A Kalózhercegnő

Second Part

A hullámok össze-vissza csapkodtak a vízen sikló hajók miatt. Bár kiskorom óta tudtam úszni - hisz ez elvárható volt attól, aki egy vízzel körbevett szigeten született- de még így is nehézség lett volna az elsodródott hajóra vissza evickélnem. Próbáltam fenntartani magam a felszínen, nehogy elsüllyedjek az egyik hullám miatt. Ekkor óriási dörrenés hallatszott a hajónk felől. Kilőtték az egyik ágyút, ami valószínűleg nem találta el a hajót, de elég volt arra, hogy egér utat nyerjenek. Odakaptam a fejem az angolok hajója felé, amikor is egy alak úszott mellém. Fehér egyenruhája, - amit az engem vízbe lökő férfi is viselt - teljesen elázott, ezzel viszont ő mit sem törődve megragadta a karom, majd húzni kezdtett a hajó felé. Ezzel csak egy gond volt, hogy az angolok „ladikjára" tartott.
- Engedj el! - kezdtem el kirántani a karom a szorításából. - föl nem teszem a lábam arra a patkányfészekre - sziszegtem, a víz alatt megrúgva a férfit, ezzel kockáztatva, hogy mindketten elmerüljünk a hullámokkal.
- Fejezze be - sziszegte. - csak segíteni szeretnék magának
- Nem kell a segítsége - próbáltam egyre idegesebben kiszabadulni, hisz a mi hajónk még elég közel volt, hogy feltudjak rá érni. De ekkor átfutott az agyamon egy gondolat, hogy amíg ők velem vannak elfoglalva, apukám es a legénysége megszökhetnek. Így, fogcsikorgatva hagytam, hogy a matróz felhúzzon a hajóra. Csurom vizes hajam az arcomba lógott, fehér ingem és a barna nadrágom tocsogott a víztől. Amint a lábamat tettem a fedélzetre lábam nyomán kisebb víz tócsák maradtak, ahogy a falecek beszívták.
- Szeretném meghálálni a segítségét, Mister - vettem elő az angyali mosolyom. - amiért megmentett.
- Valóban? - mosolyodott el reménykedően, mire gúnyos mosollyal és jól irányzott rúgással az ágyékán, köszöntem meg a segítségét. Amint láttam, hogy összegörnyed és egy káromkodás hagyja el a száját, kerestem egy menekülő utat. Megpillantottam egy kötelet, amivel akár ki is lendülhettem a tenger felé. Odafutottam ahhoz, ám ekkor egy őszes hajú úrral találtam magam szembe. Lassan hátrálni kezdtem, ahogy közelebb lépett hozzám.
- Nocsak, nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim? A híres Henry Avery lánya, személyesen. Öröm, hogy a köreinkben láthatom önt - húzta ravasz mosolyra a száját.
- Honnan ismer? - szűrtem a fogaim közt. Erre az egész hajó harsány nevetésbe tört ki, de a férfi egy legyintéssel elhalgatatta őket.
- Ugyanúgy nézel ki, mint az apád. Ugyanolyan kéklőzöld szempár. A hajad fekete, mint a korom, ahogy apádé is. Mellesleg, hidd el, hogy elégszer láttalak már apád hajóján - nevetett fel, de rögtön elkomorult. - fiam, te voltál, akinek hősködni támadt kedve. Akkor felügyelj is az újdonsült vendégünkre - intett a fiának, majd hátat fordítva nekem, valamit odasúgott a közelben álló férfinak, majd tovább állt. A fia, ismét mellettem termett és mielőtt újabb kísérletet tehettem volna a szökésre, hátrakötözte a kezemet.
- Nem kell félned. Senki sem nyúlhat hozzád egy ujjal sem, amíg én ezen a hajón vagyok - súgta a fülembe, meleg lehelete csiklandozta a bőrömet.
- Ez nem egy romantikus regény, ahol te vagy a hős férfi - feleltem unottan. - mellesleg neked nagyobb okod lenne félni. Tőlem - húztam kihívó mosolyra a szám, amit persze nem látott, hisz a hátam mögött lépkedett.
- Nem félek - kezdett el a hajó belsejébe vezetni. A kabinok melletti folyosókon puskaporos, élemiszeres és egy darab halálfejes hordó állt.
- Majd fogsz - feleltem, majd kirántottam az összekötözött kezemet a szorításából és készültem megismételni a megismerkedésünkor cselekedett tettemet, ám amikor megfordultam, egy éles pengével találtam szembe magamat.
- Befelé a kabinba - felelte, hangja idegesen csengett. Kezdtem feldühíteni, ami már mosolyt is csalt az arcomra, bár ismét meggátolják, hogy eltűnjek innen. De mivel épp egy fegyver hegye nézett szembe velem, így hátrálva benyitottam az első kabinba a folyosón.
- Most pedig jobban tennéd, ha nyugton maradnál és nem próbálnál megszökni. Ha segítessz nekünk, akkor mi is segítünk - felelte, állkapcsát megszorítva. Felhúzva a szemöldököm várták, hogy mi is az alku tárgya.
- Vezess el minket a kalózok szigetére - támasztotta le a kardját a fal mellé, de nem mozdult a kabin ajtajától. - apám akar eljutni oda és, ha ő valamit akar, akkor meg is kapja - nézett mélyen a szemembe.
- Soha - köptem az arcába. - én nem vagyok olyan gyáva, mint ti, angolok. A kalózok - bár nem tűnnek annak - betartják az esküjüket - feleltem sziszegve, majd szétrobbantam a dühtől.
- Majd meglátjuk - felelte kihívóan vigyorogva, mire őszintén meglepődtem.
- Nem félek tőled - feleltem farkaszemet nézve vele.