NNCL1414-50Bv2.0
Fekete István
Tüskevár
NEGYEDIK KIADÁS
SZECSKÖ TAMÁS RAJZAIVAL
© FEKETE ISTVÁN 1962
622364
Az Athenaeum Nyomda rotációs magas- és offsetnyomása
Felelős vezető: Soproni Béla igazgató
A kiadásért felel a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó igazgatója.
Felelős szerkesztő: Janikovszky Éva. Képszerkesztő: Szántó Tibor.
Műszaki vezető; Korom Ferenc Műszaki szerkesztő: Mérei Zoltánné.
Terjedelem: 21 (A/5) ív, MSZ 5601-54
Az osztály zsongása lassan elcsendesedett. Először a suttogás szűnt meg, aztán a mozgás is
megdermedt, és nem lehetett mást hallani, mint egy-egy köhintést s az osztálynapló lapjainak
lassú fordulását, ami olyan volt, mintha kaszát suhintottak volna a levegőben.
– Acél!
Egy pápaszemes ifjú állt fel az első padban. Először elpirult, aztán elsápadt, s keze
idegesen nyúlt számtanfüzetéhez.
– Hogy vagy, fiam?
Az osztály némán sóhajtott, és a feszültség elernyedt lélegzetét szinte látni lehetett. A
Dunán egy hajókürt távoli bődülése hallatszott, és Acél Béla reszkető keze megállt a füzet
mellett. Rövidlátó szeme elpárásodott.
– Köszönöm, tanár úr, tegnap kiszedték a varratokat.
– Maradj csak. A vakációban majd foglalkozz kicsit a számtannal…
– Igen, tanár úr.
A fiú leült, és beteges arca megnyugodott. Az osztályon az együttérzés jósága lebegett át:
nem rossz gyerek ez a Kengyel, és ma – úgy látszik – szíve is van…
A számtantanár tovább nézte a naplót, a naplónak azt az oldalát, ahol az Acéltól Ernyeiig
következő egyének lapultak egyrészt a naplóban, másrészt szétszórva a teremben. Hosszan
nézte, s ezzel szinte pattanásig húzta újra azokat a láthatatlan szálakat, amelyek az első
oldalon tartózkodó neveket és az élő tulajdonosokat nagyon is valóságosan összekötötték. A
dermedés újra némaságot szült, ami azonban Wallenberget például nem érintette annyira, mint
– mondjuk – Herényit, aki közelebb esett a tűzhöz.
– Dubovánszky!
– Szszsz… – egy olyanféle hang volt ez, mint amikor a bicikligumi kiadja lelkét, s az
utolsó padban felállt egy lomha, nagy fiú. Máris izzadt. Vonalzóját egyenesre igazította
asztalán, gallérjához nyúlt, mintha kevés lenne a levegő, és hátratolta székét, mielőtt a
táblához indult volna.
– Várj! Elégszer feleltél már, és másokkal kell foglalkoznom. – Dubovánszky arca
