Virgin4u

1.3K 37 5
                                    

A bejárati ajtó halkan nyikordult. A kintről beszűrődő utcai világítás adott annyi világosságot, hogy ne essen hasra a szétdobált méretes tornacipőkben. Lara ebből tudta, hogy a bátyja hazajött a hétvégére, és a legjobb haverja is vele jött. Azok ketten elválaszthatatlanok. Lábujjhegyen osont befelé, felkapcsolta a világítást a fürdőszobában, hogy ne vaksötétben tapogatózzon a lépcsőkig. Így is majdnem lesöpörte az előszobaszekrényre rakott vázát a barkaágakkal, felakasztgatott hímes tojásokkal. Anyját elkapta az ihlet a lakásdíszítéshez. A lány biztos volt benne, hogy holnap reggel szerte a házukban nyuszikák, barikák, pelyhes kiscsibék fognak díszleni. Még néhány éve nagy lelkesedéssel segített a ház ünnepélyessé tételében, sokat a díszek közül saját kezűleg készített. Mostanra az édesanyja belenyugodott abba, hogy Lara végérvényesen kamasz, már nem tudta rávenni a családi programokra.

A nappali kanapéja felől szuszogás hallatszott. A settenkedő felkapcsolta a lépcsőház vészvilágítását, ami épp csak a lépcsőfokokat világította meg, megmentője a házibuliból hazaérkező tinédzsernek. Gyerekkorukban ezek mindig világítottak, de mostanra az apjuk takarékosságból kiiktatta ezt a szokást. A gyér fénynél a szuszogóra pislantott, vágyakozón felsóhajtott, frusztráltan beletúrt hosszú barna hajába. Patrik, testvére haverja, hanyatt feküdt, egyik karja, lába lelógott, mellkasán felnyitott laptop. Nem kellett látnia ahhoz, hogy tudja, a srác rövid haja menő kócos, alsó ajka harapni valóan biggyedt, és állán a gödröcske elviselhetetlenül aranyos.

A szoba bútorait kicselezve az alvó mellé osont, hogy biztonságba helyezze a számítógépét, lehetőleg anélkül, hogy a fiút felébresztené. Gyakori vendég volt náluk, és a lány szerint csak azért élt, hogy őt bosszantsa létezésével. Az a srác volt, akibe bármelyik tinilány belezúgna. Óvatosan leemelte a laptopot, ami az érintésétől megelevenedett.

Letette a számítógépet a kávézóasztalra. Örült, hogy le volt némítva a hang rajta. Elindult az utoljára játszott videó a megnyitott honlapon. Pornó, mi is lehetne más? Izmos csávó fűzögetett egy, ágy szélén ücsörgő, piruló lányt. Épp romantikus jelenet is lehetett volna, ha nem villognak gusztustalan reklámok a videó mellett. A vörös hajú nő nagyon fiatalnak látszott, porcelán bőre szinte világított, egyszerű szabású ruhája, szolid sminkje és zavart tekintete egyáltalán nem illett egy pornószínésznőről kialakított képbe. Lara is volt már ezen az oldalon, nem tartotta magát prűdnek, és az internet korában hol tanuljon egy serdülő a szexről? Az ágy szélébe kapaszkodó lány azonban valahogy megérintette. A felvétel angol címét szabadon így fordította le magának: Tanja, egy orosz lány szüzességének elvesztése. A Virgins4U oldal feltöltése, ahol a leírás szerint csak valóban szűz lányokról készült videók szerepelnek. Amilyen ő maga is, jutott eszébe e felkavaró gondolat. Halkan lecsukta a laptop képernyőjét, és felosont a szobájába.

Egy kosárlabda folyamatos pattogásának, és pasik kurjongatásainak hangjára ébredt. Ezek ketten már nem először törik meg a vasárnap reggel szent csöndjét. Még ha szórakozni mentek is szombat este, mindig előbb felébredtek Laránál, és örömmel használták ki a garázsra felszerelt kost egy kis barátok közötti versengésre. Tapintatosság egy csepp sem szorult bennük. A lány morogva a fejére húzta a párnáját. Talán visszaaludt volna, de eszébe jutott a hajnali élménye azzal a videóval. Ha Patrikot ennyire felizgatják a szűz lányok, akkor nem kéne másfelé keresgetnie! Hamarosan betölti a tizennyolcat és még nem volt fiúval. Egy időben szívesen elfogadta legjobb barátnője, Nóri, bűnbakját, aki szerint csakis a bátyja tehet erről. Az igaz, hogy Levente féltette a húgát, és közismert volt az elrettentése, amit többször is kijelentett, amint őt elengedték a szülei szórakozni a hétvégenként, de már megértette, hogy valami mélyebb dologról van szó. Vele nincs valami rendben. Az élete egyszerűbb lenne, ha rájönne, mi. Talán épp ez az agyonelemzés az. Nem volt elég csak az a kis bizsergés, amit attól érzett, hogy tudta: valaki szívesen megkettyintené.

Virgin 4 U (novella)Where stories live. Discover now