12

207 7 0
                                    

Reggel elég korán ébredtem fel így gondoltam el megyek majd Pilarékkal sétálni amíg a fiúk edzenek hiszen arra nagyon ritkán mehetünk be mi is. Mind kiderült végül nekem hogy a két meccsen kik nyertek. A németeket végül le verték a mexikóiak legnagyobb meglepődésemre. De jó érzés volt hogy nem ők nyertek. 

Még az is kiderült hogy a brazilok és a svájciak pedig egy-egyet játszottak picit sajnáltam Marcelot hogy nem nyertek de hát jobb az egy egy mintha veszítettek volna. 

Mivel én keltem fel először ezért rendeltem magunknak reggelit. Amíg az megérkezett addig én le zuhanyoztam és megcsináltam a sminkem ami egy cica tusvonalból és egy natúr ajakrúzsból állt. Mikor ezzel végeztem köntösben mentem ki nyitni a felszolgáló srácnak. 

-Köszönöm szépen-mondom 

-Jó étvágyat kisasszony-mondta tört angollal a középkorú hapsi miután ki kísértem utána elindultam fel ébreszteni a szerelmemet

-Marco kelni kell edzésed lesz én meg megyek és segítek Pilarnak-mondom 

Mivel nem vesz rólam tudomást ezért gondoltam talán a csókomra reagálni fog. Igazam is lett mire elértem a szájáig már felébredt és szenvedélyesen csókolt meg. 

-Annyira nem akarok ma edzésre menni-mondja 

-De muszáj úgyhogy irány mosakodni és öltözni aztán együtt megreggelizünk és megyünk is Seséjékhez-mondom

-Igenis kapitányom -mondja 

mire én kacagva megyek a szekrényig amiben a ruháim vannak. Ezt vettem fel:

Míg ugye Marco majd az edző cuccát fogja fel venni

Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.

Míg ugye Marco majd az edző cuccát fogja fel venni. Mire én felöltöztem ő addigra végzet a reggeli fürdőszobai rutinjával. Mivel már nagyon nem tudtam várni ezért én már ki mentem ahol a pincér srác megterített nekünk előbb hiszen már nagyon éhes voltam mivel este nem ettem sokat. Ezeket ettük meg amikor ki jött Marco: 

-Mielőtt még elkezdenénk enni szeretnék tőled kérdezni valamit-mondja nekem

Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.

-Mielőtt még elkezdenénk enni szeretnék tőled kérdezni valamit-mondja nekem

-Oké-mondom

-azt szeretném ha vissza mennénk Spanyolországba akkor te hozzám költöznél-mondja 

-Hát lehet róla szó hiszen már úgy érzem hogy egy percet vagy órát is alig birok nélküled el lenni-mondom

-Akkor ezt meg beszéltük szívem-mondja és kapok egy csókot tőle

A kávétól picit rosszul lettem de nem foglalkoztam vele csak nem ittam meg helyette a narancs levet ittam meg. Miután végeztük a reggelivel el is indultunk Seséjékhez. Mikor oda értünk már hallottuk hogy mindenki fent van. mikor be nyitottunk a fiúk le álltak a hangoskodással. 

Mikor a fiúktól mind ketten elköszöntünk. Gyorsan próbálta elkészíteni a fiúkat Pilar de mintha ők nem akartak volna ma sehova menni csak az anyukat idegesíteni. 

-Sese, Marco ez csúnya dolog kérjetek bocsánatot anyukátoktól és szépen öltöztetek fel talán az éterembe ahova megyünk. Ott talán kaphatok egy finom sütit na mit szóltok hozzá. -mondom nekik 

Mintha megidéztem volna őket csinálták azt amit mondtam nekik. 

-ezt mégis hogy csináltad-kérdezi barátosném

-Tudod mindig olyannal kell megvesztegetni ilyenkor őket amit csak mi tudunk nekik ki választani hiszen a fagyit ők is ki tudják választani viszont az étteremben a süti lapot nem tudják elolvasni. Így nem kérhetnek túl csokisat amitől rosszul lesznek hanem olyanokat mondunk nekik amiken kevés csóki van de még egészséges is-mondom neki mosolyogva

-Te aztán tudod hogy mivel kell őket levenni a lábukról-mondja majd sikerül neki is elkészülnie-De ma nagyon boldognak tűnsz 

-Hát igen Marco megkérdezte hogy össze költöznénk-e-mondom neki

-És te mit válaszoltál neki-kérdezi izgatottan 

-Igent mondtam rá nagyon bele szerettem -mondom Pilarnak-Na de menjünk mert szét szedik a szobát a srácok-mondom

-Oké indulás srácok-mondja és el is indulunk

Gyalog indultunk mivel nem megyünk olyan messze a hoteltől. Természeten a parkot meglátogattuk ahol ki is fárasztottak a fiúk. De szerencsére néhány képet sikerült készítenem róluk és néhány természeti képet is készítettem.  Ebédkor szerencsére azt tettük amit mondtam és végül nem ettek olyan egészségtelen dolgot amit mi nem engedünk. Majd amikor vissza tértünk a hotelbe még nem voltak itt a srácok hiszen ma dupla edzésük van reggel és délután így majd csak vacsira jönnek. Míg én megint vállalom hogy Alexet meg etettem és elaltatom addig Pilar foglalkozik a srácokkal. Megint sikerült elaludnom de most a pici szuszogása vitt az álmok mezejére. 

Mikor délután felébredtem a kicsi mellettem gagyogott gondolom pilar be csukta az ajtót hogy ne zavarjanak a nagyobbak a mi pihenésünket. 

-Na mi van picurka-mondom neki ő meg mosolyog 

El kezdem puszilgatni mire ahogy megérzi a hajamat elkezdi húzni de nem annyira hogy fájó legyen. 

-Ezt nem szabad picur oké-mondom neki

És teszi amit kérek és elengedi a hajamat. Mikor sikerül fel vennem el indulunk ki felé a többiekhez. Mikor ki érünk már hallom hogy a srácok mesét néznek míg a barátosném a nettet bújta. 

-na felébredtetek-kérdezi 

-Igen anyuci igaz picurkám -mondom és integettek Pilarnak a kicsi kezével - Nem megyünk le enni mert nagyon éhes vagyok. 

-De a fiúk azt mondták hogy csapat építő vacsit tart Hierro velük-mondja 

Mikor le értünk mind annyian rendeltünk. Mikor ki hozták a kajánkat. Egy picit rosszul éreztem magam. Így az orrom elé teszem a kezemet. 

-Mi történt - kérdezi Pilar

-Semmi csak a te kajádnak egy kicsit rossz illata van de már reggel a kávétól is rosszul voltam lehet el kaptam valami vírust majd elmegyek a csapat orvoshoz-mondom neki 

-Oké - mondja majd elfogyasztjuk a  kajánkat. Sergio ki könyörgi az anyjától hogy nálunk aludhasson Pilar meg engedte de nagy nehezen. 

-Na gyere nagy fiú megfürdünk oké-mikor megfürdettem a kiskrapekot be dugtam az ágyba és valami mesét kapcsoltam be neki. Aztán én is gyorsan le zuhanyoztam most ki vételesen egy rövid gatyát is fel vettem. Mikor végeztem be feküdtem az ágyba még írtam Marconak hogy csöndben jöjjön be mert itt van a kicsi. Még megvártam a választ és végül elaludtunk. 

Néhány órával később hallottam a zuhany hangját. Néhány perc múlva megérzem szerelmem karját a derekamon így megfogom a kezét. 

-Jó éjt Kicsim-mondom neki 

-Jaj csak nem fel keltettelek -mondja

-Nem nem csak hallottam a zuhany hangját de most már aludjunk-mondom

-Oké jó éjt-és még kaptam egy csókot 

Még éreztem ahogy a két fiú hozzám bújik míg szerelmem hátulról addig a kicsi elölről. Együtt átkaroljuk őt is és végül nyugovóra térünk. 

VB szerelemNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ