Murphy törvénye

1. Fejezet - Kíra

"Anything that can go wrong will go wrong"- azaz ami rossz lehet, rossz lesz, ezt mondja ki Edward Murphy törvénye. Velem is ez történt, mikor ma összefutottam a régen látott, valamikor még legjobb barátomnak nevezett Flórával.

Az egész a Nasa-nál kezdődött, mikor végre felegyenesedtem a gépem fölött és levettem a fogasról a fekete, kissé már rojtos pulcsim, amit annyira szeretek. Már indulnék hazafelé, mikor valaki utamat állja, viszont ezt egyáltalán nem bánom. Alex csípőre tett kézzel néz engem: "Már is hazamegyünk? A munkát meg rám hagyod?" -mondta felvont szemöldökkel, a szája szélén kicsit mosolyogva, ami irtó helyesen állt neki. "Úgy gondoltam boldogulsz nélkülem" -ütöm barátian vállba és kifelé veszem az irányt.

Nagyon fáradt vagyok, kell valami, ami felvidít. Meglátom a hatalmas könyvtárat és egyből felcsillan a szemem. Belépve a gyönyörű épületbe, azonnal észreveszem az őszhajú, teltebb alakot a polcok között, ahogy szinte elfedi a rengeteg könyv, amiket a helyükre akar egyensúlyozni. "Jó napot kívánok, Josephine néni!" -köszönök és kérdezés nélkül elveszek tőle pár regényt és a megfelelő polcra teszem őket. "Köszönöm, Murphy kisasszony! Mindig örülök, ha te megérkezel! Szeretnél könyvet kölcsönözni vagy csak meglátogattál?" "Az az igazság, hogy szeretnék egy..." "Jaj, ne is folytasd, az L-betűsek hátul vannak!" "Köszönöm szépen!" -mondom és már el is siklottam a polcok között és szememmel a kedvenc könyvemet keresem. Josephine néni pontosan tudja ezt, hisz már többmilliárdszor kikölcsönöztem. Meg is találom és már száguldok is vele Josephine néni felé, aki csak bólint a könyvet látván, majd barátiasan elbúcsúzik. Josephine néni kedves teremtés, mindig is számíthattam rá. Igazából ő volt az első "barátom" itt, Amerikában, bár a nagymamám lehetne. A már hatvanas éveiben járó, ráncosodó hölgy, még az évek múltával is mindig mosolyog és mindenhez pozitívan áll. Ha tehetem; hetente többször is meglátogatom.

Nem bírom ki hazáig, fellapozom a Legendás bolygókat. Nem érdemes elolvasnom, hisz már kívülről tudom, de még most is megragadnak a színes képei és ábrái. Elfordulok a sarkon és a park felé veszem az irányt, ami egy rövidebb út hazafelé. Jelenleg egy albérletben lakom, amit a szüleim fizetnek, mivel még csak 16 éves vagyok. Ez a világ egyik legszebb parkja, ráadásul tele van a fű százszorszépekkel ilyenkor, nyáron és a virágágyásokat tele ültetik a gondnokok tulipánokkal. Egyszerűen meseszép! Bár most inkább a könyvemmel vagyok elfoglalva, mint a fantasztikus tájjal, ami bármilyen elképesztő, még is minden nap csodálhatom.

Hirtelenmegrázkódik és érzem, hogy valamihez hozzáér a fejem. Egy hangos puffanásthallok, majd egy tompábbat és bármennyire is igyekszem talpon maradni, párpillanat múlva már én is a földön találom magam. Nem fáj az esés, még is megvagyok rémülve. Neki mentem valakinek. Kinyitom a szemem, amit ijedtemben becsuktam;előttem egy nagyjából 18 éves vörös hajú fiú ül a földön, a könyvem mellette,ami kicsúszott a kezemből és meggyűrődtek a lapjai.