Az Egész Csak Játék

Ébredés

Arra keltem, hogy vacogok. A pizsamám csupán csak egy top-ból és egy melegítő sortból állt, ami eddig még túl melegnek is bizonyult a forró nyári éjszakákon, most viszont majd meg fagytam. A megszokott puha matrac helyett a földön feküdtem és mindenem sajgott a kemény padlón való alvástól. Biztos leestem az ágyról... érkezett az ésszerű magyarázat az agyam egy -még most is ébren lévő- zugából. Résnyire nyitottam szemeimet és az ágy után tapogatóztam a sötétben, de semerre nem találtam. Ekkor csapott belém a felismerés, miszerint az én szobámban padlószőnyeg van de az ismerős puha anyag most nem simult alám -, mint általában, amikor elterültem rajta egy hosszú nap után- ellenben a hideg kőpadló kitartóan hűtötte továbbra is a testemet. Felpattantam a földről és magam köré fontam a karjaimat, egy kis minimális meleg reményében. Kétségbe esetten pásztáztam újra és újra körbe a szobát (/helyiséget/lakást kitudja?!) egy kis fényt keresve vagy legalább valami ismerős dolgot, ami adna egy kis támpontot, hogy hol lehetek. Tisztán emlékeztem, hogy előző este még az ágyamban aludtam el, az apró neon zöld csillagjaimat bámulva a plafonon, de most azok sem voltak sehol így már száz százalékig biztos voltam benne, hogy ez nem az én szobám. (Vagy valaki nagyon alapos munkát végzett egy éjszaka alatt azért, hogy ne ismerjem fel) Gombóccal a torkomban toporogtam egyhelyben és fogalmam sem volt arról, hogy most mégis mihez kezdjek? Halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy hol vagyok és ötletem sem, hogy miért nem otthon ébredtem a puha matracomon, egy lerugdosott lepedővel a földön. A sírás fojtogatott miközben próbáltam valami ötletet kicsikarni magamból. 'Nyugalom Auróra, csak nyugalom minden rendben lesz ez csak egy rossz álom...biztos, hogy csak egy rossz álom.' Nyugtatgattam magamat miközben kinyújtottam a kezeimet és apró léptekkel elindultam valamerre gondolván, hogy egyszer majd csak elérek egy falhoz és ha szerencsém van akkor még villanykapcsoló is lesz rajta. Mindenem remegett és nem csak a hidegtől, hanem a tudattól, hogy egy vadidegen helyen vagyok , vak sötétben , teljesen egyedül, egy szál pizsamában. Ez nem igazán nyugtatott meg. Álljon meg a menet.! Ki mondta, hogy én egyedül vagyok itt??

-Ohm...Hahó... Van itt valaki??!-kiáltottam félhangosan remélve, hogy nem patkányoktól kapok választ erre a kérdésre. A hangom végig kongott a szobán de nem érkezett válasz. Szuper akkor egyedül vagyok. Nyeltem egy hatalmasat majd folytattam csoszogó utamat előre, közben a szememet folyamatosan erőltettem hátha kiveszek valamit, esetleg valakit a sötétségben de -azon kívül, hogy percek múlva már mindenhol szikrákat láttam és fájt a fejem- nem értem el vele semmit. A hideg kő hűségesen simult a talpamhoz nem tört meg sehol még egy pillanatra sem, továbbra is kitartóan hűtötte a testemet. Már nem tudom mióta araszolgattam előre de végre elértem valamihez. Az ujjaim puha anyagba fúródtak és hiába erőlködtem nem mozdultak...oda ragadtak. A fejemet kétségbe esetten kapkodtam ide-oda és az undor fokozatosan kúszott fel a torkomon. Ha most nem bőgőm el magam akkor soha, ugyanis a puha anyag kísértetiesen hasonlított egy pókhálóra. Egy nagyon, nagyon, nagy vastag és erős szálú pókhálóra. Ajkaimat egy apró sikoly hagyta el majd elkezdtem kifelé rángatni a kezeimet a puha, ragacsos fogságból, az anyag hirtelen engedett én pedig villámgyorsan ugrottam arrébb és őrült módjára rázogattam össze -vissza a kezeimet, hogy az undormány lejöjjön róla.

-Fuj, fuj, FUJ! ISTENEM AURÓRA KELJ MÁR FEL! -kiabáltam magamra majd belecsíptem egy, hatalmasat az alkaromba, hogy felkeljek...

-Auuuuch!!-sipákoltam. Fájdalom könnyei szöktek a szemembe-tuti befog lilulni-motyogtam magamnak miközben a csípés helyét dörzsölgettem. Én barom minek csipkedem itt össze magam?

-Hanna!!! Apa!!! Anya!! Valakiii kérleek...-kiáltottam-segítsetek...-suttogtam kétségbe esetten, majd térdeimre estem...ez rohadtul nem egy álom, nagyon de nagyon nem egy álom!!!Mégis miért pont velem történik ez??!Nem csináltam semmi rosszat, csak próbáltam élni az életemet. Nem voltam gonosz senkivel nem az a tipikus pláza (ribanc) cica voltam. Egy egyszerű lány voltam megbízható szerető barátokkal egy normálisnak mondható családdal és egy jó élettel akkor még is vajon...a gondolataimnak a helységet elárasztó tömérdeknyi fény parancsolt megálljt. Beletelt pár pillanatba mire megszoktam a hirtelen jött világosságot. Mikor már nem csak foltokat láttam megpróbáltam felmérni a helyet ahová kerültem. Kocsonyává vált lábbakkal tápászkodtam fel a földről és remegve fordultam körbe. Hatalmas volt a szoba, ahol álltam. A teremben rajtam kívül semmi és senki nem volt. Falai pár méterrel mellettem sötétellették, oda léptem és óvatosan hozzá értem a fekete felülethez ám az szilárd maradt nem ragadt már úgy, mint alig pár pillanattal ezelőtt. Lehetséges, hogy csak én képzeltem oda a pókhálóféle masszát az előbb?? Csak hallucináltam volna? A teremben nem láttam senkit egyedül voltam.