Világosság és Sötétség, fivér és nővér. Mindenki ismeri a történetet, mindenki tudja, mit kellett tennie nővérével a fiúnak, hogy a világ létezhessen, hogyan kellett elzárnia, hogy az élet létezhessen. De arról senki nem mesél, hogy ki volt ott mellette mindennél, ki volt mellette mikor az éjt elválasztotta a nappaltól, ki volt mellette, mikor az eget, a szárazföldet és minden mást megteremtett. Hisz ő sem lehetett egyedül, neki is kellett egy társ, valaki, aki meghallgatta a nap végén és mellette állt bármi is történt.
Majd jöttek az arkangyalok és angyalok, akik közül meg kellett regulázni, az arkangyalok között érthető módon az állandóan lázadó, bátyjával hadakozó Lucifert és a bajkeverő Gábrielt, aki mindig talált módot rá, hogy borsot törjön valamelyik testvére orra alá, és persze a fiatal Balthazar sem volt éppen szent, aki próbálta minden pimaszságba belevinni naiv kisöccsét Castielt. Régen volt már, mikor még az angyalok gyerekcipőben jártak, szárnyaikat bontogatták és mindenáron Atyájuk kedvében akartak járni, mikor még Lucifer volt a kedvenc, aki mindennél jobban szerette az apját, de annak társát, sem szorította háttérbe. Az Édesanyját.
Theia gyönyörű volt, ezt mindenki láthatta, de Isten párjáról volt szó, nem is lehetett másmilyen. Gyakran látogatott le az Édenbe az első emberpárhoz, nem egyszer pedig egy-egy kíváncsi gyermekét is magával vitte, akik igyekeztek mellette maradni. Hiába voltak az angyalok erősebbek, mint bármi a Földön, a Mennyeken kívül nem ismertek semmit, az ismeretlen pedig még nekik is ijesztő volt. Minden angyal érdeklődve figyelte a párt, akiknek Apjuk az ember nevet adta, majd később az Ádámot és Évát. Mindegyikük kivéve egyet. Lucifert. Ő bizalmatlanul méregette az embereket, akik felé mostanában Isten annyi figyelmet fordított, hogy az angyalokról, igazi gyermekeiről, néha szinte tudomást sem vett.
Theia látta, minden egyes alkalommal a bizalmatlanságot, gyanakvást fia szemében minden alkalommal mikor magával vitte, ami pedig a legjobban aggasztotta, hogy ezek az érzések lassan mássá nőték ki magukat, először félelem, majd düh és félt, hogy hamarosan a gyűlölet következik majd. Megpróbálta csitítani másodszülöttjét minden egyes alkalommal egyre kevesebb sikerrel.
- Jobban szereti őket – motyogta egyszer az embereket figyelve, akik a fák között tevékenykedtek.
- Ez nem igaz – simított végig fia karján a nő, mint mindig mikor nyugtatni akarta.
- Nem olyan tökéletesek, mint hiszi. Esendőek, majd meglátja.
Ez után csak olaj volt a tűzre, mikor Isten arra utasította gyermekeit, hogy boruljanak térdre az emberek előtt, amit a fiú tajtékozva tagadott meg és testvérei szemére hányta, hogy milyen gyengék, amiért ők megtették. Innentől pedig már nem volt visszaút.
Michael nézte, ahogy Öccse elviharzik és mikor mellé ért elkapta utána igyekvő anyja karját.
- Még most is védenéd? - kérdezte és nem engedte a nőt.
- Mihály, kérlek! - könyörgött az Anya könnyes szemekkel. - Ne most kezdjük el!
- Nem igaz, hogy ennyire elvakult vagy! - fakadt ki az elsőszülött. - Lucifer gonosz, a velejéig romlott.
- Nem, ez nem igaz! Meg van zavarodva, dühös, fél. Most őrjöng és mindenfélét összehord, de Mihály, az öcséd nem gonosz - jelent meg egy szomorú mosoly az arcán, majd lábujjhegyre állt és homlokon csókolta elsőszülöttjét. - Had beszéljek vele!
- Nem fog megoldani semmit.
- Hát nem bízol bennem? - jelent meg csalfa mosoly a nő szája szélén.
- Benned bízom Anyám, az Öcsémben már kevésbé - nézett el abba az irányba, amerre Lucifer ment.
- Csak bízd rám! Addig próbáld meg megnyugtatni az Apádat - pillantott át a fia válla felett és azonnal meglátta társát, akinek arca gondterheltségről árulkodott. - Bízom benned Mihály tudod. Te vagy az én okos, erős elsőszülöttem, az én kisfiam.
- Nem vagyok már gyerek Anyám.
- Az nem számít - csókolta újra homlokon Mihályt, majd Lucifer után indult.
Theia és Gábriel felváltva próbálták megbékíteni a dühöngő arkangyalt, de az elhajtotta öccsét, viszont ugyan ezt Anyjával nem tehette meg.
- Lucifer gondolkodj! – kérte Öccse már vagy ezredjére.
- Hagyj békén! Tűnj el! – förmedt a legfiatalabb arkangyalra, aki sóhajtva a fejét rázta, majd Anyjára pillantott, aki biccentett, hogy hagyja magukra őket.
- Lucifer – tette fia vállára a kezét, majd maga felé fordította, de ő nem nézett rá. – Nézz rám! – kérte, de a fiú továbbra is makacs volt. Theia egy sóhaj kíséretében az álla alá tette két vékony ujját, így kényszerítve gyermekét, hogy rá pillantson. – Mit művelsz, mondd?
- Tudtam, hogy ez lesz! Jobban szereti azt a kettőt nálunk, talán még nálad is – csattant fel az angyal, de hangja elvékonyodott a mondat végére. – Miért fontosabban ők neki, mint mi?
- Ők... - kezdte a nő, de nem tudta mit mondhatna. – Őszintén nem tudom. Az Apád, néha olyan, mint egy kisgyerek, mindig az új dolgok érdeklik.
- És akkor minket el kell taszítania magától? Ez nem igazságos. Gyakorlatilag elárul minket.
- Nem tehetsz ellene semmit Lucifer – fogta két keze közé fia arcát és mélyen a szemébe nézett. – Egyikünk sem tehet semmit. Az ő világa, az ő teremtményei.
- De segítettünk, Mihály, Rafael, Gábriel, én, Te a legtöbbet. Te voltál, aki mindvégig ott volt vele, Ez nem számít semmit? – kérdezte, közben megfogta anyja kezeit, amik még mindig az arcát simogatták.
- Úgy látszik nem sokat – mosolyodott el szomorúan. – Meg kell tenned. Akármennyire nem tetszik, ezt a békát akkor is le kell nyelned.
- Különben?
- Különben elküld, ezt te is jól tudod – engedte el Lucifert egy sóhaj kíséretében.
- Elküldene? – kelt ki magából újra. – Mindent megtettem érte, mindennél jobban szeretem és képes lenne elküldeni, mert nem vagyok hajlandó térdre borulni két szőrtelen majom előtt? – tajtékzott.
- Mégis mi mást tehetnél? Őszintén Lucifer, mi más választásod van?
- Megmutatom neki, megmutatom, hogy közel sem olyan tökéletesek, mint azt hiszi.
Ekkor dőlt el minden, a gyümölcs, a megvilágosodás, a kiűzetés. Viszont Lucifer nem örülhetett sokáig, megmutatta ugyan Apjának az emberek esendőségét, de tette nem maradt megtorlás nélkül. Mihály segítségével, úgy ahogy az embereket az Édenből, őt kiűzte a Mennyekből, egyenesen a Pokolba, ott pedig bezárta őt a szabadulás reménye nélkül.
Theiat ez alatt Gábriel ölelte magához és igyekezett megnyugtatni, de Édesanyja vigasztalhatatlan volt, csak zokogott és zokogott, miközben nézte, ahogyan legidősebb gyermeke a mélybe taszítja Öccsét.
