EunBi?-húzta fel az egyik szemöldökét.

-Honnan tudod?-álltam végre saját lábamra.

-Bang Chan-nyújtotta felém a jobb kezét, amit kisebb sokk után megragadtam.

-Add a csomagod-nyúlt bőröndöm felé- Hazaviszlek az új otthonodba.

-Hát rendben-indultam Chan után bamba és üres tekintettel.

*Chan szemszöge*

Otthon kitettem EunBi-t és kicsit körbevezettem a lakásban, majd eljöttem otthonról. A lepukkant épület elé érve, figyelmes lettem egy fekete járműre és egy csapat motorra.

-Szóval ők azok ismét-sóhajtottam egyet, majd beléptem az épületbe.

Odabent már nagyban folyt a vita MinHo és a Seventeen vezére közt.

-Ugyan már gyerekek-indultam a vitatkozó óvodások felé- Mire az erőszak?

-Akkor kérlek Chan-szólt nekem MinHo-Magyarázd meg ennek a bohócnak, hogy húzza el a csíkot a pattogó pincsijeivel együtt.

-Ez a bohóc, drága MinHo, eltűnik, amint elmondja mondandóját-mosolygott ördögien S.Coups, mintha ezer éves barátok lennénk, holott ennek fele sem igaz.

-Akkor hajrá- intéztem egy magabiztos mosolyt S.Coups felé.

-Csak annyi, hogy ez volt az utolsó figyelmeztetés.

-Részemről meg csak annyi, hogy tűnj el- lépkedtem magabiztosan -Ez a mi körzetünk és számodra nincs itt hely. Vonszold el magad a talpnyalóiddal együtt és soha ne is gyertek vissza, különben nem leszek ilyen kedves és erőszakot kell alkalmaznom.

-Elmegyünk, de ennek a piti hősiességeteknek most már valaki tényleg megissza a levét-nézett fenyegetően a bandavezér, majd leléptek.

-Csak a szájuk nagy- veregette meg a hátam Jisung.

Hát igen, ők a bandám. Mi vagyunk a kilences körzet úgymond védelmezői. Igyekszünk, hogy minden rendben menjen, viszont a dolgunkat az ilyen balfékek is megnehezítik. Stray Kids vagyunk, mint kóbor gyerekek. Kiskorunkban elhagytak a szüleink, így segítettük egymást, még ha utcagyerekek ként is kellett nőnünk. Az emberek anno folyton lenéztek minket és a külső alapján ítélkeztek, mígnem rájöttek arra, hogy mennyi mindent tettünk értük és a biztonságukért.

-Leszállítottad a csajt?-érdeklődött WooJin.

-Ő más számomra, mint egy egyszerű lány, tudjátok-mosolyodtam el-Hány lányért hamisítottam már meg iratokat?

Nos, igen. Hamisítottam iratokat, csupán azért, hogy biztonságot nyújtsak számára. Már kiskorában is nagyon tetszett ez a lány, mikor a szüleim átvittek náluk játszani. Kár, hogy meghaltak a szülei és így a kapcsolatunk is megszakadt, viszont végre velem van ismét és ez a lényeg.