Bloodborne: The Monster Who Fell in Love with the Princess

I.fejezet: A Vadászat elkezdődik

Remegő lábakkal szálltam ki a díszes, aranyozott hintóból. Végre öt nap kocsizás után megérkeztem Yharnam városába.

Gyógyulás reményében jöttem ide, mint minden ember. Egy ismeretlen betegséget kaptam el, amit egy orvos se tudott meggyógyítani. A családom nemesi volt, így pénzből mindig is akadt, de mint mondják, az nem boldogít. Szüleim korunk legkiválóbb orvosait kérték fel, hogy segítsenek rajtam, azonban egyik se tudott semmit tenni.

Ekkor jutott el hozzánk a város, Yharnam híre. Apám és anyám egyből útnak is indítottak, mondván itt biztos tudnak rajtam segíteni. Azonban őket nem az érdekelte, hogy meggyógyulok-e, illetve ez is, de mégse amiatt, mert annyira szeretnének. Csak az hajtotta őket, hogy hozzátudjak menni a Thorn család fiához. Ez a ház volt városunk legbefolyásosabbika mind közül, na és persze a leggazdagabbika is.

A köhögő rohamom ismét előtört, fehér, díszesen hímzett zsebkendőmet a szám elé tettem. Fájdalmasan görnyedtem előre, majd mikor alább hagyott, a véres anyagot elraktam.

- Fisher kisasszony!- tette le a kocsis a poggyászomat, majd meghajolt egy kedves mosollyal.- Mihamarabb várjuk vissza a birtokra.

- Amilyen gyorsan csak tudok sietek haza!- mosolyogtam vissza.- Már csak miattatok is, Sebastian.

A komornyikom- és egyben kocsisom- meghajolt, majd a hintóra visszaülve, elhajtott.
Remegő kezeimmel megfogtam a táskámat, nagyot nyelve beléptem a város kapuján.

Kívülről is komornak, ridegnek látszott, de így hogy bent sétáltam a szívében,még inkább erősítette bennem ezt az érzést. Az utcák elhagyatottak, sötétek, egy árva lélek nem volt sehol. Rengeteg fakoporsó mindenütt, egy két helyen magányos babakocsi állt, amitől borsózott a hátam. Némelyik ablak bereteszelve, egy két helyen még fényt is lehetett látni, amint halványan átvilágítanak a vastag ködön.

Táskámból kivettem egy gyűrött levelet, amin az utca illetve házszám neve volt, ahova mennem kellett. Nagy nehezen, hosszas keresés után megtaláltam az épületet. A rozoga lépcsőn fellépkedtem a bejáratig, majd bekopogtam, aminek a hangja visszhangzott a nehéz levegőben.

Zavartan álltam egyik lábamról a másikra, pár perc után hangos nyikorgással kinyílt az ajtó résnyire. Zavartan néztem körbe, hogy most menjek vagy ne, de végül beléptem.

- E-Elnézést!- cincogtam, mire csak a nehéz levegő telepedett rám. Semmi neszt nem hallottam, még egy légy zümmögését se.- A-A nevem Esmeralda Bernardette Fisher. A-Azért jöttem, hogy m-meggyógyulhassak...

Ismét válasz nélkül és nyomott környezettel lettem gazdagabb.

- Már vártunk kisasszony!- hallottam meg egy rekedtes, öreg úr hangját, mire ugrottam egyet. A férfi, mintha csak látta volna, ijesztően felnevetett.- Jöjjön csak beljebb. Nem harapok~!

Félve indultam a hang irányába, fel a lépcsőn. Egy nagy szobában találtam magam, ahova csak a Hold gyér fénye világított be. A kórteremnek kinéző helységben szétszórtan beteg ágyak feküdtek, mellettük állványokon nagyobb üveg tárolókban vér volt. Néhány szekrény is díszelgett a fal mentén bennük papírokkal, könyvekkel és rengeteg orvosi kellékekkel.

Táskámat szorongatva álltam meg a küszöbön. Kényelmetlenül éreztem magam ebben a szobában, házban, településen...

- Üdvözlöm kisasszony Yharnam városában!- kuncogott mögöttem az ismeretlen mire arrébb ugrottam.

Az öregúr kerekesszékében ülve kikerült, majd az egyik ágy mellett megállt. Fekete kalapja az arcának egy részét eltakarta, szemeit gézzel takarta el, ősz szakállát simogatva mosolygott felém. Ruhája egyszerű volt, fekete kabát illetve nadrág.