Démonvér

1. A Pokol kapuja

A kocsi amilyen gyorsan csak tudott, nagy bukkanókon átvágtatva érkezett meg az úticéljához. Egy kisebb kastélyra emléketető épület volt az. Fehér falai még az éjszakai zuhogó esőben is jól kivehetőek voltak a lámpák fényei mellet. A fal a bejárati ajtó részén kissé beljebb húzódott, és egy kis sötét lépcső vezetett el a vaskos tölgyfa ajtóig. Egy magas kővel alapozott fémkerítés védte a betolakodóktól. A kerítés és az épület között pedig egy sima pázsit terült el, ha volt bármi virágos titka is a kastélynak, az minden bizonnyal hátul volt felelhető. A fémkapu pedig hatalmas volt, két angyal szobor díszítette az őket tartó kő oszlopot.

A fiú a kocsiban a nagy megállást követően sem volt hajlandó felébredni, hiába fejelte le majdnem a saját kezét , amivel még álmában is a pálcát tartotta.

-Alden - szólt egy idősebb hang a szemben lévő ülésről - Alden!

A fiú olyan hirtelen kapta fel a fejét a neve hallatán hogy kissé beleszédült.

-Igen? Megjöttünk? - kérdezte egy álmos macska lustaságával. Elengedte a pálcáját, amit a combjaival addig is megtartott, míg kinyújtóztatta fáradt kezeit. A másik férfi kissé mérgesen méregette a fiút. Háromszor annyi idős lehetett, szakállas volt , a ruhája és az ápoltsága rögtönk elárulta, hogy egy nemessel van dolga az embernek.

-Alden fiam , túl könnyedén veszed ezt az egészet. A háborúnk kimenetelének súlya a te vállad nyomja. - kezdett bele a férfi Alden leszidásába de a fiú félbe szakította. A lábai már elengedték a pálcát és karjait pihentetve tartotta azt. Könnyeden nézett rá, látszott rajta hogy a szidás neki már olyan volt mintha valaki papírral ütött volna egy falat.

-Tudod,az nem sokat segít ha feszengek rajta. Tudom, hogy nagy súly van a vállamon. De ha a súlyra gondolok,még többet fogok veszíteni mint nyerni. Szóval elhiheted nekem hogy eléggé komolyan veszem ezt az egészet. -Teljes mértékben tartotta a szemkontaktust a másik férfival. Ilyenkor egész meggyőző tudott lenni, kivéve a nagybátyjánál.

-De ha elrontod.. -kezdett bele megint ismét a férfi, de Alden ismét félbe szakította. Erre összehúzta a szemöldökét az öregebbik.

-Tudom, tudom, a Pokolban a démonok fogják lerágni rólam a húst. Indulhatnánk? Te magad mondtad még mielőtt kocsiba szálltunk volna , hogy ha szégyent hozok, a családunkra nem állsz jót magadért. Jelenleg késésben vagyunk, így ez inkább a te „lelkeden" fog száradni. - A kocsi ajtaja ekkor hirtelen kinyílt. Egy magas, ezüsthajú fiatalember , az öltözékéből ítélve egy komornyik, állt egy fekete esernyővel a járdán , a kocsi ajtajának fogóját fogva.

-Mr. Hemmswort már várja önöket. - Annak ellenére, hogy érezhető volt hogy az idő akár a torkukat is szorongathatná a tekintetéből ítélve , a hangja mégis kedves volt és higgadt.
-Én mondtam. -mondta Alden egy kisebb elégedett mosoly kíséretében. A komornyik időközben arrább állt. A fiú hamar reagálva erre, felkelt, és a tőle telhető leggyorsabban ki is szállt. Azonban túl nagy lendülettel tette, elvesztette az egyensúlyát és a hideg, ázott járda kőre esett. Nagybátyja kissé hitetlenkedve nézte a kocsiból Alden balszerencsés kiszállását. Mire a komornyik felsegíthette volna a fiút, ő addigra már felpattant és a pálcáján támaszkodott mintha misem történt volna.

-A kapu nem nyitja ki magát. -szólt, miközben a komornyikról a nagy fémkapura pillantott. Az ezüsthajú férfi eleget is tett ennek a kérésnek. Elővett egy nagy ezüst kulcsot, aminek a fogóját egy a kőszobrokhoz hasonló angyal díszített. A fiú nem sokáig húzta az időt máris előre sietett. Nagybátyja kissé morogva szállt ki a kocsiból, és követte a fiút a komornyikkal az esernyő alatt. Egy cselédlány várt már rájuk az ajtóban. Hosszú szőke haját kontyba kötötte, pár szál előre hullott, de ez csak jobban kiemelte az arcát, és kék szeme szépségét. Törölköző volt nála, és egy váltás ruha. Aldenre ez most bőven ráfért, mire felért a kastély ajtajáig addigra teljesen bőrig ázott.
-Úrfi.. -A lány hangja egészen halk volt- Láttam mi történt kint..- Egy pillanatra megállt mintha elgondolkozott volna hogy mit is kellene mondania- ..Hogy mennyire előre siettet , meg mertem kockáztatni, hogy hozok önnek egy váltásruhát..

Alden elmosolyodott és egy kicsit nevetett , tudta hogy mit nem szeretne a lány kimondani. A lány kissé elpirult zavarában , de nem hajtotta le a fejét.

-Igazán megleptél! -a lányra nézett, már nem nevetett , csak mosolygott- Nem láttam még cselédet, aki ennyire előre gondolkozott volna! Örömmel elfogadom. -Azzal a kezébe fogta a ruhákat a törölközővel együtt. Kicsit elkezdett körbe nézni. - Merre tudok átöltözni? -nézett vissza a rá, egyenesen a szemeibe. A lány jobbra mutatott, a zavartsága már szinte teljesen eltűnt az arcából.

-A folyosó végén , rögtön a szemben lévő ajtó , abban a szobában át tud.

-Köszönöm! - továbbra is bájosan mosolygott a lányra. Ezt követően elindult az említett szobához, közben a nagybátyja is megérkezett a komornyikkal. Aldennek mintha csak a hátán is szemei volnának, megérezte hogy a nagybátyja ismét egy csípős megjegyzésre készül. Nem állt meg, haladt végig a folyosón.
-Ne aggódj , két perc és végzek! Ennél jobban már úgysem késhetünk el! -A keze már az ajtó kilincsét fogta, és be is nyitott az említett szobába. Az idősebbik férfi csak sóhajtott.

-Az úrfi mindig ilyen..? -kérdezte a komornyik a férfira nézve. Tekintetéből ezúttal nem lehetett kivenni mit is érez pontosan.

-Voah! Ez még teljesen az én méretem is! -Alden hangos felkiáltása még az ő fülüket is megcsapta.

-Mindig.