When we're old//LietPol Songfic

When we're old

A nap első sugarai már bevillantak a pár szobája ablakának függönyein keresztül. Toris szempillái megrebbentek a hirtelen fény hatására, majd a fiú lassan ki is nyitotta szemeit. Elmosolyodott, ahogy meglátta a mellette még jócskán durmoló lengyel barátját. Mindig aranyosnak tartotta Feliks rózsaszín pizsamáját és azt, hogy picit nyitva volt a szája miközben aludt. Tudta, hogy fel kéne kelnie, ha nem akarja felidegesíteni Oroszországot azzal, hogy nem szolgálja fel időben a reggelit, de mégsem tette.

Akármennyire is egy ijesztő, kukkoló perverznek érezte magát, el akart tölteni így egy kis időt a barátjával. Ébren úgyis mindig csak hisztizett, hogy ő nem is aranyos, Litvánia akármennyire állította az ellenkezőjét.

~I know I’ll never forget,
that day the first time we met~

A fiúnak eszébe jutott mennyit is fejlődött a kapcsolatuk az eleje óta. Igazából uralkodóik közbenjárásával ismerkedtek meg még több száz évvel ezelőtt. Akkor még nem is gondolta volna, hogy Lengyelország idegesítő, nagyszájú, arrogáns, főnökösködő álarca mögött igazából egy érzelmes, édes fiú rejtőzik, aki sajnos túl sok mindenen volt már túl, még országként is.

~We’ve come a long way since then,
and I would do it all again~

Nem is látta őszintén mosolyogni a lengyel fiút azon a kisebb dombon történt beszélgetésükig. Történeteket meséltek egymásnak, nevettek, Feliks még bukfencezett is a fűben. Olyan izgatott volt, mint egy kisgyerek és Toris ha nem is gyakran vallotta be, élete egyik legjobb napjaként emlékezett rá.

~From your very first smile,
I knew that I’d walk a mile~

De sajnos a háború ezeket a nyugodt napokat is félbeszakította. A Teuton Lovagrend azaz Poroszország háborút indított a lengyel-litván unió ellen. Mikor Feliks otthagyta a legnagyobb bajban, Litvánia azt hitte ez a vég. A legjobb barátjának hitt fiú magára hagyta, Poroszország pedig szétzúzza az otthonát, őt magát és kereszténységre kényszeríti a megmaradt népét.

Viszont Lengyelország egyáltalán nem tántorodott meg. Hátulról mért csapást a porosz seregre, a litvánokkal együtt teljesen szétzúzva azt. Toris ekkor jött rá mekkora szerencséje is van a lengyel fiúval és arra, hogy soha nem szabad elengednie.

~See it’s for real when you know
You never wanna let go~

  - Mmm...

Toris annyira elmerült a gondolataiban, illetve a régi időkre való emlékezésben, hogy fel sem tűnt neki, hogy azzal, hogy végig a szőke arcát simogatta, sikerült felébresztenie.

  - Mit csinálsz?- Lengyelország ásított egy nagyot, majd felült és kíváncsi tekintettel kezdte méregetni a litván fiút. Toris elvörösödött és próbálta kerülni Feliks világoszöld tekintetét, ami őszinte nevetést váltott ki a másikból.

  - Ne nevess ki!- Ha időben kiment volna a konyhába, a barátja nem röhögné ki és Ivan körül se jelenne meg az a szokásos lila aura, amit sajnos már túl jól ismert.

Feliks nem szólt semmit, csak magához ölelte a barnát, visszarántotta az ágyra és úgy bújt hozzá, mint előző este, mielőtt elaludtak.

  - Totálisan aranyos vagy Liet!

Litvánia arcán halvány mosoly jelent meg és magához ölelte a kisebb fiút. Tudta, ha már nem is unióként, de mindenképp vele akar lenni élete végéig.

~These are the reasons
I want you to know, ohhh
You make this place feel like home
These are the reasons
I can’t let you go, ohh
Let’s sing this song when we’re old~