Az ember nem tudja olyan szinten kontrollálni az érzélmeit, hogy befolyásolja kibe szeret bele és kibe nem.
Általános iskolában kezdődött, negyedik osztályban jött hozzánk egy új diák. Jisoonak hívták.
Nincs mit rajta kertelni, tipikus első látásra gyerek szerelem volt. A röhejes része az egésznek, hogy még a mai napokban is úgy vagyok vele, lassan felnőtt tizennyolc éves fejjel is, hogy folyamatosan zavarba jövök, ha véletlenűl találkozok vele az utcán.
Pedig azt hittem, hogy én ezt a fejezetet kurvára lezártam magamban.
Aztán jött a nyolcadik évvége a tovább tanulás, miegymás és összetörtem, nem mintha közel áltam volna hozzá, de a tudat, hogy nem láthatom többé a mókus fejét elkeserített. Ráadásul, sosem könnyű feladni azt a megszokott közeget amiben x éve élünk.
Beszari alak voltam világ életemben, és ahogy felkerültem az ország egyik legnagyobb városába középiskolába hirtelen azt sem tudtam mit ,merre, hogyan.
Sehogy sem tudtam beilleszkedni az osztályomba, rossz emberekkel probáltam barátkozni, a jegyeim a béka segge alatt voltak. Kétségbeesetten próbáltam valamit kitaláni, hogy elfogadjanak hazudtam nindent össze vissza csak vegyenek észre, csak fogadjanak el. Barátokat találtam ki magamnak, problémákat találtam ki magamnak, annyira beleéltem magam a hazugságaimba, hogy észre sem vettem, de már én is elhittem őket, a létezésüket.
Ebből következett, hogy kilencedik osztály végén ott álltam a vonaton hazafelé menet, a friss ropogós körömlakkban úszó bizonyítványommal a kezemben a telefonomba sírva kértem milliomodszorra is bocsánatot édesanyámtól. Abban voltam, hogy "Jó majd nyáron megtanulom, csak három tantárgy mit nekem az"...aha.
Szeptemberben már az új osztálytermem előtt állva imádkoztam, hogy én legyek az első aki beért és ne kelljen senkihez se hozzászólnom mert akkor én felaksztottam volna magam istenbiza.
Azt hittem, hogy majd most akkor jobb lesz.
Bekerültem egy olyan közösségbe, ami az előzőhöz képest ezerte elfogadóbb és összetartóbb volt, olyan barátokat szereztem magamak akiket a mai napig nem tudok letagadni. Olyan érzéseket kezdtem el táplálni valaki iránt amilyeneket nem szabadott volna, és itt kezdődött a baj, ugyanis az illető a saját nemembe tartozott. Eleinte magamnak sem akartam bevallani, bármennyire is hangzik sablonnak ez az egész. Ez a személy, nevezzük néven Tong Youngbae gyökeresen megváltoztatott, elkeztem délutánonként beszélgetni vele, együtt sétáltunk ki az iskolától a vasútállomásig, a napjaim legjobb pillanatai voltak, próbáltam alkalmazkodni hozzá, hogy lehetőleg neki ne okozzak csalódást és ne dobjon el mint mások mert azokban az időben a kis 15-6 éves lelkemmel én abba belebetegedtem volna.
Ez újjabb hazugságokat szült.
Mindemellett ott volt egy régi barátom, Lee Seunghyun, akivel egyre többet találkoztunk újra és beszélgettünk újra, teljesen össze voltam zavarodva. Vele minden olyan kusza volt. Egyszer úgy éreztem, hogy szipla baráti kötelék van köztük, máskor úgy kezelt mintha legalább a pasija lennék, és kötelessége random mód ölelgetni, puszilgatni és csókolgatni. Harmadszor, amikor egy Kim Hanbin nevű egyén a hat kilóméteres közelébe ért, egyszeriben belévágott a heteró villám. Így hát igen, nem kicsit voltam összezavarodva, de szerintem ez érthető.
Seunghyun előtt azt hittem, hogy szerelmes vagyok Youngbaeba, komolyan miután -igaz én noszogattam-, de a vasútállomáson kétszer is talán mevezhetjük annak, megcsókolt. Napokig a fellegekben jártam ebben nincs vicc, azt sem tudtam, hogy hol vagyok.
Ezután áprilisban be kellett feküdöm egy hétre pszichátriára, okok miatt, valami kattant.
Alig vártam, hogy kikerüljek és végre vissza mehessek az osztályomba, de nem volt olyan a viszontlátás mint én azt képzeltem, főleg vele nem. Napról napra egyre jobban undorodtam el az emberektől, legfőbbképpen tőle.
A kinézete, a személyisége, a hangja, a gesztusai, mind negatív visszajelzéseket váltottak ki belőlem.
Talán, ha még azelőtt szerelmet vallott volna nekem mielőtt ez megtörténik, most minden máshogy lenne.
Egyre jobban elhúztam Seunghyun felé akivel szintén amióta kijöttem megváltozott valami, magam sem tudom, hogy mi.
Talán csak észre vettem, hogy mit is csinál valójában, hogy hogyan és miként használ ki, majd fordítja azt a saját javára, fájt nem tagadom, még most is fáj, de nem tudok ellene mit tenni.
Egy olyan emberrel akivel hetente legalább egyszer összeveszek úgy éreztem nem éri meg bármit is tervezni, akár barátilag is.
Itt jött a képbe Chaerin, az újonnan megismert lány felfordította mindennapjaimat. Oda-vissza voltam, kezdetekben elég nyögve nyelősen indult a kapcsolatunk, de hamar rátaláltunk a közös hullámhosszra és az eddigi egyik legjobb barátomat ismerhettem meg benne.
Seunghyun dühöngött.
Napi szinten volt legalább egy rosszindulatú burkolt megjegyzése újdonsült barátomra amit nem mindíg toleráltam el.
Mivel, ha nekem azt kell elhallgatnom, hogy Hanbin így, Hanbin úgy, Hanbin amúgy, akkor ez bőven kijár.
Cseppet sem vagyok gyerekes.
Szóval Seungri legalább olyan féltékeny volt mint én, és ezt a mai napig nem tudom hova tenni.
Viszont, ahogy az idő telt Chaerin kezdett elhanyagolni, egyre több külföldi barátott szerzett magának az interneten és már nem voltak elegek neki a velem lefolytatott angol beszélgetései, neki több kellett, amivel nagyon fel tudott idegesítteni, de jó barát módjára sosem tettem neki szóvá. Pedig borzasztóan rosszul tud esni, hogy azért nincs idelye rám mert neki a külföldi szerelmével kell beszélgenie. Megértettem, elfogadtam.
Seungrivel egyre jobban távolodunk el egymástól, a beszélgetéseink sablonosak, magától nem keresi a társaságomat csak ha nagyon unatkozik, vagy ha valamivel fel kell vágnia. Chaerin el van foglalva a portugáljaival. Yongbae pedig nem képes meg lenni mellettem, mert való igaz bármennyire is távolodtam el tőle olyan szempontból, barátilag sosem tudnám mellőzni a közelségét.
Szóval itt vagyok fél lábbal a nagybetűs életben és egy olyan ember tartja bennem a lelket akit három éve nem láttam, összesen kétszer találkoztam vele, és már a vele való kapcsolatomba is sokkal többet képzelek bele mint azt szabadna.
Ha azt vesszük figyelembe, hogy mióta ismerem Minot akkor valóban, nemrég kezdtem csak el újból beszélgetni vele.
Song Mino egy barátom akit egy nyári tábor folyamán volt szerencsém megismerni és utána elég sokáig tartottuk a kapcsolatot egymással, de az évek folyamán ez valahol megszakadt.
Kissé kusza személye a legjobb barát akit csak kívánhatnék magamnak, de mint mondtam.
Veszélyesen többet képzelek ebbe az egész "barátságba" ami lehet, hogy számomra már nem is szimpla barátság.
Kwon lelkiszemetes Jiyong és a nem létező szerelmi élete voltam emberek.
idk guys, jöhet hideg, meleg, langyos.
ezt lassan majdnem egy éve csaptam össze egy három napos kaleido star maraton után és most, hogy megtaláltam gondoltam kirakom mer mér ne
nem bántani a helyesírásom, tudom, hogy nem a legjobb, majd, ha lesz kedvem megtanulok írni:)
tervezek egy második részt, de nem vagyok benne biztos
